Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Hogy van, Kedves Szomszéd?

2020. május 10.

Hosszú hetek óta tart a kijárási korlátozás, lassan hozzászokunk leszűkült mozgásterünkhöz. A karanténban azt is megtapasztaljuk, hogy milyen sivár lenne az életünk kultúra – vagy hogy a korabeli újság címét idézzem: film, színház, muzsika – nélkül.

Mostani összeállításunkban a magyar kulturális élet két kiemelkedő személyiségét kerestük meg; két olyan kerületünkben élő művészt, aki egész életművével és egyéniségével a magas minőséget és a mély emberséget képviseli.

Bálint András Kossuth-díjas színművész, érdemes művész, a Radnóti Színház korábbi igazgatója, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja megkeresésünkre a következő írást küldte el szerkesztőségünkbe:      

– Minden rosszban van valami jó, szoktuk mondani. Jó, hogy itt a tavasz és szép kertes házban lakhatunk, jó, hogy együtt főzünk Krisztával és közösen is takarítunk, jó, hogy nagyokat sétálunk a kutyával – ívben kikerülve embertársainkat az utcán, jó, hogy nyugodtan és sokat olvashatok. Végre hosszan telefonálgathatok öreg barátaimmal, jó, hogy minden reggel rendszeresen tornászom, és jó, hogy ilyen nagy a csönd körülöttünk.

Viszont nagyon rossz, hogy nem találkozhatunk a gyerekeinkkel és az unokával, rossz, hogy bezárt a színház, hiányzik a személyes kontaktus a barátokkal és kollegákkal, elkeserítő az országos munkanélküliség és ezen belül a színházi és filmes szakma helyzete. Rossz, hogy a hírek minden mondatában szerepel a koronavírus szó, hogy a tévében nincsenek emberi arcok csak maszk mögötti rémült tekintetek és folyamatosan a fertőzöttek és halálozások statisztikáit osztják meg velünk. Rossz a bizonytalanság, hogy meddig tart még, hogy mikor lesz vége.

Szerencsére van dolgom, és ha nincs, kreálok magamnak. Idén is meghívtak a Libri irodalmi díj zsűrijébe: a tavalyi év tíz legjobbnak ítélt könyvét van módom alaposan végigolvasni és kijegyzetelni. Küldtem verset online a magyar irodalomtanítás segítségére. Szerb Antal Száz verse címen készülök egy új irodalmi estre, az anyagot jórészt már összeállítottam, elkezdtem tanulni a szövegeket, ősszel szeretném bemutatni a Radnóti Színházban.

Hiszek abban, hogy a jövő szezonban már játszik a színház, jön a közönség, hiszem, hogy visszaáll az élet megszokott rendje, hogy az emberiség képes legyőzni a vírust.

Örkénnyel szólva „Nézzünk bizakodva a jövőbe!”

Kosztolányi Dezső a Világ vége című igencsak aktuális novellájában Esti Kornél, miután meggyőződik, hogy a világnak három nap múlva valóban vége lesz, elkezd másként és őszintén élni, ezekkel a szavakkal fejezi be: „a világ vége pedig a világ kezdete, ezt akartam közölni veled”.

Sztevanovity Zorán, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, zeneszerző tavasszal országos turnét tervezett, amelynek egyik állomása a II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúria lett volna április 14-én – a koncertre már februárban elfogytak a jegyek. A zenészt telefonon kerestük meg, hogy megkérdezzük, hogyan telnek napjai a kényszerű bezártságban.

– Minket, zenészeket, előadóművészeket az elsők között érintettek a járvány okozta megszorítások, mert az intézkedések azzal indultak, hogy a koncerttermeket, a színházak bezárták, mi meg csak akkor tudunk „működni”, ha több száz ember gyűlik össze egy helyiségben, hogy meghallgasson, megnézhessen bennünket. A borzasztó az, hogy ha majd egyszer valahogy vége lesz ennek a lidércnyomásnak, akkor meg – pont az előbbi okoknál fogva – mi leszünk az utolsók, akik visszatérhetnek a normál életünkhöz.

Amúgy, köszönöm kérdését, a körülményekhez képest jól elvagyok. Ezekben a napokban, hetekben az évek alatt összegyűlt restanciáimat igyekszem bepótolni. Hosszú listáim vannak ezekről a legkülönbözőbb műfajokban. A legtöbb közülük az a fajta, hogy „ha majd egyszer lesz rá időm...”. Hát, most van időm bőven. De vannak frissebbek is, mint például 2021-es koncertötletek: esetleges címek, koncertvendégek. Ezeket csak összegyűjtöm, rendszerezem, hogy majd egyszer ne kelljen keresgélnem. És igyekszem felkészülni a járvány utáni időkre, függetlenül attól, hogy az mikor következik be. A mi tavaszi turnénk március 10-én maradt félbe, az összes utána következő előadást le kellett mondanunk, de – talán kissé túlzott optimizmussal – ezeket áttettük őszre. A legmerészebb reményünk az, hogy talán már októbertől játszhatunk. Addig is sokat gyakorolok, mindennap kézbe veszem a gitáromat. Úgy teszek, mintha másnap már mehetnénk játszani. Itthon van egy mini stúdióm, ahol, ha nem is professzionális szinten, de tudok felvételeket készíteni. Hosszú évek óta gyűjtöm a dalötleteimet, talán most jött el az ideje annak, hogy ezek közül néhány komplett dallá váljon – persze Dusán szövegével.

Egyébként elég jól viselem a mostani bezártságot, mert nekem a nyilvánosságot eddig is főként a zenélés, a koncertezés jelentette, a többi időmet családi körben töltöttem. Viszont a barátokkal való találkozások, az egymáshoz való átugrások hiányoznak.

Nagyon nehéz, eddig sohasem látott vészhelyzetet idézett elő a világjárvány, naponta százával, ezrével halnak meg emberek, a betegségtől való félelem megbénította az életünket. Úgy gondolom, hogy minden szörnyűség mellett talán lesznek, mert kell, hogy legyenek hasznos, jobbító tanulságai ennek a mostani helyzetnek. Át kell értékelnünk azt, hogy mi az igazán fontos az életünkben. Hogy talán túlhajtottuk a globalizációt, hogy eddig túl nagy hangsúlyt kapott a fogyasztás, hogy miközben a világ egyik fele éhezik, a másik fele az anyagi javak iránti olthatatlan vágyát igyekszik kielégíteni, bármi áron. Úgy gondolom, az emberiségnek kicsit vissza kell vennie a magabiztosságból, észre kell vennünk, hogy bármikor történhet valami, ami megváltoztatja az életünket.

És még valami eszembe jutott. Most olyan helyzetet élünk meg éppen, mint ami sok sci-fi film témája volt már: idegenek támadták meg a bolygónkat, és a történelemben először egy közös ellenségünk van. Egyelőre nincs ellenszerünk – csak az orvosokban és a tudósokban bízhatunk. Mert amíg nincs meg a vakcina, addig nem mondhatjuk, hogy elkergettük az ellenséget.