Térey János: Teremtés vagy sem

  Nyilván, adódik a kérdés, mi is az, hogy igazi színház? Mitől igazi? Attól, hogy igaz (és mondjuk nem gyáva)? Elég valószínű. És mi a teremtés? Talán az, hogy nem feltétlenül újragondolás, nem feldolgozás a mű, hanem valami új: alkotás, amely a semmiből lett az, ami. Tehát létrehozzuk a műalkotást, és nem „csupán” arról van szó, hogy úgymond saját képünkre formáljuk (azt, ami már van, ami létezik, tőlünk függetlenül). 

Térey esszékötetének címadó írása az Aegon-társdíjazott (2008) Kovalik Balázs rendezőről és munkásságáról, jelentőségéről szól. Az írásban Térey kijelenti, hogy inkább nem. Mármint inkább nem teremtés. Meglehetősen komoly kérdés. Komoly, erős, mély választ kapunk Térey Jánostól. 

A József Attila-díjas író, költő, drámaíró, műfordító legújabb, összegző kötete az elmúlt húsz év esszéit tartalmazza. Térey azt írja Kovalikról, hogy „alázattal szedi atomjaira a múzeumot”. Úgy gondolom (és ezzel nyilván nem vagyok egyedül), hogy írásaiban, írásaival a 41 éves Térey ugyanezt teszi.

Jelen kötetben a régi és az új magyar költészetről, kortársairól, saját műveiről (Asztalizene, Nibelung-lakópark), zenéről, zenekarokról (Csajkovszkij, Bartók Béla és például a Depeche Mode), továbbá épületekről olvashatunk remek esszéket. Petőfiről így ír: „Most, a vers aszályának idején Kínában talán nagyobb ikonnak számít, mint itthon. Tüneményes, örök kamasz. Egyedül ő találta szépnek az Alföldet.” Térey fontos megállapításokat tesz Vörösmartyval kapcsolatban is: „Tündéri heroizmus és a tragikum szakadékai. A pátosz, amely sem előtte, sem utána nem mozgat hegyeket, csak éppen Vörösmartynál.” Elgondolkodtató mondatok. Egykötetnyi. Jó olvasást kívánok!

Barnás Márton