Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Szeretettel, felelősséggel az állatokért

2018. október 20.

 Nemcsak gyógyít, de állatvédelemmel is foglalkozik.

 

A Mahatma Gandhinak tulajdonított mondás szerint, egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik. Október 4-én, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának évfordulóján ünnepeljük az állatok világnapját. Ebből az alkalomból egy olyan II. kerületi állatorvost kerestünk fel, aki nemcsak gyógyítja kis pácienseit, hanem állatvédelemmel is foglalkozik, és a maga eszközeivel támogatja a menhelyről befogadott állatok gazdáit.

– Magyarországon az állattartási kultúra sajnos még nem igazán fejlett – nyilatkozta lapunknak dr. Szepes Orsolya állatorvos. – Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, legfontosabbnak azt tartom, hogy már kiskortól fogva felelős állatbarátnak – és majd állattartónak – neveljük gyermekeinket. Saját két kislányomon is látom, akik jelenleg két kutya, két cica és egy teknős mellett nevelkednek, hogy miként alakul ki bennük a hatalmas empátia, aminek következtében még a legkisebb bogarat sem tapossák el. Nemcsak nekik tanítom, hogy hogyan kell bánni az állatokkal, óvodáscsoportok is jönnek hozzám, vagy beviszek állatokat közeli intézményekbe, ahol „élőben” tapasztalják meg a gyerekek, hogyan nyúljanak egy állathoz, mit szabad és mit nem. 

Mióta foglalkozik állatvédelemmel?

2001-ben végeztem az egyetemen, azóta folyamatos kapcsolatom van állatvédő szervezetekkel. Négy évet a nyíregyházi, négyet pedig egy fővárosi állatkórházban dolgoztam. Ez idő alatt több menhellyel is együttműködtem többek között az állatok örökbeadásánál, de próbáltam segíteni utcai állatokon, illetve olyan szegény embereken, akik hazavittek állatot, de nem tudták finanszírozni a kezelésüket. 

Nagyon sok utcára kitett állat van, és a számuk egyre csak nő. Megoldást az ivartalanítás jelenthetne, amit azonban nehéz megszervezni. Április óta együtt dolgozom egy svájci alapítású állatvédelmi alapítvánnyal, amelynek fő célkitűzése az utcán élő állatok, kóbor vagy kijáró cicák, hajléktalanok kutyáinak ivartalanítása. Erre nemcsak a túlszaporodás megelőzése miatt lenne szükség, de az ivartalanított állatok sokkal kezelhetőbbek és békésebbek is.

Kutyák esetében a túltenyésztés is problémát okoz.

Meg kell különböztetnünk a gondos kutyatenyésztőt és a sajnos, nagyszámú szaporítót, aki fajtatisztának nevezett kutyákat értékesít, a valóságban azonban ezek rendkívül sok egészségügyi problémával küzdő jószágok. Ugyan olcsón adják őket, de utána rengeteg pénzbe kerül a gyógykezelésük, nem is beszélve a sok szenvedésről, amit szegényeknek el kell viselniük. Sok kitűnő tenyésztő van, akiket meg kell találni és meg kell fizetni, de cserébe egy oltott, bizonyos betegségekre szűrt, parazitamentes, csippel ellátott négylábút kapunk. 2010 óta törvény írja elő a mikrocsip beültetését, mégis, ha szaporítótól származó állatot vizsgálok, tízből tízszer nincs benne. 

Nagyon tisztelem ugyanakkor azokat az állattartókat, akik menhelyről vesznek magukhoz kis társat. Ezt úgy tudom kifejezni, hogy az állatot élete végéig tizenöt százalékos kedvezménnyel kezelem. 

Sokan azért idegenkednek a menhelyi kutyától, mert nem ismerik az előéletét, és nem tudják, mire számítsanak.

Ma már a legtöbb állatvédő szervezet ideiglenes befogadókkal dolgozik. Az állatok orvosi ellenőrzés alatt állnak, és minden tudható a kutyáról: hogy milyen a viszonya a gyerekekhez, macskákhoz, többi kutyához, sétál-e pórázon stb. Ez nagyban megkönnyíti a választást. A szakemberek szinte személyre szabottan megmondják, kinek melyik kutya való.

dr. Szepes Orsolya állatorvos

Nemcsak választani, de tartani is felelősséggel kell a kutyát.

Mindkét fél részéről türelem és intelligencia szükséges ahhoz, hogy a kutyások és „kutyátlanok” konfliktusmentesen éljenek egymás mellett. Vannak alapvető szabályok, amiket be kell tartani. Ilyen például a póráz és a szájkosár használata, ami egyébként a kutya érdekeit is szolgálja, illetve a kutyapiszok felszedése. A kutyásoknak azt is meg kell érteni, hogy van, aki fél a kutyától, és ezt tiszteletben kell tartani.

Mit adhat egy házi kedvenc a gazdájának?

Mérhetetlen szeretetet. Gyerekeknél kiemelném az empátiára nevelést, ami később emberi kapcsolataiknál is megmutatkozik. A kutyázás társaságot is jelent, hamar kialakulnak ismeretségek, barátságok a napi sétáltatás során. A társaság, a magány oldása idős korban még fontosabb. Vannak olyan idősotthonok, amelyek környékén kóbor cicák élnek, az öregek pedig naponta etetik, simogatják őket, ami testi és lelki egészségük szempontjából is sokat számít, ugyanakkor közegészségügyi okokra hivatkozva ezt sok helyen nem engedik. Erre (is) megoldás, ha az állatokat ivartalanítjuk, parazitamentesítjük, és erről igazolást adunk. Így állat és ember egyaránt jól jár.

Cicák is, kutyák is képesek megérezni a betegséget, szomorúságot és törekszenek a gyógyításra. Egy fájó pocaknak nagyon jól tud esni a macskadorombolás, és a cicák készséggel állnak ilyenkor rendelkezésre. Kezelek két, hospice alapítványoknál segítő spánielt. Róluk olyan történeteket szokott mesélni gazdájuk, amiket nem lehet könnyek nélkül végighallgatni. Hihetetlen az az odaadás, ahogy ezek a jószágok átsegítik a rendkívül súlyos állapotú betegeket életük utolsó szakaszán.

A II. kerület kutyabarát hely?

Feltétlenül. Itt nőttem fel, közel harminc éve sétáltatok kutyát a környéken, és látom a fejlődést: számos kutyafuttató létesült, mindenhol kint vannak a szemetesek, ahová a kutyapiszkot dobhatjuk, és egyre több a kutyabarát kávézó, étterem is. 

A közel 90 ezres lélekszámú II. kerületben a becslések szerint legalább 10 ezer kutya él, noha a legutóbbi ebösszeíráskor ennek csak a negyedét jelentették be a gazdák. Ebösszeírás legközelebb 2019-ben lesz. Az ebösszeírás kötelező, aki nem tesz eleget a regisztrációnak, az akár több tízezer forintos állatvédelmi bírsággal sújtható.

A 2016-ban összegyűjtött adatokból kiderült, hogy a II. kerületben regisztrált kutyák valamivel kevesebb, mint a fele Pesthidegkúton él, de döntő többségük lakásban tartott. A II. kerület legidősebb regisztrált ebe 2000 májusában született. A legnépszerűbb fajtatiszta kutyák kerületünkben: golden retriver, német juhász, york­shire terrier, puli és magyar vizsla.

Péter Zsuzsanna