Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Biztonságban készülni az ünnepekre

2018. december 1.

Idén sem maradnak a rendőrség és a II. kerületi Városrendészet jelenléte nélkül az adventi időszakban a városrész frekventált területei. A járőrök figyelnek mind a gyalog közlekedőkre, mind a parkolási rend betartására.

A rendőrség és a Városrendészet közterület-felügyelőinek fokozott jelenléte a II. kerület forgalmasabb helyszínein már megszokott az ünnepek előtti hetekben. Annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődést ne árnyékolja be bűncselekmény, illetve a közterületet ne lepjék el a szabálytalanul várakozó gépjárművek, a rendőrség és a II. kerületi Városrendészet megerősített szolgálatot lát el a bevásárlóközpontok környékén.

– Egyenruhás kollégáim az utcán is járőröznek, de a nagyobb bevásárlóközpontokban a civil ruhás rendőrök is szolgálatban lesznek a következő hetekben – mondta el Móré Szabolcs alezredes, a II. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője. – Szeretnénk, ha a forgalmasabb, adventi időszakban is biztonságban éreznék magukat a kerületünkben lakók és vásárlók. Nem titok, hogy ilyenkor fokozottabban kell ügyelni értékeinkre, mert a forgatagban a bűnözők nagyobb eséllyel érnek célt.

Móré Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy bevásárláskor figyeljünk a csomagjainkra. A gyakrabban elővett pénztárcát ne a bevásárlókosárba, vagy a nyitva hagyott táska tetejére tegyük, mert a tolvajok pont erre számítanak. Ha egyszerre több dolgot is veszünk, akkor ne várjuk meg, mire mindkét kezünk tele lesz csomaggal, és kénytelenek leszünk újra és újra letenni a földre a frissen vásárolt árut. Inkább forduljunk kétszer, mintsem hogy lába keljen egy értékesebb csomagnak.

Ha autóval közlekedünk – javasolja az alezredes –, ne használjuk a kocsit csomagtárolónak, mert a tolvajok kifigyelhetik, és távollétünkben a jó fogás reményében feltörhetik a járművet. Az autó utasterében ne maradjon csomag őrizetlenül!

Kalocsai Tímea, a Városrendészeti Osztály vezetője azt hangsúlyozta, hogy a karácsony előtti hetekben a II. kerületi közterület-felügyelők nemcsak hétköznap, hanem hétvégén is szolgálatban lesznek, mégpedig emelt létszámmal, de a két ünnep között is dolgoznak a városrendészek.

– A szolgálat során igyekszünk biztosítani a közterület rendjét, de különös figyelemmel leszünk a mozgáskorlátozottak parkolóhelyeire, hogy azokat ne foglalják el jogosulatlanul. A rendőrséggel közösen 24 órás szolgálatot látnak el kollégáim, ha pedig valaki gyanús esetet lát, vagy szabálysértést tapasztal, hívja a (06 80) 204-965-ös zöldszámunkat, amelyen a diszpécseri feladatokat ellátó kollégák várják a bejelentéseket.