Vapiano étterem az egykori újlaki iskolában

A Bécsi út és a Lajos utca közéről, az egykori újlaki iskola környékéről mesélve mondta: „Egykor nyüzsögtünk itt ― ma a környék halott.” Ezt a Kolosy tér környékéről állította, Buda egyik legforgalmasabb pontjáról. Szavai ugyanazt a paradoxont rejtették, amit Jókai Mór esszéje 1900-ban, amikor a „Hajdani hangos Budapest”-et siratta a századfordulón, a dinamikusan fejlődő metropoliszban, mert, mint írta, saját jelenében, az 1900 körüli világvárosi Budapesten „a csendesség … minden utcát, piacot betakar … most mind­ennek a szép hangos világnak vége. Csend uralkodik Budapesten.”

 
Az egykor Buda önálló városrészeként szolgáló Újlakon a r. k. templom és a plébánia, illetve ezekkel szemben a földszintes iskolaépület és mellette az emeletes sörház képezte a centrumot. A Lajos utca és a Bécsi út északabbra eső része, amelyet ma a ’80-as évek romantikázó, nosztalgiázó szellemiségéből fakadt giccses házak töltenek ki, hajdan a piactér volt.

A budapesti iskolák modernizációs léptékváltását előbb a pesti magisztrátus, majd Eötvös József kultuszminiszter liberális politikája alapozta meg a kiegyezést követően. A konzervatív és kissé megrekedt Buda iskolaügyének fejlődése csak 1873, a városegyesítés után vehetett lendületet. Szekularizálták az iskolákat, a plébániák helyett községi iskolaszékek gyakorolták a felügyeletet, és ezzel egyidejűleg korszerű, a XIX. század higiéniai és a világvárosi fejlődésnek indult Buda és Pest társadalmi követelményeinek megfelelő épületeket emeltek minden kerületben. Mintegy tíz év alatt 23 remekbe szabott iskolát. Ezek sorába tartozott az 1875–1876-ban felépített Lajos utcai községi elemi népiskola is.

A tervező az egyik legjelentősebb magyar építész, Feszl Frigyes unokaöccse, Feszl László (1847–1914) volt. Az eredetileg festőnek tanult László több fővárosi iskolát is épített nagybátyjával az említett nagy fővárosi iskolaépítési programban, amelynek szülőatyja egy bizonyos Békey Imre, történetesen Feszl Frigyes apósa volt. Bár Feszl Frigyes öccse, Ágoston is éppen városi tanácsnok volt ez idő tájt, és így e körülmények sajátosan ismerős budapesti hangulatot adnak a történetnek, de az kétségtelen, hogy e többmilliós grandiózus terv egészséges, a kor európai színvonalán álló épületeket eredményezett. Elég utalni arra, hogy a projektet az 1878-as párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazták.

Az újlaki iskolában is szeparálták a lányokat a fiúktól: a Lajos utcáról volt a lányok bejárata és lépcsőháza, a Bécsi útról a fiúké. A két lépcsőház között helyezkedett el a mostani átépítéskor elbontott tornaterem, az iskolareform egyik vívmánya. A kiegyezést követő városfejlődés hozta magával ugyanis a felismerést, hogy a korábbi, főleg mezőgazdasági munkákból álló kisvárosi életmódhoz képest a nagyvárosi mozgásszegény létforma rendszeres póttestmozgást követel. Ez a szélesebb, tornatermi épülettömb készült el először, hogy addig is a Kolosy tér felé eső régi barokk iskolaépületben zavartalanul folyhasson a tanítás.

Feszl neoreneszánsz épülete a felhasznált anyagokat tekintve tipikus. Jellemzők a sárga és vörös dísztéglák, amelyek visszafogottan elegáns mintázatokkal díszítik a homlokzatot, valamint a terrakotta párkányburkolatok, amelyeknek szolid rozsdaszínét igen dicséretes módon adták vissza a két évvel ezelőtti restauráláskor a korábban rákent sárga helyett. Ez az anyaghasználat az 1870-es, 1880-as években szinte kötelező volt a közintézményeken: kórházak, laktanyák, iskolák stb. mind ebben a köntösben pompáztak akkoriban.

