Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A zene állandóan körülvesz minket

2020. október 2.

Nagy sikerrel mutatta be Szalai Kriszta kerületi fiatalokból álló társulata – a már legendás vígszínházi előadás nyomán készült – A Pál utcaiak című zenés produkciót a XXII. Pesthidegkúti Művészeti fesztiválon.

A főhőst, Nemecseket egy hidegkúti kislány, Szesztay Lili alakította a legnagyobbakra jellemző hitelességgel és átérzéssel.

A művészi véna nem véletlen: Lili édesanyja, Kézdy Luca Artisjus díjas hegedűművész és zeneszerző, édesapja, Szesztay Dávid szintén muzsikus, a Kiscsillag zenekar multiinstrumentalista billentyűse. Kettejük közös projektje a Santa Diver, amely egy, a jazz, a világzene és a szabad zene fúziójából született egyedi zenei világot képvisel.

A tizenhárom éves Lili a Járdányi Pál Zeneiskolában tanul hegedülni, színészi képességeit Szalai Kriszta Kölyök-Színjátszó körében (KÖSZI) csiszolgatja. A színpad nem idegen számára, hegedűsként is sokszor lépett már közönség elé. Ha nem zenél és nem színészkedik, idejét rajzolással és olvasással tölti. Molnár Ferenc regényét kötelező olvasmányként vette a kezébe, és a történet nagyon megragadta – igaz, akkor még meg sem fordult a fejében, hogy egyszer ő kelti majd életre Nemecsek hősies alakját.

Nemecsek Ernő szerepében Szesztay Lili (középen)

– A Remetekertvárosi Általános Iskolába járok, és két éve a KÖSZI-nek is tagja vagyok. Sokan jelentkeztünk A Pál utcaiak előadásra, volt szereplőválogatás is, ahol mindent beleadtam, és legnagyobb örömömre meg is kaptam azt a szerepet, amit szerettem volna. Eleinte kicsit nehezen illeszkedtem be a többiek közé, mert mindenki nagyobb nálam a darabban, de mostanra jó barátok lettünk. Már kétszer is előadtuk A Pál utcaiakat, a színpadra lépés előtt mindannyian nagyon izgulunk, de játék közben ez elmúlik, és tudjuk élvezni az előadást. A végén a vastaps pedig nagyon-nagyon jó érzés! A családunk életében fontos a zene, ami állandóan körülvesz minket. Van egy húgom, Zorka, ő zongorázik. Sokat gyakorolunk itthon, de az az igazi, amikor a szüleink elvisznek egy-egy koncertjükre.

– Zorka tízéves, nagyon jó zenei adottságai vannak és Lilihez hasonlóan ő is szépen rajzol – állítja az édesanya. – Persze nem lehet még tudni, hogy mi lesz a lányokból, de a lehetőségük adva van a művészi pályához. Nem akarunk rájuk erőltetni semmit, azért tanulnak zenét, hogy egy kinccsel több legyen nekik, és hogy legyen egy olyan közös nyelv, amit mindnyájan beszélünk. Szokott együtt is zenélni a család, ami nagyszerű élmény.

– Támogatjuk a lányokat, akármilyen utat is válasszanak maguknak – kapcsolódik a beszélgetésbe Dávid. – Ismerjük a művészlét szépségeit és buktatóit, megéltünk már néhány nehezebb időszakot, de nem fogjuk őket lebeszélni, ha erre vágynak. Az a fontos, hogy olyasmivel foglalkozzanak, amiben örömüket lelik. Tőlünk is ezt látják. Amellett, hogy Luca is és én is tesszük a dolgunkat, van egy közös szegmens, amit meg tudunk osztani egymással. Ez a harmadik – egyébként legidősebb – gyermekünk, a Santa Diver. Sokat hozzáad a kapcsolatunkhoz, hiszen rengeteg közös élmény születik általa: együtt alkotunk, utazunk, lépünk fel.

 

Beszélgetésünkben – ahogy mostanság mindig – megkerülhetetlenül előjön a vírus, a járvány témája. A karantént sokan sokféleképpen élték meg, de több alkotóművészre is inspiráló hatással volt a szokatlan helyzet. Ez a tapasztalta Dávidnak is:

– Jó volt kicsit visszavonulni, nem pörögni, olyasmivel is foglalkozni, amire egyébként kevés idő jut. Gyakorlásra, új számok írására is ideális volt a bezárkózás – de csak egy ideig, egy-másfél hónapig. Utána már nagyon hiányzott a szokásos életmód, a fellépések, a találkozások és természetesen a kiesett bevétel is. A zenészszakma tudomásul vette, hogy a nyári fesztivál- és koncertszezon elmarad, de nagyon bíztunk az őszi újraindulásban. Sajnos, most azzal kell szembesülnünk, hogy a járványhelyzet fokozódásával ezek a reményeink szertefoszlottak, de talán tavasszal már tényleg ismét elindulhat az élet.

– Az év eleji sűrű időszak után szinte jólesett a kényszerpihenő – fűzi hozzá Luca. – Elég jól viseltem a helyzetet, viszonylag nyugodt voltam, bár – elsősorban a megélhetés miatt – volt bennem szorongás. Szerencsére a gyerekek nem veszélyeztetettek a járvány szempontjából, ez nagyban enyhítette azt a lelki terhet, amit a megfertőződés lehetősége okozott. Sokat futottam, fotóztam és a kertünk is soha nem látott virágzásba borult a lelkes gondozásnak köszönhetően.

Zeneszerzőként engem is megérintett néhány kép, hír vagy hangulat, amelyből születtek zeneművek, és amelyeket éppen előző nap egy szentendrei koncerten – végre közönség előtt – eljátszhattunk. Már nagyon régen nem volt részünk ilyen találkozásban, és természetesen éreztük, hogy mennyire hiányzott.

Azt is tapasztaltam, hogy sok pályázati lehetőség kínálkozott, amivel mi is igyekeztünk élni – szerencsére több, mint kevesebb sikerrel. Nem engedték el teljesen a kezünket, kaptunk segítséget.

Szesztay Dávid és Kézdy Luca lányaikkal, Lilivel és Zorkával

A Szesztay család tizenkét éve él Hidegkúton. A választás nem volt véletlen, Dávid nagyszülei a közelben laktak, így őt számtalan emlék köti a környékhez. Korábban két kutya és egy cica is tartozott a csapathoz, ők is szerepet játszottak abban, hogy a házaspár a természet közelében válasszon lakhelyet.

– Rendszeresen futok a környéken – meséli Luca –, és az egyik kutyus eleinte gyakran elkísért, de ahogy öregebb lett, már túl sok volt neki a közös kör, és a sarokról visszafordult. Nagyon szeretek itt élni, és teljes mértékben kihasználom a környezet adottságait. A futás mellett a fotózáshoz is ideális ez a városrész, az itt készült képeimből kiállítást is rendeztek már. Bár nem nagy a lakásunk, és időről időre felmerül a költözés kérdése, nem akarunk elmenni innen, mert nagyon megszerettük a városnak ezt a kivételes, zöld szegletét.

Péter Zsuzsanna