Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Hogy van, Kedves Szomszéd?

2020. június 29.

Véget ért a veszélyhelyzet, lassan fellélegezhetünk, és újrakezdhetjük megszokott életünket.

A különleges helyzet sok tanulsággal járt, ami gyakran értékrendünk átalakulását is magával hozta – felértékelődött például a testmozgás szerepe és fontossága. Sorozatunk ötödik részében éppen ezért két kiemelkedő sportembert kérdeztünk: a Budapestért díjjal kitüntetett olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázót, Regőczy Krisztinát és a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívót, Szilágyi Áront.

Regőczy Krisztina

– A sport, és az annak köszönhető önfegyelem a legnehezebb időkön is átsegíti az embert – vallja a magyar jégtánc máig ragyogó csillaga. – Nem véletlen, hogy Amerikában az álláskeresésnél előnyt jelent, ha valakinek élsportolói múltja van, mert az megbízhatóságot feltételez. Rengeteg pozitív dolgot nevel belénk a sport, amit később az élet más területein is remekül tudunk hasznosítani. Ezt én is éreztem az elmúlt nehéz és szokatlan időszakban. Még az elején bespájzoltam mindenből, így tényleg csak egy héten egyszer mentem le tejért, kenyérért, természetesen betartva az óvintézkedéseket. A mozgás számomra alapvető fontosságú, ezért a szokásos gyakorlatsoromat a karantén ideje alatt is rendszeresen végeztem.

Pillanatnyilag beláthatatlanok a járvány sportéletet érintő következményei. Együttérzek azokkal a sportolókkal, akik készültek az olimpiára, akkorra időzítették legjobb formájukat testileg-lelkileg egyaránt. Talán jobb lett volna nekik, ha hamarabb döntenek az elhalasztásról. De az olimpikonok a világ fiatalságának legjava, őket nem szabad kitenni egy ilyen veszélyes helyzetnek, amiből azután újabb megbetegedések indulhatnak el. A legfontosabb az ő és az összes résztvevő biztonsága, és ez igaz a többi világversenyre is. Korcsolyában augusztusban indult volna a Junior Grand Prix, aminek első két fordulóját már törölték.

Szerencsés alkat vagyok, mindenben meglátom a jót. Természetesen figyelemmel kísértem a járvány alakulását, és tudtam örülni annak, ha kevesebb volt a megbetegedés és a haláleset, és egyáltalán, hogy Magyarország viszonylag kevés áldozattal tudta átvészelni a veszélyhelyzetet. Ugyanakkor maximálisan együttérzek mindenkivel, aki elvesztette hozzátartozóját, és nem szabad azt mondanunk, hogy „csak” ötszázhetven hunytak el, mert ez is nagyon fájó hiány. Tiszteletreméltónak érzem, hogy az emberek fegyelmezetten betartották a biztonsági szabályokat, és most annak örülhetünk, hogy túl vagyunk a nehezén, és lassan, de biztosan újraindulhat az élet.

A helyzet ugyanakkor jó dolgokat is tartogatott. Volt időm olyasmire is, amire a szokásos rohamtempó mellett nem, és megmutatkozott az igazi barátok listája is: sokan hívtak telefonon, érdeklődtek hogylétem felől, ami nagyon jólesett. Nagy élmény volt az is, amikor egy bevásárlás során, amikor természetesen maszkban voltam, valaki kedvesen megsimogatott, mert megismert a hangomról. A párommal huszonöt éve vagyunk együtt, de még soha ez alatt a huszonöt év alatt nem tudtunk ennyi időt együtt tölteni. Igazi ajándék volt ez, mert szinte újra felfedeztük a másikat, és kölcsönösen erőt meríthettünk egymásból.

Szilágyi Áron

– A sport azokhoz a területekhez tartozott, amelyeket közvetlenül érintett a járványhelyzet és a kijárási korlátozás – mondta el érdeklődésünkre az olimpiai bajnok kardvívó. – Elhalasztották az olimpiai játékokat, törölték az idei versenyszezont, de még edzésre se tudtunk járni, hiszen a pasaréti Vasas is bezárta kapuit. Ezt egyrészt nagyon nehezen fogadtam el, hiszen a veszélyhelyzet előtt a sportolás jelentette a mindennapjaimat, másrészt igyekeztem otthon is annyit mozogni, amennyi a szinten tartáshoz szükséges, bár a cél és a motiváció hiánya okozott némi nehézséget. Szerencsére azonban ki tudtam alakítani egy olyan napi ritmust, amiben kényelmesen éreztem magam, és így végül gyorsan elszaladt ez a közel három hónap.

Pozitívumként említhetem, hogy a sporton kívül másra is jutott időm, jobban tudtam figyelni az otthoni dolgaimra, hobbikra, más érdeklődési területekre. Egy kicsit jól is jött a téthelyzet nélküli időszak, mert beleláthattam abba, hogy az élsporton túl és utána is van élet. Nagy önismereti tréningként értékelem ezeket a hónapokat: sok olyan dolgot megtudtam magamról, amit később is fogok tudni hasznosítani. Úgy érzem, sokkal több és megújult motivációval tudok visszatérni – és nemcsak a pástra.

