|
|
„Színekkel, formákkal kifejezett gondolat”
Így határozta meg a festészetet Lossonczy Tamás Kossuth-díjas festőművész, aki
egy évvel ezelőtt, 2009. november 3-án hunyt el, és aki 2004-ben, századik születésnapja
előtt nem sokkal lett kerületünk díszpolgára.
A szomorú évforduló alkalmából özvegye, Pál Éda Csillagüzenet címmel rendezett
kiállítást a Párizsi Kék Szalonban. A megnyitóra szép számmal gyűltek össze a
családtagok, barátok, a művész tisztelői és követői, hogy közösen idézzék fel
az örökifjú mester felejthetetlen alakját.
Lossonczy Tamás életének utolsó éveiben már nagyon rosszul látott, ezért hangnaplót
vezetett, diktafonra mondta gondolatait, érzéseit. Az emlékesten így nemcsak képeit
csodálhattuk meg, de hangját is hallhattuk. „…Borzalmas színéhséget érzek. Rend
után rendetlenségre vágyom. Hurcolkodásra. A színek hurcolkodnak balról jobbra,
jobbról balra. Nem kell kontúr. Színek, érintkezzetek egymással! Sárgák, lilák,
kékek, amott a finom, drága kis rózsaszín, a halványkék oly megható, szinte sírni
kell” – halljuk az idős mester szenvedélyes hangját, majd így folytatja: „A szín
legyőzi a vonalat, de mindegyiknek megvan a maga csodálatos szépsége. Amikor együtt
vannak, szinte dalolnak. A szín és a vonal. A színvonal.”
Humora, játékossága, kísérletező kedve és alkotóvágya élete végéig elkísérte.
„A kísérletezés sok selejttel jár. Az én munkám sok selejttel jár. Sokat összetépek,
de még többet kéne megsemmisíteni munkáimból. Azért nem teszem, mert magam sem
tudom megítélni, hogy a munkáim jók-e vagy rosszak. Csak egy bizonyos idő múlva.
Sokszor, amit a legrosszabbnak tartok, abból jó lesz, amit meg a legjobbnak, abból
semmi. Megbízható bírálat nincs. A festő meghal, elfelejtik. Azután eltelik egy
idő, és a festőt egyszer csak felfedezik. A felfedező művészettörténésznek óriási
érdemei vannak ezáltal. Persze az már egy más festő lesz: másként értik, másként
értelmezik. És talán ez így helyes is. Akár helyes, akár nem, ilyen a világ.”
Dévényi István művészettörténész szerint – aki a mostani kiállítás kurátora és
a Lossonczy-életmű alapos ismerője – a művész nagyon is tudta, hogy melyek a jó
alkotásai, kívülről tudta szemlélni és megítélni saját képeit. „Amikor a mostani
kiállításhoz válogattuk Édával a képeket, állandóan a fülembe csengett hangja:
Hát ez egész jó.”
Lossonczy Tamásnak számtalan barátja, jó ismerőse volt hosszú élete folyamán,
köszönhető ez kedves természetességének, őszinte kíváncsiságának, és az utolsó
percig megőrzött nyitottságának. Hogy vagy? Rég hallottam felőled, te hűtlen kutya!
– szokta volt mondogatni, amikor telefonon hívta egyik-másik kedves ismerősét.
A fiatalokkal éppen olyan jól megértette magát, mint kortársaival. A megnyitón
is sok fiatal emlékezett Tamás bácsira; volt, aki játékosságát, volt, aki kreativitását
emelte ki, de mindannyian úgy érezték, sokat tanultak tőle. Pályatársai iránti
szeretetéről, a legapróbb részletekre is kiterjedő érdeklődéséről és hihetetlen
memóriájáról, amelyet egyebek mellett a hollandiai ismerősök lakáscímének ismételgetésével
tartott karban, több történet is elhangzott. Az utolsó visszaidézett pillanat
szimbolikus értékű. Kenessei András művészettörténész mesélte el, hogy családjának
legifjabb tagja, Matyi, azon a napon született, amikor Lossonczy Tamás, csak éppen
száz évvel később. A kisfiú negyedik születésnapján közösen meglátogatták az aznap
104 éves mestert. A két ünnepelt remekül elbeszélgetett egymással – nem látszott
a száz év korkülönbség –, majd amikor Matyi (!) belefáradt a beszélgetésbe, Lossonczy
papírt, ceruzát vett elő, és elkezdett rajzolni. Na, Matyi, folytasd! – adta át
a ceruzát, és a kisfiú folytatta, majd ismét a mester, majd a gyerek, és így tovább.
Lossonczy Tamás átadta a stafétát.
A Csillagüzenet című kiállítást előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni:
(+3630) 324 2078. (1026 Szilágyi Erzsébet fasor 17-21. mfszt. 1.)
Péter Zsuza
|
| |