Philip Zimbardo: Mindenki hőssé válhat!

 A szakember a Hősök tere projektről, a jó példa erejéről, a high-tech világ veszélyeiről és híres börtönkísérletéről is mesélt, az est végén pedig dedikálta nemrég megjelent, Nincs kapcsolat című könyvét.

 A szociálpszichológust gyerekkora óta izgatja, hogy az emberek milyen hatással vannak egymásra, és mennyire befolyásolja őket környezetük. Úgy véli, mindenkiben ott lapul a gonosz, de a jó is, csak utóbbi néha alulmarad, mert a viselkedésünket sokszor külső tényezők irányítják. A szakember mesélt az ősszel Magyarországon indított Hősök tere – Az vagy, amit teszel kezdeményezésről, amelynek az volt a célja, hogy mindenki merjen tenni a másikért. A szakember szerint a hős fogalma sokat változott az évtizedek során, ma már mindenkiből lehet hős, ha jót cselekszik. Mindennap tehetünk azért, hogy hétköznapi hősökké váljunk, például azzal, ha megdicsérünk valakit. Így jelezhetjük, hogy az illető fontos a számunkra. Szeretném társadalmi szokássá tenni ezt a fajta hősiességet – fogalmazott. Megjegyezte, az egész világot nem lehet megmenteni, éppen ezért ehhez hasonló, szerény célokat kell kitűzni.

Zimbardo beszélt arról is, hogy érdemes megnézni, hogyan viselkednek az emberek, ha valaki bajba kerül. Ha az utcán fekszik egy ember, érezzük, hogy oda kellene lépnünk hozzá, de nem tesszük, mert azt látjuk, hogy a többiek sem állnak meg. – Ez egy negatív norma, amelyet meg lehet törni azzal, hogy odalépek és megkérdezem: Segíthetek? Ha a válasz az, hogy nem, akkor továbbmegyek, de lehet, azt kéri, hívjak mentőt – fejtette ki. A szakember szerint mindig értékelnünk kell az adott helyzetet, hogy érdemes-e befolyásolnunk a többieket. Példaként említette az iskolát is, ahol mindig vannak olyanok, akik nem tisztelik a másikat. A többség érzi, hogy ez nem helyes, mégsem változtatnak a helyzeten. – Sokszor félünk attól, hogy mások legyünk, mert szükségünk van arra, hogy elfogadjon a társadalom, hogy szeressenek bennünket.

A buta és a bölcs hősökre példaként a New York-i metróban történt eseteket hozta fel. Egyszer egy férfi rohamot kapott, és ráesett a vonatsínekre, három perc múlva érkezett a következő metró. Több mint hetvenen álltak ott, de elfordultak. Egy másik férfi odaugrott, és testével a sínpár közé szorította az illetőt, így megmenekültek. Bár csodálatos dolgot tett, ő egy buta hős volt, mert nem analizálta a helyzetet, és majdnem feláldozta saját magát is, hiszen ha megmozdul alatta a másik, akkor lefejezi őt a metró. Két héttel később megismétlődött az eset, és aki közbelépett, az segítségért kiáltott, így a peronon várakozók segítettek. Ő egy bölcs hős volt, aki vigyázott a saját életére is, és megtörte a semmittevés normáját, mert bevonta a többi embert. A szakember hozzátette: megfigyelték, hogyha valaki csak jajveszékel, nem biztos, hogy odalépnek hozzá, de ha azonosít valakit, és személyre szólóan kér segítséget – például a kék kabátos férfitól vagy a fülhallgatós lánytól –, akkor biztosan segítenek majd neki. 

Ezután a Nincs kapcsolat című új könyve születéséről beszélt, és arról, hogy milyen veszélyek fenyegetik a mai fiatal férfiakat, akik órákon át játszanak a számítógépes játékokkal, és virtuális valóságban élnek. Nem beszélgetnek, nem edzenek, nem olvasnak, vagyis nem csinálnak semmilyen kreatív cselekvést, csak „fogyasztanak”. A szakember szerint ennek tudható be az, hogy rekordszámú fiúnak romlanak a tanulmányi eredményei, és az is, hogy nem tudnak kommunikálni a lányokkal.

Az esten szó esett a pszichológus bronxi gyerekkoráról és iskoláiról is. Elmesélte, megtanulta, hogyan válhat csapatvezetővé, és azt is, milyen érzés volt gyerekként kirekesztettnek lenni. Amikor új városba költöztek, új iskolába került, ahol osztálytársai elutasították: kiderült, hogy azért, mert féltek tőle szicíliai származása miatt. Ekkor jött rá arra, milyen hatalma van az előítéletnek és a környezetnek. Később ezt bizonyította a híres börtönkísérlet is. Kiderült, hogy az embereket milyen mértékben befolyásolják a körülmények és a hatalom. NZSA

 Philip Zimbardo 1933-ban született, diplomáját a Brooklyn College-on szerezte.Tanított a Yale-en, a New York-i Egyetemen, később a Columbia Egyetemen is. 1968-ban csatlakozott a Stanford Egyetem pszichológia karához. 1971-ben vezette a stanfordi börtönkísérletet, amely az emberek fogságban való viselkedését vizsgálta. A részt vevő önkéntes diákok a foglyok és az őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet a tervezett befejezés előtt félbeszakították, mert a résztvevők veszélyeztették egymás épségét. Zimbardo azt az elméletet próbálta bizonyítani, miszerint a börtönőrök és a foglyok is meghatározott viselkedésformákat vesznek fel, amelyek az adott körülmények között a szituáció romlásához vezetnek. A kísérletet a világ tíz legismertebb kísérlete között tartják számon.