Interjú Török Ferenccel

 Török Ferenc Balázs Béla-díjas filmrendező három gyermekével a II. kerületben él, amely szerinte Budapest legélhetőbb városrésze. Első „rendes”, kosztümös filmjének utómunkáin dolgozik, és még a nyáron szeretné befejezni Kádár Jánosról készülő dokumentumfilmjét is.

 Kérdezhetem a Moszkva térről, vagy erről már túl sokszor faggatták?

Mióta 2001-ben bemutatták, nem telik el úgy hét, hogy ne hívjanak valamiért a film miatt. Most május közepén nyílik például a Kiscelli Múzeumban egy kiállítás, ami a Moszkva térhez kapcsolódó életérzést, illetve a korabeli divatot is bemutatja, tegnap adtam oda nekik a szovjet csővázas hátizsákomat. Készül egy videóklip a térről, ahhoz a filmünk részleteit kölcsönözzük. Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy egy fiatal sztárzenekart Blahalouisianának neveztek el, végre egy másik kultikus fővárosi térrel is foglalkoznak, és történik vele valami izgalmas.

Járt mostanában a Széll Kálmán téren?

Persze. Még nincs teljesen kész, az üzletek furnérlemezekkel vannak elkerítve. Akkor kel majd életre, amikor minden része bejárható lesz. A régi tér borzalmasan szétrohadt, már szinte szaga volt. Negyven éven keresztül nap mint nap megfordultam ott, szerintem nem volt mit védeni rajta. Mindenki arra várt, hogy felújítsák. A kommunizmus építészete nem igazán szerethető, vannak persze kivételek, például a Mechwart liget sarkán ezek a lábas irodaházak nagyon jól néznek ki, okosan szervezik is a teret, de sajnos a szocreál építészet nagyobb része inkább bontásra született.

Kultikus hellyé válhat a megújult tér is?

Attól, hogy kapott egy új burkolatot, még szinte ugyanaz maradt. Jó, hogy a „legyezőt” meghagyták, hiszen építészetileg ez a harmonikatetős metrókijárat volt az egyetlen értékelhető a téren. Örülök, hogy nem egy pláza épült a helyére, és az is biztos, hogy illúzió lett volna zöld parkot álmodni ide, hiszen naponta több száz ezer ember rohan át rajta csukott szemmel. Esténként hat óra után kezd agorává válni. Az első években kicsit szürke és steril lesz, de aztán megjönnek majd a színei és a története, ebben biztos vagyok. Budapest nem élhet nélküle.

A Moszkva tér az utóbbi évtized egyik legnépszerűbb magyar filmje. Mi a siker titka?

A filmművészeti egyetemen Gothár Péter Megáll az idő című filmjével, és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című kultfilmmel együtt lett vizsgatétel. Azt hiszem, attól sikeresek ezek a generációs filmek, hogy sokan magukra ismernek ezekben a hétköznapi történetekben. Ilyen filmet 15-20 évente lehet sikerrel csinálni, legközelebb a mai tizenévesek fogják majd tíz év múlva leforgatni a maguk generációs történetét, így forog szépen előre a világ kereke.

 

Hogyan kötődik a II. kerülethez?

Itt születtem, kölyökkoromban állandóan Budán csatangoltam, a Moszkván és a Batthyányn mindennap többször megfordultam. A Rákóczi gimnáziumban érettségiztem. Az első lakásomat mégis Pesten vettem. Jól éreztem magam ott is, de nagycsaláddal már túl zajos lett volna. Amikor a gyerekek születtek, a Keleti Károly utcában vettünk lakást, és azóta is itt élünk – a II. kerület Budapest legélhetőbb városrésze. A Keleti Károly utca-Lövőház utca-Marczibányi tér egy izgalmas zárvány csodásan szép házakkal, titkos hátsó kertekkel, ráadásul itt mindenki mindenkinek az ismerőse, egy kis falu a nagyvárosban.

Hogyan lett filmrendező?

Mindig sokat jártam moziba. Kiskamaszként volt olyan napom, hogy öt filmet is megnéztem, a jegy akkor néhány forint volt csupán. Gyakran ültünk be a Május 1. (mai Átrium), vagy a Vörös Csillag moziba (később Apolló) és a többi körúti filmszínházba. Imádtam, hogy száz mozi közül választhattam és mindegyiknek megvolt a maga hangulata. Nagyon érdekelt a filmtörténet, aztán felvételiztem a Simó-osztályba. Miután felvettek, egyszerű lett az életem, mivel a legjobb tanárhoz kerültem, a legjobb pillanatban. Ezt hívják szerencsének.

Jár még moziba?

