Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A színpad magabiztossá tesz és felpörget

2018. február 26.

 Schell Judit Jászai Mari-díjas színművészt sokan a Szomszédokból, valamint a Csak szex és más semmi című filmből ismerik, a színházba járók pedig a Tháliában láthatják esténként.

Mint arról lapunk is beszámolt, tavaly év végén Budapestért díjjal tüntették ki. Az ünnepségen gratuláltam a kitüntetettnek, aki megígérte, hogy ha lesz egy szabad perce, interjút ad lapunknak. Egy hóeséses januári napon találkoztunk kedvenc pasaréti kávézójában. Azon a héten indult egy televíziós tehetségkutató műsor, amelyben a zsűri tagjaként ő is dönt arról, ki képviselje hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

 Izgult az első forgatási napon?

Ha nekem kellett volna énekelni, aggódtam volna, de így maradt az öröm, hogy a műsor részese lehetek, szívesen vállaltam a Dal 2018 zsűrizését. Óriási dolog, hogy ismeretlen művészek lehetőséget kapnak pályájuk elindulására. A műsor szerkesztői azt mondták, azért kértek fel, mert szeretnék, ha egy másik szakma szemével figyelném a produkciókat.

Milyen szempontok szerint értékel?

Nem kifejezetten a harmóniát, vagy a dalszöveget figyelem, hanem az összhatást. Igyekszem építő jellegű javaslatokat tenni. A fellépők valódi véleményekre kíváncsiak, fejlődni akarnak, nem elégednek meg azzal, ha simogatjuk a lelküket.

Kik a kedvencei?

Ó, hát arról nem beszélhetek! Azért sem tennék ilyet, mert még nem láttam az összes versenyzőt. Korábban persze hallottam felvételről őket, de egész más élőben találkozni velük. Minden előadó mással győz meg, a dalon kívül fontos, hogy meglátom-e a produkcióban azt az embert, azt a személyiséget, aki előadja. Az izgalom nem baj, csak lássam, hogy teljesen átitatódott a dallal és az igazán az övé lett.

Megtalálták pályáján a zenés darabok?

Régóta táncolok. Nővérem egykori balett-tanára megengedte, hogy „korengedménnyel” tanuljak hároméves koromtól. Ezzel az alappal musical szakra akartam jelentkezni. Gondoltam, majd megjön hozzá a hang is. De mivel abban az évben csak prózai szak indult, nem akartam évet kihagyni, ezért jelentkeztem, és fel is vettek. Sokáig prózai szerepeket kaptam, de a Radnóti Miklós Színházban volt egy-két előadás, amiben énekelgettünk, például a Bástya sétány 77.-ben és az Ancónai szerelmesekben is. Utóbbi nagyon nagy siker volt. Érdekes, mert pár éve beszökött az életembe a zene, Bozsik Yvette hívott a Chicago musicalbe, a főszereplő Velmát játszottam. Itt már komoly dalaim voltak, elkezdtem énekórákra járni. Nem volt hiába.

Más musicalszerepre is felkérték?

Nem, viszont valahogy kiküldtem a világűrbe egy jelet, és egyszer csak felhívott László Boldizsár, hogy adjunk közös koncertet. Nagyon meglepődtem, meg is kérdeztem, hogy biztos engem akart-e hívni, nem tárcsázott-e véletlenül félre. Rémálmaim voltak a fellépések előtt, de óriási élmény volt! Boldizsár nagy biztonságot adott. Ha a koncerten ki kellett menjek a takarásba, akkor szorongtam, és arra gondoltam, hadd álljak legalább a színpad sarkára egy kicsit! De az éneklést már igazán élveztem.

A színpadon már soha nem izgul?

Ezt azért így nem állítanám, versmondáskor nagyon is. Valószínűleg nekem túl kötött forma. Félek, hogy elfelejtem a szöveget, és akkor tényleg elfelejtem. A rosszfajta izgalom gátol, de van a jófajta, ami egy adrenalinfröccs, ami felfele pörget, azt nagyon szeretem. Nincs babonám, de jóleső rutinjaim néha kialakulnak. Az egyik előadásnál például mindig megnéztem a színdarab elejét az ügyelő mellől, és ez megnyugtatott. A Gellérthegyi álmok című eladás előtt pedig megölelgetem a darabbeli partneremet, Finta Gábort (a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt – a szerk.). Mivel ketten lépünk a színpadra, ezért számomra már az elején fontos az összhang.

Milyen darabokban láthatja a közönség a Thália Színházban?

Pont az előbb említett darab a szívem közepe, én javasoltam, hogy csináljuk meg. Karinthy Ferenc a szerzője. A történet a II. világháború idején játszódik, egy szökött katona és egy nő Budapest ostroma elől egy budai villába menekül, itt mesélnek vágyaikról, terveikről és fokozatosan megismerik egymást. Én is táncolok benne. Idén három bemutatóm volt, a Csoda korban élünk az első, ez egy nagyon jól sikerült előadás, azután következett a Premierajándék, Csányi Sándor első rendezése, és karácsony környékén mutattuk be az Álomutazót. Heti háromszor játsszuk. Most már csak várom a tavaszt.

Hogy néz ki egy hete?

Ebben a hónapban 18 estén lépek színpadra, ehhez jönnek a tehetségkutató show szombatjai, így húsz este nem vagyok otthon, ez már sok. Szerencsére látom az alagút végét, februártól már kevesebb lesz rajtam. A gyerekek pedig ebben nőttek fel. Apukájukkal (Schmied Zoltán színművész – a szerk.) sokszor váltjuk egymást, ha mindketten játszunk, akkor pedig a nagyszülők vigyáznak rájuk. Mindig szerető közegben vannak.

Mekkorák a gyermekei?

Van egy 23 éves nagyfiam, ő már különköltözött, a formatervezés érdekli. A kislányom februárban lesz hatéves, ő egy második kerületi oviba jár, ahová a már tízéves kamaszodó kisfiam is korábban. A gyerekeimmel és a barátaimmal Pasarétre járok sportolni, és ahol most ülünk, ez a kedvenc kávézóm.

Így tud kikapcsolni?

Igen, vagy csak egyszerűen pihenek. A közelmúltban volt erre példa, mert nagyon kimerültem. Lett egy tibeti terrierünk, együtt aludtunk át pár délelőttöt. Egyébként általában aktívan pihenek, imádok például síelni. Örülök most is a hóesésnek, lenyűgöznek a havas fenyvesek és a fehér hegyoldal, de a tengerpartért is rajongok. Ez a kettő kellene nekem egyszerre úgy, hogy a János-hegy lábát mossa a tenger!

A magyar közönség megbecsüli a színházait. Ön szerint mi a siker titka?

Megközelítőleg százötven színház működik hazánkban, minden este előadások és egyéb színes programok várják a közönséget, nagyon pezseg a kulturális életünk, óriási dolog. Emlékszem, amikor bejött a sok új televíziós csatorna, akkor érzékelhető volt egy kis hullámvölgy, mert valahogy beragadtak a tévé elé az emberek. De azóta újra visszatértek a nézőtérre, talán mert mindig kiderül, hogy más együtt lélegezni a színészekkel, közösen megélni a dolgokat. Ezek az élmények valódiak és hosszú távon velünk maradnak. A jó előadás nemcsak szórakoztat, vagy társadalomkritikát közvetít, hanem nagyon az emberről szól, ez pedig a nézőnek és a színésznek is nagyon szerethető.

Novák Zsófi Aliz

Címlapfotó: Soós Dániel