Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Forgalomtechnika és festészet

2016. június 24.

Rosta Marian nevét hallva szinte mindenki egyből rávágja: Főv­inform. Lapunknak is hosszú éveken keresztül ő állította össze a közlekedési híreket.

  Kevesen tudják azonban, hogy a kerületünkben élő közlekedési szakembernek van egy másik, művészi oldala is. A festészettel gyerekkorában kezdett foglalkozni, majd hosszú szünet után az utóbbi években minden szabad percét a vászon előtt tölti. A közelmúltban a Budai Képzőművészeti Egyesület által rendezett festőverseny II. díját hozta el a Gül Baba utcát ábrázoló képével. Ebből az alkalomból kerestük fel törökvészi otthonában.

 

 – Gyerekkoromban nyolc éven keresztül tanultam festészetet és művészettörténetet Gopcsa Paula festőművésztől – meséli Rosta Marian a kezdeteket firtató kérdésünkre. – Nagy hatással volt rám, sokat tanultam tőle. Az érettségi után az Iparművészeti Főiskolára jelentkeztem. A papírom azonban elkésett, amit rögtön továbbítottak, és mivel nem akartam évet veszíteni, sikeresen felvételiztem a közlekedésmérnökire. Évtizedekig nem nyúltam ecsethez, de gyűjtöttem a képzőművészeti albumokat, és tudtam, hogy a festészetet majd valamikor, valahogyan folytatni fogom. Sokat utaztam a világban, sok fényképet készítettem – azért is, hogy ezeket a gyönyörű tájakat, utcákat majd egyszer lefessem. 

Időközben az egész ország megismerte a nevét az Útinform, majd a Fővinform munkatársaként. Hogyan alakult a pályája?

Édesapám építész volt, édesanyám tanár. Amikor útmérnökként végeztem, mindketten szerettek volna segíteni nekem elhelyezkedni, de én a magam erejéből akartam boldogulni. Fogtam egy telefonkönyvet, és fellapoztam az út kezdetű cégneveket, és megtaláltam az Útügyi Kutató Intézetet. Kiderült, hogy azon a számon már nem a kutatóintézet működik, hanem az Útinform, ami ráadásul szemben volt velünk – az ablakból ráláttunk –, hát jelentkeztem és fel is vettek. Hamar megszerettem a forgalomtechnikai munkát. Már a kezdetektől rádióztam is, mert addig csak férfihangok mondták a közlekedési híreket, és szerettek volna egy lányt is a csapatba. Emellett rengeteg pályázaton vettünk részt, így a tervezőmunkából se maradtam ki, sőt beiratkoztam az Ybl Miklós Főiskolára, ahol építészdiplomát szereztem. 

Hogyan lett az Útinformból Fővinform?

Szerveztek egy fővárosi konferenciát, ahová az Útinform engem delegált. Az esti, már kötetlenebb beszélgetésnél feltettem a kérdést Derzsi András későbbi közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszternek, hogy miért nincs a fővárosnak egy saját közlekedési információs központja. „Csináld meg!” – hangzott a válasz. Ez október végén volt, márciustól már elkezdtük a munkát. A Fővinform tevékenysége májusban indult, és harminc éven keresztül működött, majd a BKK Info megalakulása után nem sokkal a vezetés felkért, hogy legyek a BKK szóvivője, de az ajánlatot nem fogadtam el. 

És végre lehetőség nyílt a gyerekkori álmok valóra váltására?

Így történt. Elhatároztam, hogy mostantól „festész” leszek. Ezt a szót én találtam ki az építész mintájára, és le is akartam védetni, de kiderült, hogy ez nem lehetséges. Az első lépés az volt, hogy egy barátnőm javaslatára elmentem Paksi Éva stúdiójába rajzot tanulni. Amikor néhány rajzzal már meg voltam elégedve, akkor kezdtem – szintén Évánál – festeni. Csodálatos közösség jött itt össze, heti rendszerességgel járunk a stúdióba, és készítjük a képeinket. Itthon is szoktam rajzolni, festeni. Ha a családban vagy a baráti körben valakinek születésnapja van, általában egy portrét kap tőlem, és nagy öröm látni, hogy a képek rendre kikerülnek a falra.

Hol hallott a festőversenyről?

Váradi Judit barátnőm, aki szintén fest, hívta fel rá a figyelmemet. Pénteken találkoztam vele, a verseny pedig a hétvégén volt. Másnap reggel mindketten megjelentünk a helyszínen, a Klebelsberg Kultúrkúriában, lepecsételtettük a vásznat, és irány haza festeni – tizenhat órát egyhuzamban, állva (!) –, mert másnap három óráig kellett leadni a műveket. 

Miért a Gül Baba utcát örökítette meg?

A verseny kiírása úgy szólt, hogy a II. kerület szépségeit mutassuk be. Én már pénteken elindultam a kerületben a fényképezőgépemmel. Először Pasarétre mentem, és ámulva álltam meg az Akadémia parknál. A csodálatos régi kápolna mellett egy szupermodern irodaház áll. Lenyűgözött a látvány, de végül arra gondoltam, hogy még ha sikerülne is jól lefesteni, senki nem tudná, hogy hol van – én is akkor láttam először. Szívesen festek utcarészleteket, emelkedő utcaíveket. Legjobban sikerült képeimen ilyenek láthatók: régi olasz vagy francia utcácskák. Így jutott eszembe a Gül Baba utca, kerületünk legrégibb, s talán legszebb, leghangulatosabb utcája. Sok fotót készítettem róla, végül a férjem javaslatára választottam azt a szöget, ami a vászonra került. A férjem, Bartus Miklós a legfőbb kritikusom, aki azonban mindenben támogat, és mindig hangot ad büszkeségének is. Én is nagyon büszke vagyok rá, hiszen nemcsak tizenkilencszeres síbajnok, de igazi lovag: 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 

Mit szóltak, amikor kiderült a szép helyezés?

El sem akartuk hinni! Nagyon boldog voltam, annál is inkább, mert az első díjat az a Váradi Judit vihette haza, aki engem is rábeszélt a versenyre.

A II. kerület szeretete sugárzik a díjnyertes képről. Mióta kerületünk lakója?

Huszonkét éve költöztünk ide. Előtte a nagymamám Dózsa György úti lakásában laktunk, onnan jártam át rendszeresen a Rózsadombra egy angoltanfolyamra. Ahogy a Trabantommal zötyögtem föl a Rómer Flóris utcán a Bolyai utcába, abba a gyönyörű palotába, ahol az órák voltak, mindig arra gondoltam, hogy egyszer itt szeretnék lakni. 

A férjem született II. kerületi, így amikor elmondtam neki, hogy találtam a környéken egy gyönyörű villalakást, látatlanban kijelentette: az lesz a mi lakásunk. Így is lett. Azóta itt lakunk, és nagyon szeretjük. Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne szeretné ezt a városrészt. Olyan gyönyörű részei vannak, a sok zöld, a sok csodaszép épület. A kedvenc házam már sajnos nem áll. A Ribáry utca 5. szám alatt volt, egy valódi kis középkori vár tornyocskákkal, zsalugáteres ablakokkal. Ahogy megláttam, beleszerettem. Nagyon sajnálom, hogy lebontották, de egy kétségtelenül szép, modern lakóház épült a helyére.

Milyen tervei vannak a következő időszakra?

Amikor az egyik nagy építőipari üzletlánc végleg bezárt, kedvezményes áron tudtam hozzájutni farostlemezekhez, amelyeket méretre vágattam. És az így szerzett hatvanhárom farostlemezből az elmúlt két évben még csak húszat festettem meg…

Péter Zsuzsanna