Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A divat olyan eszköz, amivel mindenki él

2019. június 18.

Simonovics Ildikó gyerekkora óta a II. kerületben él, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa, divattörténész. Évek óta kutatja Rotschild Klára munkásságát, akinek a szalonjában híres II. kerületiek is megfordultak.

Már huszonkét éve, ebből két évtizeden Rotschild Klára egyik legextravagánsabb megrendelője Psota Irén volt, Halász Judit pedig családi barátja, aki francia vendégek érkezésekor, illetve Párizsban többször tolmácsolt neki.

– Pesten olyan érzésem van, mintha külföldön lennék, annyira más világ, haza a II. kerületbe jövök – mondja Simonovics Ildikó. – Budai lánynak tartom magam, születésem után a Pentelei Molnár utcába vitt haza az anyukám, később az Áldás utcai iskolába jártam. Akkoriban a Mártírok útja – a mai Margit körút – volt az egyik kedvenc helyem, mint egy plázában, mindent meg lehetett kapni a kor kínálatából: volt órás, tisztító, textilbolt. Nagy kirándulás és élmény volt a dombról lesétálni oda. Életem során bő két évet töltöttem a kerületen kívül, amikor kamaszkoromban Algériába költözött a családom. Sokáig aztán a Keleti Károly utcában laktam, szerettem, hogy itt mindenki ismert mindenkit.

Milyen egyetemen oktatnak divattörténetet?

Magyarországon nincsen divattörténész szak. Divattörténetet csak művészeti iskolákban oktatunk divattervezőknek, illetve stílustanácsadóknak és divatmenedzsereknek. Jómagam a Pécsi Tudományegyetem történettudományi tanszékén szereztem a doktorimat. A divat tudományos részét csak lassan fogadják el, mert a téma könnyen eladható és szerethető, ezért sokan azt gondolják, hogy akkor ez valami felületes, nőcis dolog. Pedig nagyon komoly területei vannak, az csak egy nagyon halvány vékonyka szelete, hogy egy tervező megtervez egy ruhát. Pszichológiai, szociológiai, gazdasági, politikai, művészeti, kultúra- és mentalitástörténeti, valamint technológiai aspektusai is vannak. Ezzel az eszközzel ugyanis mindenki él. Angolszász országokban régóta oktatják egyetemi szinten a bölcsészet- és kultúratudomány egyik területeként. 

Már gyerekkorában is ruhabolond volt? 

Dehogy. Gyerekként fiús külsőm volt, nem érdekelt az öltözködés. Aztán pszichiáternek készültem, később pedig művészettörténészként a török szőnyegek érdekeltek. De összehozott a sors későbbi mesteremmel, F. Dózsa Katalinnal (aki sajnos már nincs közöttünk). Egy alkalmi munka során ismertem meg, amikor a Kiscelli Múzeumban hagyatékot rendeztem. Azonnal megszerettette velem a viselettörténetet, aminek első úttörő lépéseit ő tette meg, már évtizedekkel ezelőtt. 

Mióta dolgozik múzeumban? 

át a Kiscelli Múzeumban. Egyik nagyobb munkám a Moszkva tér című kiállítás volt, amihez nagyon sok személyes történetet gyűjtöttem. Toldy Mária is interjúalanyom volt, akinek a nevéhez kötődik a hatvanas évek egyik slágere, a Moszkva téri lányok. Ő mesélte, hogy a klipben viselt blúzát egy kerületi varrónővel varratta, a műhelye a Mechwart tér sarkán működött a Szivárvány áruházzal szemközti épületben, az emeleten. Két éve jöttem át a Magyar Nemzeti Múzeumba, itt főmuzeológusként dolgozom. A tervek szerint novemberben nyílik Rotschild Klára munkásságát bemutató kiállításom. 

Hogyan bukkant rá az exkluzív szalon történetére?

A doktori disszertációmat a ’45 utáni magyar divatból írtam, annak az egyik fejezete Rotschild Klára munkásságáról szólt, akinek a szalonja a szocializmus idején működött, így ebben a témakörben megkerülhetetlen volt. Erről az időszakról sokan gondolják azt, hogy egy divatmentes, szürke korszak, ami egyrészt igaz, de ha kicsit a mélyére ásunk, akkor kiderül, hogy ennél sokkal árnyaltabb a kép. Bár tény, hogy akkoriban a többségnek csak néhány ruhája volt, de aki szeretett szépen öltözködni – mert a szép megjelenés bizony pszichés erőt ad –, az ügyesen fel tudta dobni a ruháit kiegészítőkkel vagy átalakításokkal – a nők közül nagyon sokan tudtak varrni, a többiek pedig varrattak. Illetve létezett egy igen szűk réteg, amely megtehette, hogy egy egész havi fizetést (egy-két ezer forintot) költsön egy-egy minőségi ruhadarabra.

Ők öltözködtek Rotschild Klára szalonjából...

