Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kifordítom a világot a sarkaiból

2019. november 15.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte idén Sándor Pál Kossuth-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer, aki három évtizede kerületünk lakója.

 

Minden film előtt úgy vagyok, hogy kifordítom a világot a sarkaiból!

 

A sors kegyeltjének érzi magát, hiszen kamaszkora óta azzal foglalkozhat, amiért erre a Földre jött, szerelmes a moziba, a filmkészítésbe. Mesélt munkáiról, és azt is elárulta, hogy miért nem fél a születésnapoktól.

 

A Ripacsokban nagy jelentősége van a születésnapnak. Emlékezetes marad a nyolcvanadik?

Nem félek a születésnapoktól és az öregedéstől sem, hiszen miért ne élnék? Még csak nyolcvan vagyok! Az ember ilyenkor végiggondolja, hogy mi dolga van még itt. Nekem még nagyon sok. Az első nyolcvan év gyorsan elrepült. Nagyon rég eldöntöttem, hogy 106 éves koromig fogok élni. Az a 26 év, amit még szánok magamnak, tele van feladatokkal.

Min dolgozik most?

Most fejeztük be Szabó István rendezővel a közös munkát, forgatókönyv-konzultáns és a film producere is vagyok. Az utómunkánál tartunk, jövő februárban kerül a film a mozikba. Az interjú előtt Bogdán Árpáddal (filmrendező) beszélgettem, vele is van néhány közös tervünk. Már pályáztam Deák Krisztina filmtervére is. Szerencsés vagyok, mert megtaláltam azt a valamit, ami számomra a világon a legfontosabb, ez pedig a film. Használhatok nagy szavakat, mert nem mindenki találja meg, hogy mi a dolga; én 18-19 éves korom óta tudom, és emiatt kiválasztottnak érzem magam. Lehet, hogy a moziért jöttem erre a Földre. Nekem a film a víz, én meg a hal vagyok.

Minarik Ede (Garas Dezső) mosodás egyetlen szenvedélye a foci. Mindenáron szeretné elérni, hogy a Csabagyöngye SC bejusson az első ligába

Hogy került bele a filmes világba?

Nagyon-nagyon régen történt. Megkerestem a filmgyárat, mondtam a portársnak, hogy filmrendező szeretnék lenni. Azt mondta, szóljak a Császárnénak a személyzeti osztályon. Csaszi néninek is elmondtam, hogy filmrendező szeretnék lenni. Úgy tűnik, nagy hatással voltam rá, mert egy héten belül behívtak, és 330 forintos kezdő fizetéssel már a laborban dolgozhattam. Két és fél évet voltam a filmgyárban. Hordtam kávét, állítottam élességet kamerán, cipeltem lámpát. Aztán felvettek a főiskolára. Kiderült, hogy nemcsak hitem, képességem is van hozzá. Legalábbis azt mondják.

Voltak meghatározó mesterei?

Gimnázium helyett moziba szerettem járni, a főiskola helyett pedig szívesebben asszisztáltam. Amit igazán megtanultam, azt gyakorlat közben lestem el a forgatásokon, így keveredtem Fábri Zoltán, Keleti Márton és Jancsó Miklós filmrendezők közelébe. De nem mondhatom, hogy ők a mestereim, mert nem nagyon foglalkoztak az asszisztensekkel, mint ami én is voltam. De nagyon figyeltem és sok titkot ellestem. 1967-ben volt először lehetőségem játékfilmet rendezni. Sikeres lett. Nagyon örültem, mert oldódott bennem a feszültség, ami addig volt. Befogadott a közönség és a filmszakma is.

A kollégák, a nézők vagy a kritikusok véleménye számít-e?

Az nagyon fontos, hogy a nézők szeretik-e a filmjeimet. Amikor várják a következő Sándor Pál-filmet. Ilyen is volt. A szeretet, a társkeresés, a barátság a legfontosabb az életemben. A filmjeimben ezekről mesélek.

Legutóbbi filmjét, a Vándorszínészeket tavaly mutatták be.

Szerettem, de nem ez volt a legjobb művem. Persze minden film előtt úgy vagyok, hogy kifordítom a világot a sarkaiból. Van, amikor sikerül, van, amikor nem.

Melyikkel sikerült kifordítani?

Nagyon szeretem a Régi idők fociját, a Szerencsés Dánielt, a Ripacsokat és a Szabadíts meg a gonosztólt. Van, amit ezek közül kultfilmként emlegetnek. Amikor a Ripacsokat bemutatták, kaptam rendesen. De aztán egyszer csak a film kidugta a fejét a földből, amibe korábban beledöngölték és elkezdett élni. A filmek sorsa a bemutatásuk után másfél évvel dől el. Hogy röppenek ki ebből az országból, hogy veszik meg más országok, hogy jutnak el a fesztiválokra. Volt egy hosszú periódus, amikor kétévente forgathattam. Aztán jöttek a kritikák. Voltak „előolvasóim”, és én csak a jó kritikát olvastam.

Kern András és Garas Dezső az 1981-ben bemutatott  Ripacsokban

Annyira zavarta?

Annyira!

A pozitív visszajelzés viszi tovább?

