Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Százéves lenne a Tenkes kapitánya

2020. szeptember 25.

Zenthe Ferenc születésének századik évfordulója alkalmából a Nemzeti Színház és a MASZK Országos Színészegyesület emléktáblát állított a legendás színművész egykori, Törökvész úti lakóhelyénél.

 

Zenthe Ferencet az 1963-ban készült televíziós sorozat, a Tenkes kapitánya tette széleskörűen ismertté, majd sok film- és színházi szerepet követően egy másik televíziós sorozat, az 1987 és 1999 között vetített Szomszédok Taki bácsijaként egy egész ország zárta a szívébe.

Emléktáblájánál Rátóti Zoltán színművész, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a MASZK képviseletében Mátyássy Bence színművész, a Madách Színház nevében, amelynek 1952-től haláláig tagja volt, Tóth Enikő színművész, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója, Simon Lajos, valamint Őrsi Gergely polgármester emlékezett és helyezett el koszorút.

A polgármester beszédében üdvözölte, hogy kerületünkben mostantól emléktábla őrzi a felejthetetlen Zenthe Ferenc alakját, mert – mint fogalmazott – úgy ismerhetjük meg legjobban városrészünket, ha tudjuk, milyen híres és milyen hétköznapi emberek élnek, éltek közöttünk. Zenthe Ferencet szelíd hősnek nevezte, akinek nehéz történelmi kor jutott, de aki nem harccal és nem fegyverrel, hanem mosollyal és szeretettel küzdött egy békésebb világért.

Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója a művész fiával, ifjabb Zenthe Ferenccel

A pályatársak személyes emlékeket idéztek fel: Rátóti Zoltán elmondta, hogy kisfiúként barátaival „tenkesest” játszottak, Tóth Enikő Lőte Attila színművész levelét olvasta fel, amelyben „remek színésznek és nagyszerű embernek” nevezte a száz éve született kollégát. A fiatal színészgenerációt képviselő Mátyássy Bence a Szomszédok legszerethetőbb figurájaként említette Taki bácsit és emlékeztetett Zenthe a Jób lázadása című film címszerepében nyújtott felejthetetlen alakítására, amiért megkapta a Magyar Filmkritikusok díját. Simon Lajos a Salgótarjánban kialakult Zenthe-kultuszról beszélt, hiszen nemcsak a színház kapta nevét a város híres szülöttéről, hanem egy park is; mellszobrán és lábnyomának másolatán kívül pedig egy emlékszoba is megtekinthető szülővárosában.

A megemlékezés résztvevői között ott volt a színész fia, ifjabb Zenthe Ferenc, az önkormányzat képviseletében a polgármester mellett Berg Dániel alpolgármester és Perjés Gábor önkormányzati képviselő.

PZS