Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Budai polgárok a kerületből…

Mohácsi Henriett rendőr hadnagy

2018. május 25.

Mohácsi Henriett a meglepetések embere. Kislányként színésznőnek készült, még a tihanyi színházban is játszott, mégis rendőrtiszt lett belőle. A számok és dátumok kitörölhetetlenül megmaradnak a fejében, szorgalma, kitartása, céltudatossága és nyelvérzéke szinte páratlan.

 

 

A kedves, bájos és vidám fiatal lány ugyanúgy szeret eljárni szórakozni és keresi a párját, mint kortársai, ugyanakkor a rendőri munkához szükséges rend és fegyelem számára természetes, sőt egyenesen kívánatos.

– Nevelőapám nyomozó, édesanyám közalkalmazott a rendőrségnél, így tizennyolc évesen nyári munkaként a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon dolgoztam tolmácsként. Addigra annyira megtetszett a rendőrségi munka, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkeztem. Elvégzése után, tavaly júliusban kerültem a II. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a Körzeti Megbízotti Alosztályon dolgozom. Nagyon szeretem a munkámat, ami igen sokrétű. Foglalkozom közérdekű bejelentésekkel, közigazgatási bírságokkal, dolgozom az iskolarendőr- és az ovizsaruprogramban, részt veszek a csapaterős tevékenységekben és bűnügyi akciókban is. Nincs két egyforma nap.

A meglévő feladataim mellett örülnék, ha a nyelvtudásomat többet kamatoztathatnám. Angolul, németül és kínaiul beszélek. A német szinte a második anyanyelvem, amit édesanyámnak köszönhetek. Már első osztályban beíratott külön németórára, a középiskolát pedig Siófokon, egy német–magyar két tannyelvű gimnáziumban végeztem, és legalább hat-hét csereprogramban is részt vettem. Kínait az egyetemen tanultam. Akkor indult a Rendészettudományi karon a kínai nyelv oktatása, és akinek már volt nyelvvizsgája – ahogy nekem is – betették a kínai csoportba. Eleinte nagyon nem örültem ennek, de ahogy elkezdtem foglalkozni vele, egyre jobban érdekelt, és egyre jobban ment. Fél év után szólt a tanárom, hogy lehetőség van megpályázni egy egyéves ösztöndíjat Kínába. Megpályáztam, és amikor megkaptam, azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végül tíz rendkívül izgalmas hónapot tölthettem Kínában, ahol nagy lendülettel vetettem bele magam a tanulásba. Sikerült egész jól elsajátítanom a nyelvet, osztályelső lettem, a tanév végén én mondhattam a diákok búcsúbeszédét, és amikor hazautaztam, egy egész kis bőrönd volt tele piros borítós oklevelekkel és emléklapokkal. Nagyon megszerettem a kínai kultúrát, az embereket, az élethez és a munkához való pozitív hozzáállásukat; nagyon nagy náluk a verseny: rengeteget kell dolgozni azért, hogy sikerüljön kitűnni a tömegből. Fantasztikus élmény volt megismerni az igazi kínai konyhát is, azok az ízek a mai napig hiányoznak.

Tavaly márciusban, amikor kéthetes szakmai gyakorlatomat töltöttem a II. kerületi Rendőrkapitányságon, az első munkanap után este hívtak telefonon, hogy máris küldenek értem egy járőrt, mert szükség lenne a kínai nyelvtudásomra. Először azt hittem, ugratnak, és egyfajta beavatásnak nézek elébe, de végül kiderült, hogy valóban tolmácsolnom kellett. Azóta is gyakran használom munkám során a kínait, amitől maguk a kínaiak is először megdöbbennek, de azután nagyon örülnek, és rögtön nagyobb bizalommal fordulnak felém.

A II. kerületet nagyon szeretem, szép, nyugalmas és biztonságos, több barátom, ismerősöm lakik itt. Egyértelmű volt számomra, hogy itt szeretnék dolgozni, és nagyon örültem, hogy volt szabad hely. Igyekszem megismerni minden szegletét, és ha lesz lehetőségem, szeretnék nemcsak itt dolgozni, hanem itt is élni.