Újlak iskolája, bár idővel óvodát is magába foglalt, jelentéktelenné vált az ezredfordulóra. Halálát egyrészről persze a gyerekszám rohamos esése okozta. De közrejátszott e városrész kettéosztása is: az Óbuda és Buda között a 17. században kialakult Újlak egyre inkább csak akadályt képezett, és mára már nem egyéb átmenő forgalomnál. Gyerekricsaj helyett irodaházak, autentikus piac helyett külvárosi küllemű és színvonalú kávézók, lélektelen minipláza és szmog minden mennyiségben. Az, hogy az iskola épülete, bár teljesen kibelezve, egyáltalán még áll, és hogy a mellette álló barokk sörház egy része is megmaradt, csakis a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal két elszánt munkatársának köszönhető, akik védetté nyilvánították, és az átépítést tervező építésszel közösen példát szolgáltattak arra, hogyan lehet korszerű irodaházat kialakítani a régi épületek felhasználásával.

P. Vendelin

A VAPIANO. Megyünk Óbudára, de nem egy jó túrós csuszára, de azért tésztaevési szándékkal. S mint mondani szokás, szándékaink komolyak, olyannyira azok, hogy nem is adjuk alább a hazánkban csak elvétve, akkor is inkább csak apró foltokban fellelhető középosztály olaszos pasta-igényeinél. A Kolosy téren ilyen minőségre a Vapiano képes; egy német eredetű étteremlánc második budapesti pasta-lerakata, mely még az egyébként nem túl népszerű sorban állást is a trend részévé teszi. A Vapiano ugyanis az önkiszolgáló éttermek nagy családjához tartozik, annak viszont a high-end tartományába, tehát a magyar ember betevő hamburgerét biztosító gyorséttermeket felülről szemlélő, arisztokratikus vonulathoz. S mivel úriember kezéhez nem tapad készpénz, az anyagiak intézése sem a pulton át, a megrendelt tészták, pizzák és egyéb olaszos kiegészítők átadás-átvételekor történik; ennek kiváltására való a bejáratnál kézhez kapott Vapiano-kártya, melyre első körben csak a rendelési tételek kerülnek föl, s a piszkos anyagiak rendezése majd csak a kártyaleolvasás után, távozáskor esedékes. Az előételként rendelt bruschetta és az olasz paradicsomleves maga a gyorséttermi tökély, még ha bruschetta-ügyben adódik is egy kis értelmezési zavar, és a zuppe & antipasti pulttól a pizzás részleghez irányítanak. Ott viszont egy vastag, világító cipókanálra hasonlító készüléket kapunk, ami nem ehető, ellenben ez jelzi majd diszkrét berregéssel, ha elkészülnek a kis pirított ciabatta-darabkák. A tésztáknál három ügyintéző is tart félfogadást, és a vendég szeme láttára készítik a négy árfekvésben és számtalan íz-fekvésben elérhető pastákat, melyekhez nem kevesebb, mint tízféle tésztából lehet alapanyagot választani. Egyik szemünk a kijelzőn, a másik a pollo di crema és a salsiccia con fichi munkálatain. Míg az előbbi a tejfölös-paprikás csirkemell és a parmezán, utóbbi a csípős olaszkolbász, a füge és a paradicsomszósz egyvelegét jelenti, s miként az előételek, a pasta sem hagy kívánnivalót maga után. Kezdeti bizonytalanságunkat egyre inkább felváltja a kellemes jóllakottság, az a fajta, mely meglehetősen ritkán éri az embert a hétköznapok gyorséttermi körei és a hivatali ebédidők szűkre szabott keretei során. A teljesség érzéséhez már csak egy panna cotta (eperöntettel) hiányzik a bárból meg az elmaradhatatlan cappuccino. Befogadóképességünk és az étlap végére érve bátran állíthatjuk, a Vapiano az, aminek mondja magát ― egy gyorsétterem, nem kispénzű igényeseknek.

G. Vendelin