Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Példaértékű szemléletformálás

2019. január 2.

A II. Kerületi Önkormányzat egyik cége, a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. immár harmadik alkalommal nyerte el a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést, ráadásul annak arany fokozatát. Az arany elismerést országosan öt cég kapta meg, amelyek korábban is voltak már díjazottak, és egy–egy területen kiemelkedő eredményt értek el a fogyatékos emberek társadalmi integrációja terén.

A II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. a Fogyatékosságbarát Munkahely arany fokozatú elismerését kapta, a díjat Tas Krisztián és Soós Róbert vette át

A társaság nyolc éve működő Keleti Károly utcai ügyfélszolgálati irodájának és dolgozói munkakörnyezetének akadálymentesítése során nemcsak a tervezésbe, a kivitelezésbe, de az elkészült, akadálymentes munkakörnyezet folyamatos továbbfejlesztésébe és testre szabásába, az egyéni adottságokhoz igazításába is egyaránt folyamatosan bevonta a mozgáskorlátozott munkatársakat.

Az elismerést a fogyatékos emberek világnapján megtartott V. Jobb Velünk a Világ! gálaest keretében decemberben a Nemzeti Színházban adta át Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója, Lippai-Nagy Írisz, az American Chamber of Commerce in Hungary elnöke, valamint Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatója. Az elismerést a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. vezetője, Tas Krisztián és a cég munkatársa, Soós Róbert vette át. 

Példakép díjban részesült Laáber Miksa

Külön elismerésben, Példakép díjban részesült a cég ügyfélszolgálati munkatársa, Laáber Miksa is. Lapunknak Tas Krisztián elmondta: – A Példakép díjra eredetileg megosztva szerettük volna jelölni két dolgozónkat, Laáber Miksát és Soós Róbertet, de mivel egy jelölés lehetséges, a régebb óta társaságunknál dolgozó Laáber Miksára esett a választásunk. A 2016-os év örömteli, a rákövetkező év szomorú okból hozott nem várt nehézségeket a foglalkoztatásrehabilitációs program központi elemét és helyszínét adó Keleti Károly utcai ügyfélszolgálati irodánk működésében. 

A változó munkabeosztásban korábban öt főt (egy irodavezetőt és négy megváltozott munkaképességű dolgozót) foglalkoztató iroda vezetője és egyik kerekesszékes munkatársa 2016 áprilisától szülési szabadság miatt hiányoznak az iroda munkájából. 2017 tavaszán váratlan tragédia tetézte a hiányzó munkatársak miatt eleve nehéz munkaerőhelyzetet: rövid kórházi kezelés után elhunyt Rédai Anna Patrícia kerekesszékes kollégájuk, akinek elvesztése lelkileg is megviselte a munkatársakat, és hiánya tovább nehezítette az iroda mindennapi működtethetőségét. A II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. másik telephelyéről csak időleges segítség formájában, a nyitás és zárás idejére tudta átmeneti munkatársakkal pótolni a létszámhiányt. 

– Laáber Miksa és Soós Róbert még ép munkatársaktól sem elvárható plusz feladatokat vállalva és teljesítményt nyújtva, nemcsak hogy biztosította és fenntartotta az iroda működését és elvégezte a korábbi öt munkatárs munkáját, hanem kiemelkedő munkát végezve új eredményeket hozott irodánknak. Javaslataik alapján az irodán elvégzett kisebb műszaki módosítások lehetővé tették, hogy később külső segítség nélkül, a nyitást és a zárást is beleértve, kerekesszékes munkatársakként teljesen egyedül működtessenek egy önálló, utcai ügyfélforgalmú irodát. Emellett a kitelepüléssel járó rendezvényeken (sportnap, II. Kerület Napja, Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál) önállóan, teljes funkcionalitásával működtették a kihelyezett Kerület Kártya-kiadó pontokat, példamutató, felbecsülhetetlen jelentőségű szemléletformálást valósítva meg a kerületi lakosság, az ügyfelek körében – emelte ki Tas Krisztián.