„Egy ihletett pillanatban megszületik a zene”

A Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar vendége a világhírű izraeli csellista, Gavriel Lipkind volt, a zenekart a kultúrák közötti párbeszéd európai évének egyik nagykövete, Jack Martin Händler szlovák karmester dirigálta. 

Gavriel Lipkind átszellemült, szenvedélyes és bravúros technikával előadott játéka alatt szinte megállt az idő a Kultúrkúria színháztermében: katartikus pillanatokat éltek át nézők és muzsikusok egyaránt. A koncert szünetében a Grazioso alapítója és vezetője, Detvay Mária Marcella beszélgetett a fiatal művésszel. Gavriel Lipkind mesélt gyermekkoráról, családjáról és különleges hangszeréről, amit valamikor 1670 és 1680 között készített egy ismeretlen olasz mester.

Lipkind nem először járt Magyarországon. Legutóbb tavaly decemberben adott nagy sikerű koncertet Győrben, ahol többek között Ligeti György csellószonátáját is játszotta. A kivételes tehetségű muzsikus, akivel budapesti koncertje előtt beszélgettünk, nagy elismeréssel szólt a magyar művészekről, különösen a példakép­nek is tekintett Perényi Miklósról, akinek összes felvételét meghallgatta, és akit élőben látni és hallani óriási élmény volt számára. 

 

– A magyar zenészeket, különösen a vonósokat azonnal megismerem, bárhol játszanak is. Van egy rájuk jellemző játékmód, egy belső érték, egy sajátságos zenei nyelv: kevés eszközzel a lehető legtöbbet elmondani.

Mikor játszott először Magyarországon?

Nem is emlékszem. Hatévesen kezdtem csellózni, és nyolcéves koromban „fedezett fel” későbbi mesterem, Uzi Wiesel. Jeruzsálemben léptem fel egy ifjúsági koncerten, amit a rádió élőben közvetített, Wiesel pedig egy taxiban hallotta a felvételt. Afféle csodagyerekként tartottak számon, és sokat turnéztam a világban, Budapesten is. Felnőtt zenészként néhány évvel ezelőtt a Zsidó Nyári Fesztivál vendégeként látogattam el Magyarországra, és azóta többször is játszhattam itt. Már az első alkalommal az volt az érzésem, hogy van mit felfedeznem: személyes és társadalmi síkon is. Nehéz ezt szavakba önteni: az emberekben lévő egyfajta szépség, fájdalom és feszültség megragadott. Úgy éreztem, nekem is közöm van ehhez, talán mert hasonló az én hazám, az én történetem is.

Honnan származik?

Tel-Avivban születtem. A szüleim orosz zsidók, akik 1972-ben emigráltak Moszkvából Izraelbe, de német és spanyol vér is csörgedezik az ereimben. 17 éves koromig éltem Izraelben, azóta – szinte ugyanannyi ideje – külföldön. A fő tartózkodási helyem Németország, de Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Kanadában, Dél-Amerikában és Japánban is sok időt töltöttem: tanultam, turnéztam. 

Irigylésre méltó élet.

A hivatásomból fakadóan valóban kivételezettnek érzem magam. Ugyanakkor sokszor úgy élek, mint egy kivert kutya: egyik nap itt hajtom a fejem álomra, másik nap ott. A lényeg azonban az, hogy amikor kiállok a színpadra, látom a sötét nézőtér árnyait, embereket, akiket nem ismerek, a zenészkollégáimat, akiket szintén alig van lehetőségem megismerni, és akkor egyszer csak, valamilyen okból, a köztünk lévő láthatatlan kötelék jóvoltából, egy ihletett pillanatban megszületik a zene.

Minden alkalommal megtörténik ez a „csoda”?

Néha a legnagyobb zenekarokkal, fantasztikus karmesterekkel, a leghíresebb koncerttermekben – bár talán éppen a hatalmas termek mérete miatt – nem ezt élem át, hanem azt, hogy mindenki teszi a dolgát. De a Graziosoval egészen más a helyzet. 

Régóta ismeri a Grazioso Kamarazenekart?

Először Svájcban, a Gaia kamarazenei fesztiválon találkoztunk néhány éve. Nagyon megérintett a játékuk, és azóta keresem a lehetőséget a közös fellépésre. Számomra nagyon kedves darabokat játszottunk, köztük Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című darabját, amit a Kultúrkúriában is előadunk. A rokokó eredetileg nagy zenekarra íródott, amit mi játszunk, az Ann Kuppens átirata gordonkára és vonószenekarra, ami kifejezetten a mi közös előadásunkra készült. Így jóval nagyobb feladat hárul az egyes muzsikusokra, mert az egyik hegedűs a hegedűszólamot játssza, a másik fuvolát, a harmadik a klarinétot, és így tovább.

Milyen műveket választott a koncertre?

A zenekar Csajkovszkij C-dúr vonósszerenádját adja majd elő nélkülem, illetve én játszom egyedül egy Bach-szvitet. Eredetileg Haydn gordonkaversenye szerepelt a műsoron, de fontos volt számomra, hogy zenekar nélkül is színpadra léphessek. Ez így lesz szép: egyet én, egyet ők, egyet közösen. Bach pedig megkerülhetetlen. Életem eddigi legnagyobb vállalkozása a Bach szólószvitek felvétele volt. Bachnál egy hangszernek kell több hangon szólnia, míg a rokokó változatoknál éppen fordítva: az egész zenekar egy hangon szólal meg.

Bach a legkedvesebb zeneszerzője?

Nincs legkedvesebb zeneszerzőm, se zenei korszakom. Minden nagy komponista életművében vannak kiemelkedő darabok, azokat szeretem. Amikor a 20. század talán legnagyobb csellistáját, Pablo Casalst megkérdezték, hogy Bach szólószvitjei közül melyik a kedvence, azt válaszolta: az, amelyiket éppen játszom. És ez valóban így van. Egy ilyen zenemű egy egész világ, amibe ha belemerülünk, nem létezik semmi más.

Péter Zsuzsanna

 

GAVRIEL LIPKIND

1977-ben született Izraelben. Három kontinens három kiemelkedő akadémiáján tanult, jelentős nemzetközi versenyeken több mint egy tucat díjat nyert el. Olyan kiváló művészekkel dolgozott már együtt, mint Zubin Mehta, Philippe Entremont, Giuseppe Sinopoli, Yehudi Menuhin, Pinchas Zukerman, Msztyiszlav Rosztropovics, Yuri Bashmet és Gidon Kremer. Koncertezett már a Concertgebouw-ban, a Suntory Hall-ban, a Kennedy Center-ben és a Berlini Filharmoniában, illetve fellépett az Izraeli Filharmonikusokkal, a Müncheni Filharmonikusokkal és a Baltimoore-i Szimfonikusokkal. 

A Mesterkoncertek legközelebbi előadásán március 13-án 19.30-kor a Duna Szimfonikus Zenekar lép fel Deák András vezényletével.