Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Máshol, mások, másképpen élnek

2015. december 15.

A kerületi diákok látásmódját szélesíti, és új ismeretségeket is teremt az a szemléletformáló program, amelyet a II. Kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Sport- és Informatikai Bizottsága indított el idén ősszel. 

 A kezdeményezés első lépéseként a Máriaremete–Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola cserediák-kapcsolatot indított az Erdőhorváti Református Általános Iskolával.

Azért esett a választás a hidegkúti intézményre, mert náluk régi hagyománya van diák-diák kapcsolatok építésének, és rendszeresen fogadnak mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű gyerekeket a határon túli, magyarlakta településekről.

Az önkormányzati támogatással megvalósuló program fő célja, hogy a fővárosi életformához szokott II. kerületi diákokat arra ösztönözzék, hogy megismerjenek vidéki, teljesen más közegben élő, ám hasonló életkorú fiatalokat. Lássák, miként élnek a gyerekek egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospatakhoz közeli, hátrányos helyzetű, hatszáz lakosú településen.

Az együttműködés keretében Erdőhorvátiból november végén húsz diák érkezett két napra Máriaremetére. A gyerekeket a pesthidegkúti diákoknál szállásolták el, ezzel is közelebb hozva egymáshoz őket. A diákok az ismerkedést követően közös programokon vettek részt, bejárták az iskolát, közös játékokat szerveztek, jártak színházban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, és megnéztek budapesti nevezetességeket is.

 

A közösségi programok része volt a kézműves foglalkozás, amelyen a gyerekek közösen készíthettek karácsonyfadíszeket, adventi koszorút és mézeskalács-figurákat, amiket az ökumenikus iskola kültéri kemencéjében sütöttek meg Nyilasi Géza igazgatóhelyettes segítségével. Az eseményen részt vett Csere István igazgató, Ötvös Zoltán, a Művelődési Iroda vezetője, valamint a közoktatási bizottság részéről Hajdu Nóra és Skublicsné Manninger Alexandra önkormányzati képviselő.

A program nyáron folytatódik Erdőhorvátiban, ahol a helyi gyerekeknek a máriaremetei iskola tanárai szerveznek tábort.