Hogy van, Kedves Szomszéd?

A koronavírus okozta megbetegedés elsősorban az idősebb korosztály számára jelent nagyobb veszélyt, így az ő esetükben különösen fontos, hogy otthon maradjanak, és családtagjaikon kívül másokkal lehetőleg ne érintkezzenek. Megkérdeztünk kerületünkben élő művészeket, hogy viselik a bezártságot és mivel töltik a kényszerű otthonlét idejét.

A II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett Erkel Ferenc-, József Attila- és Prima Primissima díjas, érdemes művész, író, költő, zenei rendező, műsorvezető, Czigány György szerencsésnek vallja magát, mert a társasházhoz tartozó kert enyhíti a kijárási korlátozás okozta bezártság érzését.

– A négy fal között is elfoglalom magam, nem unatkozom. Az internetnek hála, sok jó zenét tudok meghallgatni, amire korábban nem jutott idő, és a munkának sem kellett hátat fordítanom: éppen most adtam le legújabb, Költők, napok, lányok címet viselő kötetemet, amely életrajzi írásokat, verseket tartalmaz. Bízom benne, hogy ha a könyvhét el is marad, a kötet arra az időre meg fog jelenni.

Nagyon sajnálom, hogy egyelőre nem folytathatjuk a számomra nagyon kedves Ki nyer ma a Marczibányin? elnevezésű játékot, de nagyon bízom benne, hogy ez csak egy átmeneti szünet és hamarosan visszatérhetünk a művelődési központba.

Most türelmesnek és fegyelmezettnek kell lennünk, a figyelmünket pedig legjobban a művészetekkel köthetjük le: zenével és irodalommal. Én mindenkinek ezt javasolom, és azt, hogy igyekezzen betartani a mindannyiunk biztonsága érdekében hozott szabályokat.

Az immár kétszeresen Kossuth- és Prima Primissima díjjal kitüntetett Kaláka együttes tavaly ünnepelhette ötvenedik évadát. Az együttes vezetője, Gryllus Dániel ezeket a hónapokat amúgy is pihenésre szánta, de persze nem ilyenre gondolt...

– Nagyon komolyan veszem az otthonmaradást, mert két szempontból is a fokozottan veszélyeztetettek közé tartozom: áprilisban töltöm be a hetvenet és 57 éve vagyok légzőszervi beteg. Nem megyek sehova, a család segít, nincs semmiben hiányom.

Szerencsére – bár munkahelyem az egész világ – az irodám és a lakásunk ugyanazon a telken, két külön épületben van. Itt vannak a hangszereim, a papírjaim, a számítógépem, tudok írni, muzsikálni, levelezni, ezt-azt kirakok a Facebook-oldalamra, így a munka egy részével nem maradok adós. A koncertezéssel kapcsolatban sincs hiányérzetem, hiszen a tavalyi, jubileumi évünk nagyon jól sikerült és rendkívül sűrű volt: csak felnőtteknek több mint száz koncertet adtunk itthon és külföldön, ehhez jönnek még a gyerekműsorok, a betlehemesek és egyebek, no meg a stúdiómunkák.

Az is nagy szerencse, hogy sikerült még ez év februárjában feleségemmel Afrikába utaznunk – bár a zanzibári repülőtéren már hőmérővel fogadtak – és még a március 9-i Kányádi-estünket is megtarthattuk.

Érdekes ez az életmód: mikor egy gátfutó a versenyen elesik és vérző térddel a földön marad, akkor a többiek futnak tovább, de most (szinte) mindenki a földön ül, nem rohanunk, nem versengünk. Hosszabbak lettek a telefonbeszélgetések – egy barátom például a versét olvasta be –, többet, többekkel és több témáról beszélgetünk. Azt is mondhatnám, hogy előnye is van ennek az amúgy nagyon nehéz helyzetnek: jobban egymás felé fordulunk, jobban elmélyedünk a világ dolgaiban.        

Péter Zsuzsanna