Ez valahogy úgy működik, hogy néha egy hangulat, egy történettöredék, egy látomás indít el a következő filmem felé. Ha ez foglalkoztatni kezd, ha visszatérő álomként jelentkezik, ha nem hagy nyugodni, akkor abból mániákusan filmet akarok forgatni. Ez több mint hit, ez talán egy szent őrület. Sok mindent szeretek, de a film a legmagasabb rendű passzió az életemben. Régebben a nők is idetartoztak, de házasemberként már nem mondhatok ilyet. A filmcsinálás minden pillanata mámor: az előkészítés, a forgatás, a vágás, az utómunka. Mindegy, hogy zuhog-e az eső, vagy megdől-e a melegrekord, imádok forgatni. Olyankor fizikálisan és mentálisan is egy másik világba kerülök. Minden koncentrálódik bennem, teljes a célra tartás, nem remeghet sem a kezem, sem a lelkem. Amikor vége van, úgy érzem, mintha csapdába kerültem volna, az élet csapdájába. Lehet, sarkosan fogalmazok, de szerelmes vagyok a filmcsinálásba. Sírig tartó szerelemmel.

Tud aludni forgatás előtt?

Tudok. Általában öt órát alszom, ennyi az alvásigényem, nem fogom átaludni az életem! Túl rövid ahhoz.

Hogy indul egy forgatási nap?

Amikor kimész a forgatási helyszínre, ott vár a stáb, száz-százhúsz ember. Akkor meghatódsz, mert ők azok, akik az álmaidat segítenek megvalósítani. Szeretet nélkül nem tudok forgatni, ezeket az embereket szeretem. Ordibálok is velük, de minden reggel kezet fogunk, este megköszönöm a munkájukat. Ez olyan, mintha egy tengeralattjáróban lennénk összepréselődve – egymás mozdulatait is érezzük. A színészek alkotótársak, rettentően érdekel az, hogyan tudom őket olyan állapotba hozni a szereppel, az instrukcióval, amiben ugyanolyan mániákusan adják oda magukat, mint ahogyan én. Mindent „kizsákmányolok” belőlük. Ez egy nagyon izgalmas játék.

Milyen praktikái vannak?

Magamat adom, és ezt várom el tőlük is. Ha sírni kell, sírok, ha ordítani kell, ordítok, ha az kell, akkor csendben maradok. Ha valami nagyon tetszik, akkor a jelenet után odamegyek és átölelem a színészt. Fontos, hogy semmi álságos ne legyen abban, amit együtt csinálunk. Akkor jó, ha mindenki adhatja saját magát. Lényeges, hogy egymás számára ugyanolyan fontosak legyünk, és mindannyiunknak a film legyen a legfontosabb.

Úgy hallottam, ellenséget és barátot is szerzett már forgatáson…

Ha össze is veszünk, előbb-utóbb kibékülünk. Fontos barátságaim is a filmhez kötődnek. Kell egy csapat! (a Régi idők focija c. film szállóigévé vált mondata). Volt egy nagy csapatom, de sajnos, ahogy múlik az idő, fogyatkozunk. Felelőtlen módon itt hagynak engem. Ki engedte ezt meg nekik?! Én biztos nem így csináltam volna a helyükben! Ilyen barát volt Garas Dezső, Tóth Zsuzsa forgatókönyvíró, Simó Sándor filmrendező, sokat köszönhetek nekik. Az elején kérdezte, van-e hátránya az idő múlásának. Ez az egy. Ha

sokáig élsz, akkor a végén egyedül maradsz. Nem lesz olyan, akitől megkérdezheted, hogy „Emlékszel?”. És ez egy vacak dolog. Azt mondják, hogy ez az élet rendje, de én ezt kikérem magamnak.

A Szerencsés Dániel című filmdráma 1956-ban játszódik, a történet a menni vagy maradni kérdése köré épül. A film főszereplői: Zsótér Sándor és Rudolf Péter

Új barátok?

Persze, vannak, de lényeges, hogy mit éltünk át együtt az elmúlt haminc-negyven évben, mit tudunk elmesélni egymásnak. Az „emlékszel?” a tegnapi napra is vonatkozhat, de olyan jó, ha az elmúlt évtizedekre is.

Vágyott külföldi karrierre?

Sose akartam innen elmenni. Ennek az országnak vagyok a hírharangja, amikor külföldön járnak a filmjeim.

Mióta él a II. kerületben?

Egy Dunára néző lakásban éltem, amikor a feleségemet megismertem. Kétszer is forgattam modellekkel, divatfilmet csináltam. Gyönyörű nők vettek körül, és volt egy, akitől idegbajt kaptam. Ő lett a feleségem. A forgatáson borzongtam tőle, mégis már 31 éve vele élek nagyon jó házasságban. Együtt költöztünk át a Nagybányai útra. Bevallom, imádok itt lakni.

Mit szeret a kerületben?

Azt, hogy nem Pest. Fiatalon imádtam Pestet, de számomra már lakhatatlan. A koromhoz is jobban illik Buda. Sose szerettem a növényeket, és az állatokat se különösebben, de itt megszerettem őket. Volt macskánk, most két fekete kutyánk van. A feleségem egy műtét után már gyógyul, ezért nemrég a kezembe nyomott egy szatyrot és megmutatta nekem, milyen egy bevásárlóközpont közelről. Életemben először én intézem a bevásárlást. Amikor első alkalommal beestem a Budagyöngyébe, úgy éreztem magam, mint egy faluban, rengeteg ismerős köszönt rám. Úgyhogy néha „lemegyek a falumba”. Nemsokára a Filmstreet cégem irodája is ideköltözik a II. kerületbe. Jó eljönni otthonról, de hazamenni is szeretek már.

Novák Zsófi Aliz