Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Gazdapiac a pesthidegkútiakért

2016. november 21.

 A Hímes utca 3. szám alatti cserkészház fákkal szegélyezett kertjében idestova tíz esztendeje működik a termelői piac, más nevén a gazdapiac.

 A példaértékű kezdeményezésről, az azóta eltelt évtizedről az alapító és üzemeltető Szilágyi Zsolt beszélt.

 – A piac ötletét az adta, hogy 2005 tavaszán az úgynevezett „traktoros” gazdatüntetésen nagyon lehangoló véleményeket hallottam a gazdáktól a saját helyzetükről. Ha az akkori politika nevében és helyett én magam nem is tudtam valami nagy ívű tettet végrehajtani, de kicsiben cselekedtem, és elkezdtem buszos kirándulásokat szervezni vidékre. Ezek alkalmával pesthidegkúti barátaim disznótorokon és hamisítatlan, vidéki hangulatú ebédeken és beszélgetéseken vehettek részt. De mindezt a hazai agrárium terményeinek és élelmiszer-kínálatának, valamint a vidéki gazdák életének megismerése szempontjából kevésnek találtam. Ezért elkezdtem vidéki rendezvényekre járni, és gazdákat toborozni terveimhez. Eleinte nagy volt a bizalmatlanság, de megnyerve néhány vidéki szószóló embert is, összejött egy lelkes gazdacsapat, amellyel megpróbálhattunk piacot szervezni.


Szilágyi Zsolt a gazdapiac alapítója

Milyen volt az első piacok visszhangja?

Az első két esztendőben, 2006 és 2007 nyarán a máriaremetei Cserkészház udvarán volt négy-négy próba piaci nap, amelyek a vállalkozás – mai szóhasználattal – marketingelemei voltak. Nálunk kizárólag hazai élelmiszereket lehet vásárolni, és lehet közben egy jót beszélgetni, kóstolgatni is a kínálóasztalnál. Mivel mind a vásárlók, mind a gazdák jól érezték magukat, örömmel és nagy érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést, így a következő években, egészen máig, minden hónapban két alkalommal tartunk piaci napot a cserkészház kertjében. 

Az elmúlt tíz év során pesthidegkúti mintára más településeken is termelői piacok alakultak. 

Örömmel látom, hogy kezdeményezésünk mára országossá nőtte ki magát, és mintegy 350-400 hasonló piac működik országszerte. Számos termelői piac elindításában segédkeztem, a témával kapcsolatos honlapom nézettsége jelentős. Hiányosságnak tartom azonban, hogy a gazdapiacok üzemeltetőinek nem kell elvégezniük egy rövid, de tartalmas OKJ-s tanfolyamot. Úgy látom, ennek hiánya rongálja a gazdapiacok szellemiségét, ugyanis sok múlik az üzemeltető elkötelezettségén, amit egy tanfolyammal korlátok közé lehetne szorítani.

Milyen portékák közül válogathatnak az érdeklődők a piaci napokon?

A cserkészház udvarában a magyarországi szezonális élelmiszerek közül általában minden kapható, kivéve, amelyeket az ÁNTSZ nem engedélyez termelői piacon. Például tőkehús, élő állat, élő baromfifélék, vagy a helyszínen szeletelt halak. Viszont kaphatóak gombák, zöldség- és gyümölcsfélék, október végétől batáta, füstölt húsok, szarvasból készült termékek, konyhakész csirkék, mélyhűtött (panírozott) csirke- és sertéshúsok. Szintén megtalálhatók a piacon savanyúságok, bogyós gyümölcsök és szörpök, gluténmentes és különböző, kiváló minőségű lisztek, tej- és tejtermékek, sajtok, tojás, gyógyteák, vega különlegességek, termelői sörök, borok, méz, pékáruk, száraztészták, kürtőskalács gyerekeknek, és egyéb alkalmi termékek, mint a dióbél vagy a mák, valamint a fenyőfa karácsony táján. Októbertől már beszerezhető a télálló krumpli, a vöröshagyma, a sárga- és fehérrépa, illetve az almafélék is.

 

Milyen árakkal számoljanak a vásárlók?

Ami az árakat és a minőséget illeti, az idei vásárlói felméréseim alapján elmondhatom, hogy a minőséggel elégedettek az idelátogatók. Az árakkal kapcsolatban elhangzottak kritikák is. Ennek oka lehet, hogy az általam üzemeltetett gazdapiacon a mintegy 35-40 árus közül néhányan ténylegesen prémiumtermékeket kínálnak, és lehet, hogy az átlagos vásárlók részére ők drágábbnak tűnnek. De a gazdák többsége kiváló minőségű hazai termékeit átlagos, sőt alkalmanként kimondottan alacsony áron kínálja. Bárhogy is van, a szervezők nevében kérek mindenkit, aki tenni akar a hazai termelőkért, jöjjön el a piaci napokra és vásároljon akár nagyon szerény mértékben is, ezzel mutatva szolidaritását a vidék felé. Kérem, hogy ne feledjük, se ma, se később, hogy aki gazdapiacon vásárol, az ismert eredetű, hazai élelmiszert tehet családja asztalára, és egyben segíti a gazdacsaládok megélhetését. 

Idén hány alkalommal és mikor tartanak piaci napot?

Legközelebb november 26-án, majd az ünnepek előtt december 10-én és 17-én lesz piac. Novembertől márciusig 7.30-tól 12 óráig tartunk nyitva, de ha például 11.30-kor úgy látjuk, hogy a negyven árusra mindössze négy-öt vevő jut, akkor elkezdjük a zárást. Természetesen az ilyenkor érkező vásárlókat a gazdák pakolás közben is ki fogják szolgálni. Segítőimmel, illetve a gazdákkal együtt várok és várunk minden régi és leendő vásárlót az elkövetkezendő hónapokban és években a hangulatos, barátságos piaci napokon. Az érdeklődők a piacról bővebb információt olvashatnak a www.helyipiacok.hu oldalon.