Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kutyatulajdonosok, figyelem!

2020. október 9.

Itt a kennelköhögés-járvány! Nem új vírus, hanem az évente ősszel visszatérő köhögéses megbetegedés jelentkezett számos kutyánál az utóbbi időszakban.

 

A tünetekről, az orvosi vizsgálat fontosságáról és a gyógymódról dr. Kómár Gyula, a II. Kerületi Önkormányzat vezető állatorvosa adott tájékoztatást.

– A kennelköhögés-járványként ismert megbetegedési hullám a jelek szerint elérte a II. kerületi kutyákat is, idén egy kicsit korábban, mint azt eddig megszoktuk.

dr. Kómár Gyula

Rendkívül ragályos betegségről van szó, az ebek nagyon könnyen elkaphatják egymástól, elegendő akár az is, ha például a kerítés mellett összeugatnak, és már meg is van a baj. Szerencsére általában nem súlyos a betegség, az esetek többségében a köhögésen kívül nincs más tünet, az állatnak van étvágya és a közérzete is jó, de éppúgy, mint az emberi influenzánál, itt is előfordulnak súlyos esetek.

Mikor lehet súlyos következményekkel számolni?

Néha társfertőzés is felléphet, ilyenkor súlyosbodhat az eb állapota, sőt, akár el is pusztulhat. A betegséget mélyről jövő, száraz köhögés jellemzi, mely a kutyának kellemetlenséggel, fájdalommal jár. A lakásban tartott állatoknál a kór a gazdát is megviselheti, mert a kutyus akár egész éjszaka köhöghet, ellehetetlenítve a pihenést. A kutya általában 4-5 nap alatt meggyógyul, de előfordul, hogy akár három hétig is eltarthat a betegség.

Mit kell tennie a gazdának, ha tüneteket észlel?

A tünetekre oda kell figyelni, és gyanú esetén fontos, hogy elvigyük a kutyát orvoshoz, aki meg tudja állapítani, hogy valóban erről a betegségről van-e szó, vagy netán más a baj. A betegség vakcinával megelőzhető. ezt az állatorvos a kutya orrába csepegteti. Aggódni nem kell, de odafigyelni és szakemberhez fordulni annál inkább. A kutyákat tartsuk egymástól távol, a beteg állatot pedig ne vigyük kutyafuttatóba, kutyasuliba, vagy olyan helyre, ahol más kutyák is megfordulnak.

szeg