Akkoriban a konfekció fellegvára a Magyar Divat Intézet, az „haute-couture” (magas szintű szabászat) –, nagyasszonya pedig Rotschild Klára volt. 1934-ben vált önálló tervezővé és nyitotta meg szalonját, és 1976-ban bekövetkezett haláláig a mindenkori elitet öltöztette. Divatüzlete pár éven belül a legsikeresebbek egyike lett, fantasztikus hálózatépítő képességének köszönhetően. A kliensei albumokból választották ki a számukra tetsző ruhát, amit aztán rájuk szabtak. Ehhez három alkalommal kellett próbálni. A szalonban a legmagasabb minőségű anyagokkal és kellékekkel dolgoztak. Csak a főbb szabásvonalakat varrták géppel, a többi kézi munkával készült. 

Hányan engedhették meg maguknak, hogy innen öltözzenek?

Nagyon kevesen. Egyrészt a politikai elit legteteje, például Kádár János felesége. Ő egyébként híresen puritán volt, nem is szívesen öltözködött a szalonból, de elvárták tőle. Egyszerű sötétkék, szürke vagy krémszínű kiskosztümöket rendelt. Értelmiségi körökből orvosok, ügyvédek és elsősorban azok a művészek fordultak meg itt, akik külföldre is, főleg akik Nyugatra utaztak, például Törőcsik Mari. Halász Judit édesapja révén ismerkedett meg Rotschild Klárával. Jól tudott franciául, ezért Klári néni, amikor Judit Párizsban volt ösztöndíjjal, magával vitte fordítani a divatbemutatókra. Psota Irén színművész volt Klári néni egyik legextravagánsabb kliense, meg a vőlegénye, Ungvári Tamás, aki szegről-végről Rotschild rokona volt; esküvői öltönye is a szalonban készült. 

Egy párizsi divatbemutató már akkor is kuriózumnak számított. Rotschild Klára meg tudta fizetni az ottani modelleket?

1945 után ő maradt az egyedüli, aki tovább vezethette a szalonját, ha nem is saját tulajdonban, de államosított formában. És igen, évente kétszer ki tudott utazni Párizsba, ahol megnézte a nagy divatházak bemutatóit és vásárolt néhány modellt, de a legtöbbet „fejben” hozta haza. Az a legenda járta, hogy az agyával lefényképezte a ruhadarabokat, és a legapróbb részleteket is pontosan vissza tudta idézni. Ez valójában úgy történt, hogy vitt magával olyan fiatal, rajzolni tudó kollégát, aki a bemutatóról kijőve leskiccelte a látottakat. A ruhákhoz kint vásárolta meg az anyagokat. 

Hogyan készül a kiállításra?

Három éve kutatom a témát, könyvet is írok róla. Emellett Rotschild-sétákat tartok, az „egykispárizs” Facebook-oldalon és honlapon hirdetem őket. A sétákon a kutatómunkáról is mesélek, és mindig van olyan résztvevő, aki még tesz hozzá külön információt. Ez is egyfajta adatgyűjtés, úgy is hívom, hogy séta egy kiállításért. De sokan találnak rám interjúk révén is. A bal oldali nagy képen látható kabátot nemrég kaptam. Két kabátot és egy ruhát ajánlott fel ajándékba egy kedves hölgy a gyűjteménynek, még az édesanyja vette ezeket a Rotschild-szalonban. Sokat olvasok, legutóbb például a Képlet című könyvet, ami arról szól, mitől lesz valaki sikeres. Azt írja, a tehetség és szorgalom még nem biztosítja a sikert, a siker ugyanis nem tőlünk függ, hanem a környezettől. Klári néni sikertörténete is a közönségéhez kapcsolódik, hiszen sok hasonló tudású, sőt jobb tervező is volt a környezetében, mégis ő volt az, akiről elhitték, hogy a legjobb. Egyébként nagyon nehéz az adatgyűjtés, mert eltűnt a divat emlékezete.

Kevés adat maradt fent?

Szinte semmi. A rendszerváltás után privatizálták a divatvállalatokat, a gyárakat és gyakorlatilag minden iratot kidobtak, a Rot­schild-szalon összes albuma megsemmisült. De, sajnos, a magánemberek sem őrizték meg a kincseiket. Sokan mesélték, hogy volt Rotschild-ruha a birtokukban, de kidobták, elajándékozták. Közgyűjteményben négy ruhát őriztek, amikor elkezdtem kutatni a témát, most már 45 Rotschild-ruháról tudok. Bizakodom, hogy az interjút olvasva is előkerülnek még újak. A kiállításon ruhák, fotók, filmes interjúk, filmrészletek lesznek, amelyek bemutatják a szalonját örökké sikerre vivő divatszabó életét.

Minden felfedezett ruha ki lesz állítva?

Nem valószínű, a kevesebb néha több. Nemrég láttam a hatalmas Dior-kiállítást, ötszáz ruhát lehetett volna végignézni, de még szakmabeliként sem sikerült a végére jutnom. Ez másmilyen lesz, egyelőre még formálódik, de az biztos, hogy fontosabb lesz Rotschild Klára alakja, az a legenda, ami hozzá kötődik.                

Novák Zsófi Aliz

Várják azok jelentkezését, akik őriznek Rotschild-ruhát, kiegészítőt, birtokukban van fotó ilyen tárgyakról, van egy személyes történetük a szalonról vagy Rotschild Kláráról. Bármilyen, a témához kapcsolódó információt örömmel vár a leendő Rotschild-kiállítás szervezője. Kapcsolat: egykisparizs@gmail.com.