Ajánló
Vezetett séta a Napraforgó utcában2021. szeptember 10.
A világhírű kislakásos mintatelep 90. évfordulója alkalmából a Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület ingyenes, vezetett sétákat tart a Napraforgó utcában a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében SZEPTEMBER 18-án és 19-én. ![]() Az egyórás sétán a résztvevők megismerhetik azokat a körülményeket, melyek életre hívták a kísérleti lakótelepet, és információt kaphatnak arról, hogy miben különbözik az utca az Európa más országaiban lévő, azonos időszakban épült és hasonló célból létrehozott épületegyüttesektől. Találkozás a Napraforgó utca 2. számú ház előtt. A sétákra nem kell regisztrálni. Időpontok: • szeptember 18., szombat 10 óra • szeptember 18., szombat 16 óra • szeptember 19., vasárnap 14 óra Séta és filmvetítés az idősebb korosztálynak A Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület SZEPTEMBER 30-án sétát és filmvetítést szervez Molnár Farkas emlékére. Az egyórás vezetett séta során a résztvevők két, Molnár Farkas által tervezett épületet tekintenek meg. A séta a Lotz Károly u. 4/b számú ház elől indul 9.30-kor. A sétát követően, 11 órától a Pasaréti Közösségi Házban (1026 Pasaréti út 102.) levetítik a „Bauhaustól a Szentföldig” című, Molnár Farkas életét és munkásságát bemutató filmet. Szívesen látják azokat is a vetítésen, akik a sétán nem kívánnak részt venni. A programokon való részvételre előzetes regisztráció nem szükséges. További információ: info@napraforgoutca.hu. |
|