Utazás a borfilozófia világába

Lelkes borbarátok és jegyzetfüzettel felszerelt szakértők kedves csapata gyülekezett május 8-án este a Marczibányi Téri Művelődési Ház kamaratermében, akik arra vállalkoztak, hogy 2-3 órás kalandozást tegyenek a borok és termőhelyek világába – Bácsi Zoltán borklubjában jártunk. 

Bácsi Zoltán

Bácsi Zoltán borral kereskedik, bort oktat, második kerületi életét és Pasarétet hátrahagyva 15 évig szőlőt művelt Nadapon, és több mint 20 éve szervez és vezet borklubokat. Sokat olvas és nagyon szeret mesélni borokról és készítőiről, termőhelyekről és szemléletekről, emberről és lélekről. Mesélnivaló pedig bőven akad: nagyjából kétszáz gondolati csomag színe-javát hozza el borokkal összekapcsolva havonta egyszer a Marcziba.

Klubalkalmain szokás szerint hat tétel kerül górcső alá: mind kisbirtokok, családi gazdaságok természetes, gyakran organikus termékei öt-hat magyar borvidékről, melyek a nagyüzemi termelésben előállított, uniform borokkal szemben gyakrabban tartalmaznak unikális elemeket. A válogatott borok mindig illeszkednek az est tematikájához, mintegy alátámasztva, demonstrálva az elhangzottakat.

Ez alkalommal a terroir, azaz a termőhely kérdéskörét jártuk körül, hogy miként tudja a borász lepalackozni a termőterület jellegzetességeit, a dűlő, a hegy rezgéseit, sőt mi több, a hely szellemét, mely a fizikai síkon jóval túlmutat. Ennek illusztrálására nem gyümölcsben, hanem kőzetben gazdag, minerális illatú és ízű, a terroirra emlékeztető borokat – köztük például a társaságot megosztó, szinte tűzköves karakterű Vulkánt – kóstolhattunk, de minden klubesten más-más témát és ahhoz kapcsolódó borokat ismerhetünk meg. Tervben van például egy olyan fehérboros alkalom, ahol a résztvevők tartályban, illetve fahordóban készült borokat hasonlíthatnak össze, hogy megfigyeljék, hogyan változik a bor stílusa, szerkezete, aromatikája attól függően, hogy miben érlelték.

Borkóstoló lévén hallhattunk az egyes tételek karaktereiről vagy például fűszerezettségéről, de a klub, hasonlóan egy jó borhoz, izgalmas és sokrétű, így nem pusztán a borok részletes elemzése, illat- és ízjegyei kerültek a fókuszba, hanem sokkal inkább egyfajta szemlélet és ismeretanyag átadása, utazás a borfilozófia világába, ahol a borról mint kulturális termékről beszélgettünk, valamint az emberekről és történeteikről, akik a borok mögött vannak.

„A sztori az érdekes, de nem az, amit ki lehet tenni az Instára, hanem a mögötte álló ember, család és sors. Ez hat az emberre, de ehhez meg kell ismerni a borászt, kimenni a szőlőjébe, lemenni a pincéjébe, ahol nincs térerő, ahol a külső és belső zaj, amit hétköznap megélünk, lecsendesedik és elsimul. Kiváltságos vagyok, mert akiknek a borait árulom, ők nagyon gyakran a barátaim. Előbb lettek a barátaim, mint ahogyan borkereskedő lettem” – meséli Zoltán.

A borászok történeteivel és boraival a borfilozófus gyakorlott túravezetőként kalauzolt végig bennünket Mátra, Szentendre, Balaton, Velence és Szekszárd tájain. Képzeletben országhatárokat is átléptünk, és a világ legszebb borvidékeit tekinthettük meg vetített képek segítségével. A különböző földrajzi hosszúságok és szélességek mellett lelki mélységeket is megjártunk: két rövidebb videóbejátszáson Spiegelberg István somlói és Szepsy István tokaji mester mesélt, továbbá Roger Scruton és Hamvas Béla gondolatait is megismerhettük. Mindezek és talán az elfogyasztott borok hatására nem meglepő, hogy az est vége felé az egyik asztalnál már-már metafizikai kérdésekbe bonyolódtak a résztvevők.

Mert a jelenlévők nem csupán csendes megfigyelői az eseményeknek. A borfilozófus örömmel várta a kérdéseket azzal az ígérettel, hogy többet tölt annak, aki kérdezni mer. És bátran formálhattunk véleményt: mivel az ízlés, tapasztalás relatív, nincsenek rossz válaszok; másrészt – ilyen minőségi szinten – „egyik bor sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán eltérő megközelítési módok vannak a borász üzenete alapján. Bor esetén újra kell értelmeznünk és tanulnunk, mit értünk a finomság fogalma alatt” – tudjuk meg.

Az estnek ezen a pontján valószínűleg már mindenki feloldódott és elfeledkezett arról, hogy egy művelődési házban vagyunk, Bácsi Zoltán előadásmódja, a borkóstolás tempója és szellemisége miatt a hűvös borospincék nyugalma tagadhatatlanul megérkezett és lecsapódott bennünk. „A borospince hihetetlenül fontos helye a létezésnek, csak ezt a mai világ elfeledte, mert azt, amit ott tárolunk, a mai nyugati világ alkoholnak tekinti, a borszerető emberek viszont nagybetűs bornak és borkultúrának, és az elmélyülés és szociális létezés helyének. Nagyjaink, magyar költők és írók legalábbis így gondolták – mondja Zoltán. A budapesti élet fájdalmasan gyors tud lenni. Alapvetően introvertált ember vagyok, de az igazi elmélyülést és áramlást, a csíkszentmihályi értelemben vett flow-t a szőlőben tapasztaltam meg. Ez egy lassú ritmus, melyre az ember egész lénye rááll. A szőlőművelést tanítani kellene az orvoslásban, mert rendbe tesz, harmonizál, lecsendesít és nyugtat.”

Tamás Gitta, aki Bor-Kalandor néven maga is vezet borkóstolókat, már három éve a borklub rendszeres látogatója, amely számára „egy kellemesen edukatív, művészi és hasznos időtöltés, kikapcsolódás. A klub mindig tud valami újat mutatni, hiszen mindig vannak új borok, új évjáratok, új megközelítések, illetve mi is változunk, így idővel akár ugyanazok a borok más és más oldalukat tudják mutatni. A borkóstolás egy nagyon változatos dolog, ami függhet aktuális hangulatunktól vagy az évszaktól is.”

Az este hosszúra nyúlik, lassan-lassan szedelőzködik a csapat, pedig még annyi mindenről lehetne beszélgetni. Ennek tükrében érthető már, hogyan tarthat egy borkóstoló akár hat-hét órán át is.
„A hosszú borkóstolás alapvetően önismereti út, ami befelé vezet. Aki elmélyül és mélyebbre ás benne, az egy belső utazáson is részt vesz. Ha ebben egy picit is tudok katalizálni, akkor az egésznek van értelme” – foglalja össze Bácsi Zoltán filozófiájának esszenciáját.              

Bélteki Krisztina