Amikor először hallottam, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát, el se akartam hinni, hogy ilyesmi megtörténhet. A sportolók számára evidencia a négyéves ciklus, aminek a végén megrendezik az ötkarikás játékokat. Örülök azonban, hogy jövőre lehetőségünk lesz a megmérettetésre és tudom, hogy – mindannyiunk biztonsága érdekében – nem is lehetett volna másként dönteni. Azt nem mondom, hogy már­is Tokióra készülök, de fél szemmel már arra tekintek, és járok le a Vasasba, ahol szigorú óvintézkedések mellett indultak el az edzések.

Nagyon megtisztelő számomra a II. Kerületi Önkormányzat felkérése, hogy a szakmai zsűri tagjaként vegyek részt a Hajós Alfréd Sportösztöndíj odaítélésében. Magam is a II. kerületben élek, itt nőttem fel, és annak idején a Jó tanuló, jó sportoló díjat is átvehettem. A II. kerület sok kiváló sportolónak ad otthont, és nagyon fontosnak tartom, hogy helyben is támogassuk az ifjú tehetségeket. Már nagyon várom, hogy megismerjem a pályázati anyagokat és a nyerteseket.

Az élsport a legfényesebb fejezet életünk könyvében

A II. Kerületi Önkormányzat Hajós Alfréd Sportösztöndíja a kerületi élsportoló gyermekeket kívánja támogatni. A szakmai zsűriben a magyar sportélet kiemelkedő tagjai – Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, Knoch Viktor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Risztov Éva olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Kropkó Péter Ironman, triatlonista – döntenek az ösztöndíj odaítéléséről.

A tizenkétszeres magyar bajnok Kropkó Péter nemcsak sportolóként, de négygyermekes édesapaként is pontosan tudja, milyen áldozatokat kíván a győzelemig vezető út szülőtől és gyermektől egyaránt. Ő maga tizenhét éven át volt veretlen triatlonista, de gyermekei is nagyon sikeresek: az utóbbi években nem volt olyan II. Kerületi Kaptató, ahol egy-két Kropkó gyerek (sőt, egy alkalommal mind a négy, Marci, Márti, Jázmin és Ábel) ne állt volna a dobogó legfelső fokára.

– Kétszeresen is megtisztelő számomra, hogy a szakmai zsűri tagja lehetek – vallja a sportember. – Egyrészt olyan élsportolókkal kerülhetek így egy csapatba, akiknek a neve minden magyar ember számára ismerősen cseng, érmeiket és eredményeiket szinte lehetetlen felsorolni. Másrészt szép, de nagy felelősséggel járó feladat gyerekek teljesítményét megítélni, még ha ebben 36 évnyi sportolói tapasztalat van is a segítségemre. Ez az ösztöndíj jóval több, mint egy gesztus, stratégiai jelentősége van, nem a jelenről, hanem a jövőről szól.

A sport nagyszerű dolog, de ne felejtsük el, hogy a győzelem nem a célja, hanem a következménye. Sokan irigylik a győzteseket, de nem tudják, milyen nehéz, sok-sok kudarccal kirakott út vezet odáig. A sport éppen a kudarctűrésre és a kitartásra tanít.

Észrevettem, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt milyen sokan jártak ki a szabadba futni, mozogni. Dicséretes, hogy az emberek rákaptak a sportra, és úgy vélem, most sokkal többen használják például a futóköröket vagy a szabadtéri fitneszparkokat, mint a járvány előtt.

A pályázat és az önkormányzat célja, hogy felfedezze a kerületi tehetségeket, és anyagilag hozzájáruljon azokhoz a pénzbeli terhekhez, amit egy élsportoló gyermek jelent a családjának. Maga az ösztöndíj egy komoly összeg, ugyanakkor elképesztő költségei vannak az élsportnak. Az uszoda a négy gyereknek havi nyolcvanezer forint, a két nagyobbnak, akik triatlonoznak, csak a kerékpár kerül másfél millió forintba – és ezt kétévente cserélni kell, mert kinövik.

A négy saját gyermekünk mellett egy ötödiket is támogatunk. A család maximálisan kihasználja a kerület infrastruktúráját: a Panoráma sportközpont pályáját és a Vérhalom téri futókört is. Heti egy futóedzéssel gyönyörű eredményeket lehet elérni. A legfontosabb az ügyesség és a képesség kifejlesztése, a technika elsajátítása, és ehhez nem kell agyonhajszolni a gyerekeket. Fontos viszont a motiváció, és az, hogy ők is tudják, az élsport talán a legfényesebb fejezet lesz életük könyvében, de „csak” egy fejezet, és a többire is készülni kell, hogy a versenyzés befejezése után ne maradjanak üresen a könyv lapjai.

Péter Zsuzsanna