Alföldi gyerekből budai polgár

 Ez utóbbi munkájának gyümölcseit évről évre Budai históriák címmel rendezi kötetbe, amelynek kiadását a Budai Polgár kiadója is támogatta. Tavaly decemberben jelent meg a sorozat nyolcadik darabja, de fiókjában már egy fél kötetnyi újabb történet vár megírásra, megjelenésre.

– Orosházán születtem, lényegében művészcsaládban – mondja az író. – Anyai nagyapám műbútorasztalos és faszobrász, édesanyám fafaragó volt, íráskészségemet pedig valószínűleg apámtól örököltem, akinek mostanra több mint harminc – szépirodalmi és helytörténeti – kötete jelent meg. Szüleim baráti körébe írók, költők, festők és szobrászok tartoztak. Sokat kaptam ettől a közegtől, ami meghatározó lett pályám és életszemléletem alakulására. Hatévesen már folyékonyan olvastam, nyolcévesen regényíró akartam lenni. Sok más kamaszhoz hasonlóan tizennégy évesen elkezdtem verseket, novellákat írni, és tizennyolc éves voltam, amikor első versem megjelent nyomtatásban.

Hogyan kezdődött helytörténészi munkássága?

1990-ben felkértek, hogy írjam meg a nagymágocsi Károlyi-kastély történetét. Ez volt az első helytörténeti munkám, és ennek kapcsán kezdtem el komolyabb kutatómunkát végezni. Ehhez azonban Budapestre kellett jönnöm. Megkérdeztem a kastély szobrait restauráló házaspárt, hogy hol tudnék kerekesszékkel megszállni a fővárosban. Nem messze laktak a Marczibányi téri Mozgássérültek Állami Intézetétől (ez ma a MEREK, a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja), és ők ajánlották, hogy ott próbáljak szerencsét. Egy hónapra kerestem szállást, de végül itt ragadtam Budán. Akkor hirdettek felvételt a MÚOSZ újságíró iskolájába, jelentkeztem, és még ez alatt az egy hónap alatt kiderült, hogy felvettek. Vendégből így lettem lakó az intézetben.

Újságíróként hol dolgozott?

Az iskola elvégzése után szinte azonnal kaptam állást a Zsaru Magazinnál. Megbízott rovatvezetőként volt heti egy színes oldalam, a hobbirovat. Telefonkártya-gyűjtéstől kezdve úti cikkekig mindenféle civil témával foglalkoztam, mert a kiadó azt szerette volna, ha nemcsak a rendőrök vennék a lapot. Öt évig voltam ott, és párhuzamosan más újságoknál, napilapoknál is dolgoztam. Ezután a Mister Magazinhoz kerültem, ami egy negyedévente megjelenő exkluzív férfilap volt. Itt tíz évet töltöttem el. Beszédes képek címmel kaptam egy rovatot, ahol helytörténeti cikkeket, illetve tematikus írásokat jelentettünk meg mindig egy-egy képhez, képcsoporthoz kapcsolódva. Ehhez részben saját képeslapgyűjteményemet is felhasználtam. Írtam gasztronómiáról, például a csokoládé történetéről, de a sajtokról, a teáról és a sörről is készítettem historikus összeállítást.
Fotók: Soós Dániel

Miről írt először a Budai Polgárnak?

A Marczibányi tér és az Ezredes utca sarkán áll egy földszintes kis sárga ház. A múlt század elején Bródy Sándor és a fia, Hunyady Sándor élt ott. Erről szólt az első cikkem, ami 2001-ben jelent meg, de rendszeresen nyolc éve publikálok az önkormányzati lapnál.

Ezek már mind helytörténeti írások.

A novellák és életrajzi könyvek írása mellett tíz éve kezdtem el igazán helytörténettel foglalkozni, amikor a mostani, pasaréti lakásba költöztem. Inspirált ez a hamisítatlan polgári miliő, a családi villák. Első történeteimet idős szomszédaimnak köszönhetem, akik ötven-hatvan éve éltek ugyanabban a házban, és rengeteget meséltek az eredeti tulajdonosokról, lakókról. Ezekből a történetekből állítottam össze az első Budai históriákat. A második kötet kiadásához már a II. Kerületi Önkormányzat és a Budai Polgár nyújtott támogatást. A sorozatnak eddig nyolc kötete van. Az egy-egy kötetbe bekerülő írások körülbelül felét a Budai Polgár hasábjain megjelenő helytörténeti cikkek adják, a másik fele egyéb, szintén budai – bár nem feltétlenül II. kerületi – história.

Kutatásai során számos izgalmas történetre bukkant.

Már az is meglepett, amikor szomszédaim elmesélték, hogy Szabó Magda egyik regényhősének lakásába költöztem. Szabó Magda Az ajtó című regényében írta meg bejárónője, Juliska néni (a könyvben Szeredás Emerenc) történetét. Azonnal megvettem a könyvet, és miután elolvastam, dedikáltattam a két házzal arrébb lakó világhírű írónővel: „Juliska néni helyett is szíves köszöntéssel” – írta a könyvbe.

Mi a legfrissebb felfedezése?

Kevesen tudják, hogy Bárdos Lajos egyik testvére, Deák-Bárdos György hasonló képzettségű és tehetségű zeneszerző és karnagy volt. Találtam róla és a családjáról egy fényképet, amely 1941 karácsonyán készült, de ezenkívül sehol semmit, pedig szerettem volna írni valamit a képhez. Végül eljutottam a fiához, akinél valódi kincsre leltem: van egy könyve, amelybe az 1600-as évektől napjainkig kézzel írják a család történetét. Mindig a rangidős férfi családtag feladata a könyv vezetése. Az utóbbi évtizedek bejegyzésit már fotókkal egészítették ki, mindenhol pontos dátum, pontos leírás. Rendkívüli kor-, család- és helytörténeti dokumentum.

A kutatás és publikálás mellett helytörténeti sétákat is vezet – természetesen szűkebb hazájában, Pasaréten.

2012-ben, amikor a mozikba került Az ajtó című regényből készült film, felkértek, hogy vezessek egy sétát Az ajtótól az ajtóig címmel. Az én lakásom ajtajától indultunk, ez volt a valódi ajtó, és híres emberek lakhelyét érintve eljutottunk a forgatási helyszínre, a Lotz Károly utcai „filmes ajtóig”. Most saját vállalkozásként egy építész barátommal – aki egyébként a Budai históriák szakmai lektora is – összesen nyolc sétát fogunk tartani márciustól júniusig, havonta kétszer, mindig szombat délelőtt.

Lapunk megjelenésével egy napon lesz az első séta, és aznap ünnepli születésnapját is. Mit kíván magának ebből az alkalomból?

Azt, hogy tartson velünk sok érdeklődő Pasarét hangulatos utcáin, és minél többen olvassák a cikkeim, könyveim. Mi mást kívánhatnék?