Művészet és pedagógia remekül kiegészítik egymást

― Nagyon örülnék, ha a jövőben rendszeresen lenne ilyen kiállítás ― mondja a Pitypang Utcai Általános Iskola rajztanára, Gyurkó Imre festőművész, aki három gyönyörű portréval gazdagította a tárlatot. ― A három kép a két gyermekemről készült, az első 1991-ben, a harmadik 2011-ben.

A színek, a formák és a képek díszes keretei inkább a régi időket idézik.
Saját festészetemben nem szeretem a „modern” képeket. Egy művész, mielőtt rátalál a saját útjára, sokféle stílust, korszakot, irányzatot megismer, és ezek valamilyen hatással vannak rá. Az én világom a barokk és a reneszánsz, ugyanakkor az impresszionista színvilág is rendkívül vonzó számomra.

Gyurkó Imre eddigi pályáját a pedagógia és a művészet kettőssége jellemezte. Képzőművésznek tartja magát, aki elsősorban festő, de a szobrászat és a kerámia is érdekli. Szegeden végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, előtte keramikusként dolgozott az Iparművészeti Alapnál. Kerületünkben először a Marczibányi István Általános Iskolában tanított, majd amikor az beolvadt a Kodályba, a Pitypangban folytatta munkáját. Festészeti tanulmányait jól tudja alkalmazni az iskolában, ugyanakkor a kerámiának sem intett búcsút: szakkörben tanítja korongozásra a gyerekeket.
— Ha a diákoknak kellene súlypontozniuk a tantárgyakat, biztosan több művészeti óra lenne, főleg alsó tagozaton ― állítja a tanár úr. ― Ebben a korban rendkívül fogékonyak a gyerekek, és nekünk, pedagógusoknak elsősorban az a feladatunk, hogy fenntartsuk érdeklődésüket és lelkesedésüket (a későbbiekben is), hogy majd kiállításra, színházba, hangversenyre járó, a művészetekre nyitott felnőttekké váljanak.
A pitypangos gyerekek híresek szép rajzaikról, amiről magam is meggyőződhettem több kiállítás és verseny alkalmából, pedig nem válogatják ilyen szempont alapján az oda jelentkező óvodásokat.

Az iskolába különböző készségekkel, kézügyességgel jönnek a gyerekek. De nem is ez a lényeges, hanem a látásmód, amit ― akárcsak az egyéb képességeket ― fejleszteni lehet. Vannak tehetségesebb és kevésbé tehetséges gyerekek, de mindenkit fel lehet hozni egy bizonyos szintre. Talán azért tudom sikeresen motiválni a tanítványaimat, mert imádom ezt a tevékenységet; nagyon szeretem átadni nekik mindazt, amit tudok.
Önt ki motiválta annak idején?
A nagyapám, aki népművész volt. Munkái a mai napig megtalálhatók sok helyen a világban. Karikásokat, bicskatartókat készített, ő edzette bele a pengét is a bicskákba ― kisgyerekként csodálva néztem. A parányi díszítő elemeket először megrajzolta, kivágta, majd beültette a nyélbe. Mellette én is elkezdtem rajzolni ezeket az apró figurákat, és ő úgy találta, hogy szebben csinálom. Ezután már az én feladatom volt a motívumok megrajzolása. Pár év kihagyás után ismét kértem nagyapát, hogy dolgozzunk együtt. Akkorra értettem meg, hogy micsoda értéket képvisel az, amit ő alkot. Lépésről lépésre tanított meg mindent. Az ő hatására jelentkeztem egyszerre a képzőművészeti, az iparművészeti és a tanárképző főiskolára. Az iparművészetire a tőle tanult karikást adtam be. Fel is vettek volna, de addigra már döntöttem a tanárképző mellett.
Nem bánta meg ezt a döntését?
Nem, soha. Nagyon szeretek tanítani. Művészet és pedagógia remekül kiegészítik egymást. A képzőművészet a világ megismerésének egyik lehetősége. Én magam művészként, folyton elégedetlenül önmagammal, állandóan keresem-kutatom az új utakat, a felfedezésre váró ismeretlent. A gyerekekben is ezt a kíváncsiságot igyekszem felébreszteni. Az órákon ― a festésen és rajzoláson túl ― a környezetünkkel, például az öltözködéssel is foglalkozunk. Emellett az alkotás szakmai, technikai oldalát is megmutatom, beavatom őket a „titokba”: hogyan készül el egy festmény, milyen folyamat vezet az üres fehér laptól a kész műig. Sokszor én is velük együtt dolgozom, hogy lássák a folyamatot is, ne csak a „végterméket”. Azt is fontosnak tartom, hogy sok művel megismerkedjenek. Szerencsére, ma már lehetőség van arra, hogy jó minőségben tudjak fotót mutatni festményekről, azok részleteiről, akár többszörösére nagyítva.

Milyen céljai vannak pedagógusként, illetve művészként?
Pedagógusként nagyon elégedett vagyok, hiszen tehetséges tanítványaim a kerületi és a fővárosi versenyeken mindig ragyogóan szerepelnek. Annak is nagyon örülök, hogy az iskola minden eszközt biztosít ahhoz, hogy jó színvonalon tudjunk dolgozni. Ezt szeretném a jövőben is folytatni. Ami a művészeti tevékenységet illeti, az egy hosszú és kiszámíthatatlan út, amely örök elégedetlenséggel van kikövezve, de mégis vezet valahová. Csak annyit mondhatok: festeni muszáj. Ez egy olyan belső kényszer, aminek nem lehet, de nem is akarok ellenállni.
Péter Zsuzsanna