Sokat. Végignézem a sztárfilmeket, nagyon tetszett például Leonardo Di Caprio A visszatérőben. Döbbenetesen volt fényképezve, Alejandro González Iñárritu pedig akkora rendező, mint Fellini volt ötven éve. De nagyon büszke vagyok a magyar sikerre is, a Saul fiára. Épp Amerikában tanítottam, amikor az első díját nyerte tavaly Cannes-ban, minden kollégám és tanítványom gratulált, mint egyetlen magyar ismerősének, de akkor is rengeteg levelet kaptam, amikor megkapta a Saul az Oscart, nagyon nagy dolog ám ez, hatalmas hírértéke van a nagyvilágban: újra felkerültünk a filmes világtérképre.

Milyen korszakát éli most filmrendezőként?

Húsz éve dolgozom a szakmában, ma már egy igazi középgenerációs filmrendező vagyok. Most fejeztem be életem első „rendes”, kosztümös filmjét. Bár a Moszkva térnél sem a jelent forgattuk, mivel 2000-ben 1989-et mutattuk be, de a helyszínek rendelkezésre álltak, a tér, és az épületek szinte semmit sem változtak addig. Most nagyobbat ugrottunk az időben. Ez a történet a háború utáni nyáron, az atombomba ledobásának napján játszódik. Fel kellett építeni egy korabeli világot mindenestül az utolsó falvédőig, függönyig, asztalterítőig.

Mióta foglalkoztatja a történelem?

Mindig is izgatott. A filmre majdnem tíz évvel ezelőtt kezdtem el felkészülni. Rengeteg ’45 környékén készült játékfilmet és dokumentumfilmet megnéztem. A mi filmünk egy két és fél órás időszeletben modellezi az akkori társadalmat – a postástól a jegyzőn át a fiatalokig –, ezt németül Zeitstücknek nevezik. A II. világháború témáját sokan feldolgozták, a háború utáni évekről viszont kevesebbet lehet tudni. 1945-ben véget értek a harci események, már itt vannak az oroszok, de még nincs egypártrendszer. Az utolsó nyár, amikor még volt remény arra, hogy minden jóra forduljon. Kiderült számomra, hogy sok későbbi baj – például a társadalom megosztottsága – ebből a korszakból is ered. Ez egy provokatív film, analizál és kényes kérdéseket vet fel.

Az Anyám és más futóbolondok a családból című film egy család történetén keresztül mesél erről a korszakról. Az ön filmjében is megjelenik a családi szál?

Szerettem Fekete Ibolya filmjét, ott a személyesség nagyon fontos volt. Az én filmem nem egy konkrét családról szól, hanem fiktív dráma, de minden néző egy kicsit ráismerhet a családjára benne. Még csak most keverjük a hangját, remélhetőleg ősszel a mozikba kerülhet.

Sok színésszel most dolgozott együtt először. Más volt emiatt ez a forgatás, mint a korábbiak?

Eddig többnyire a barátaimmal forgattam, azt is szerettem, de most óriási élmény volt az, hogy olyan nagy színészeket rendezhettem mint Rudolf Péter. Az operatőrrel, Ragályi Elemérrel is most dolgoztam először. Ez felért számomra egy mesterképzéssel. Totálisan maximalista és a perfekcionizmus a vezérelve. A világítási technikáját ugyan inkább sötétítésnek nevezném (mondja nevetve), alig használtunk lámpákat, de olyan precíz és letisztult képek születtek, mint amilyenek a legegyszerűbb japán metszetek.

Mivel foglalkozik még?

Nyáron szeretném befejezni a Kádár Jánosról készülő ismeretterjesztő dokumentumfilmemet. Komoly interjúink vannak, kezd összeállni. Nem is annyira a politikus, hanem az ember érdekelt, a karakter. Majdnem két évtizedet éltem a Kádár-korszakban, számomra ez egy feldolgozandó trauma. Ez a korszak nemcsak az épületekben, de a viselkedésünkben és a gondolatainkban is benne él. Az igazi nagy cél egy Kádár-játékfilm. Kötelező róla megcsinálni egy nagyjátékfilmet.

A személyes dolgok háttérbe szorultak?

Egy háromgyerekes apa életéből jó kis komédiát lehetne forgatni, de most más foglalkoztat. Talán már nem vagyok annyira egoista, legalábbis nem a saját problémáim a legfontosabb inspirációs motívumok. Amíg az ember huszonéves, azt gondolja, hogy különös jelentősége van az ő történetének, aztán rájön, hogy annál izgalmasabbak is vannak. Most úgy érzem, érdekesebb megtalálni magamat például egy Kádárról szóló történetben.

Novák Zsófi Aliz

Fotók: Soós Dániel

 

1995-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, Simó Sándor osztályába. 2000-ben diplomafilmje, a Moszkva tér a Magyar Filmszemle Legjobb Elsőfilmnek járó díját és a Közönségdíjat is elnyerte. 2007 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, óraadó tanára. 2008 óta az Európai Filmakadémia tagja.