Szemlélődés és elgondolkodás

A Budapesti Tavaszi Fesztivál első II. kerületi eseményeként nyílt meg Kondor Attila festőművész Jelenlétkert című kiállítása a Képezőben, amelyen számos pályatárs és tisztelő, valamint Őrsi Gergely polgármester is részt vett. A tárlat a művész legújabb alkotásait mutatja be, amelyek csendes, magányos kertekbe kalauzolják a látogatót, szemlélődésre és elgondolkodásra késztetve e különös, kicsit sejtelmes, álomszerű tájak figyelmes nézőit.

A kiállítást Révész Emese művészettörténész nyitotta meg, aki Kondor Attila művészetét kelet és nyugat keresztpontjára helyezi, ahol egyik oldalon a klasszikus formákat, az akadémikus, eszményi tájat és a balusztrádokon álló isteneket látjuk, másrészt viszont a kínai tájfestészet hagyományait követve a táj a maga visszafogott színvilágával meditációs helyként jelenik meg.

– Sétára ösztönöznek, mozgásra hívnak minket ezek a tájak, ahová – gondolatban – könnyedén be tudunk lépni. A képeken az organikus, természeti és az épített, konstruktív táj együtt jelenik meg. Látszólag nincs történés, bár rejtetten mindenhol jelen van valamilyen esemény, mintha valami előtt vagy után látnánk a tájat – fogalmazott a művészettörténész.
– Tavaly kaptam a felkérést a Képezőtől erre a kiállításra – nyilatkozta érdeklődésünkre az alkotó. – Szívesen vállaltam, mert szeretek tavasszal kiállítani és örömteli jelen lenni egy kezdetnél, ami ez esetben a nemrég nyílt kiállítóhelyet, valamint a most kezdődő tavaszi fesztivált is jelenti. Azért is mondtam igent a megkeresésre, mert számomra nagyon szimpatikus az a misszió, amit a Képező vállalt: közvetíteni a művészetet azok felé, akikben megvan az érzékenység és az érdeklődés, talán már meg is tették az első bizonytalan lépéseket, vagy gyermekeiket szeretnék edukálni ezen a téren. A kiállítás mellett tevékenyen részt is veszek ebben a munkában, tartok tárlatvezetést és tehetséggondozó foglalkozást, ahol belső tapasztalataim megosztására is alkalom nyílik majd.

A Jelenlétkert képei mind ebben az évben készültek, ami jól mutatja a művész szorgalmát.
– A morális erények nem feltétlenül sajátjaink, ezeket sokszor szüleinktől kapjuk – magyarázza szerényen Kondor Attila. – Azonban átvihetjük őket hivatásunkba is, akár úgy, hogy a festészettel igyekszünk valamilyen ügyet szolgálni. Nem egy jól körülhatárolható társadalmi ügyre gondolok, inkább megjeleníteni olyat, ami a szemnek láthatatlan. Itt is ez volt a célom, ráadásul csupa új képet akartam hozni, ami nem kis kihívást jelentett. A tárlat anyagánál egységre törekedtem, egy örökké friss, örökké jelenlévő antikvitás megtapasztalását szerettem volna bemutatni. Az elmélyülés és a meditáció számomra a művészetet tápláló és éltető fogalmak, amelyek megelőzik magát az alkotást, és talán lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a már kész mű nézőjét visszavezessék ebbe az alkotást megelőző állapotba.    

PZS