Látogatás Mácsai Pál műhelyében

„Ilyenkor eredeti jogaiba kerül a vers – már ha sikerül úgy elmondani, hogy a szöveg legyen a fontos...”

A Műhelylátogatás című irodalmi estet először november 27-én a Klebelsberg Kultúrkúriában (amelyre már elfogytak a jegyek), majd de­cem­ber­től rendszeresen a Mar­czi­bá­nyi Téri Művelődési Központban láthatja a közönség.

– A vers régebbi tünemény, mint a beszéd – kezdi a beszélgetést a Kossuth-díjas színész-rendező, az Örkény Színház volt igazgatója új előadóestjéről. – Egy ritmikusan halandzsázó kisgyerek szövege nem vers? Legkésőbb Weöres Sándor óta mind tudjuk, hogy de. Ott a közlendő még titokzatos, talán csak a mamája érti, de a forma szinte kész. Az igazi versben a forma persze érzelmi és értelmi rétegeket tart meg, nincsenek is külön, de néha a forma is felbomlik. A lényeg a sűrűség, amit ki kell bontani. Erről a szakmai feladatról, munkáról beszélek itt a versek előtt vagy után, néha közben. Beavató ez a mesterségbe, és mert a színészet személyes dolog, szóba kerülök én is. De nem akarok a versek elé lépni, ők a főszereplők. Arról fogok beszélni, hogy miért úgy mondok valamit, ahogy, vagy miért mondom el egyáltalán.

Miért éppen a Marczira esett a választása?

A Marczinak korszakokon átívelő irodalmi hagyománya van, elég a Kalákára gondolni. 1975-ben itt láttam például a Kaláka együttes és Latinovits Zoltán estjét – erre mondják, hogy meghatározó élmény. Nem ezért lettem színész, de ezért kértem karácsonyra gitárt. Az esten is elhangzik néhány dal, Kaláka is, Cseh Tamás is, Dés Lászlótól pedig egy Parti Nagy Lajos-szöveg – mert kortárs irodalom is lesz.

A Marczi lesz a bázis, de a Műhelylátogatás – akárcsak az Azt meséld el, Pista!, Az élet értelme és a Különkiadás – utazóelőadás lesz. Ez nekem fontos: olyan értő közönséggel találkozom, akiknek nincs lehetőségük feljönni a fővárosba egy színházi estre.

Miért éppen most?

Régi tervem, csak más dolgok (például igazgatás) miatt nem értem rá. Nem bánom, hogy vártam vele: minden kornak megvan a maga kultúrafogyasztási szokása, és bár a miénk egyre tolódik át a képernyőre, a személyes jelenlét iránti igény nem látszik csökkenni, sőt... A képernyőzéssel, az azonnalisággal egy csomó minden együtt jár, lelki-szellemi dolgok, a fölöslegesnek és a hamisnak való kitettség is. A személyes jelenlét és találkozás ezeknek is szól, vagy ezek ellen. A versek olyan véglegesre csiszolt szövegek, amiken nem fog az idő, ellenállnak a sodrásnak, és mégis a jelenhez szólnak, sőt a jelenről – és hát nem úgy, mint a netes „kis formátumok”. Tényleg mellbevágó találkozni ezzel a kontraszttal.

Érdekes kérdés, szóba is kerül majd, hogy tulajdonképpen minek elmondani a verset. Előadóként van bennem egy szorongás, hogy milyen jogon állok én egy remekmű elé. Hiszen a vers önmagában is megáll; el kell olvasni: kész a versélmény. Pedig a költészet az emberi öntudatra ébredésétől kezdve mint szóbeli hagyomány van jelen. Kifejezetten modern, alig pár ezer éves jelenség, hogy egy vers le van írva, az pedig, hogy dallam nélkül, „szárazon” létezik, állítólag csak a középkor után lett szokás. Homérosz sem írta le eposzait, hanem mondta, énekelte, előadta őket, de még Villon verseit is főleg énekelték. Szóval ilyenkor tulajdonképpen eredeti jogaiba kerül a vers – már ha sikerül úgy elmondani, hogy a szöveg legyen a fontos.

Hány vers hangzik el az esten?

Talán harminc, de előfordul, hogy bekerül, kikerül egy-egy.

Nem lehetett könnyű a választás, hiszen óriási a merítés. Mondhatjuk, hogy ezek a kedvencek?

Igen is, meg nem is. Azokat a verseket válogattam össze, amelyek megdolgoztattak, ahol felfedeztem valamit, amiről nem tudtam. Van, amit régebben már elmondtam valahol, de több az új. Ezek a szövegek természetesen túlélnek engem, de a nézőtéren ül majd egy kamasz, aki ötven év múlva újra elmondja őket.

Péter Zsuzsanna

Műhelylátogatás: Mácsai Pál előadása – Arany, Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Dsida, József Attila, Radnóti, Villon–Faludy, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Orbán Ottó, Petri, Parti Nagy, Kemény István versei a művész szemével és előadásában.

Időpontok:
• NOVEMBER 27., 19.00 (telt ház), Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Templom u. 2–10.)
• DECEMBER 19. és JANUÁR 4., 19.00, Mar­czi­bá­nyi Téri Művelődési Központ (1022 Mar­czi­bá­nyi tér 5/a).

 

 
Hámori Gabriella színművésznő első vendége régi barátja és kollégája, Mácsai Pál volt.

Az emlékezés mély kútja...

A Képező Galéria új irodalmiest-sorozatának debütáló alkalmán, november 14-én Hámori Gabriella színművésznő első vendége régi barátja és kollégája, Mácsai Pál volt. A beszélgetés kapcsolódott a Képező aktuális „Amire emlékszem” című kiállításának alkotásaihoz.
Mácsai Pál felidézte gyerekkori emlékeit, de az izgalmas családi történetek, a pályakezdés első lépései és a szakmai fordulópontok sem maradtak ki az őszinte és mély, ugyanakkor könnyed és derűs beszélgetésből. Az irodalmiest-sorozat januárban folytatódik. (www.kepezo.hu)