Minden cselekedetünk mögött ott van egy érzelem

Pedig voltak a sajátjában is nehéz pillanatok, amikről – talán azért, hogy többé ne sanyargassák – nemrégiben Ébredéseim címmel könyvet írt. A Fény utcai Auguszt cukrászdában beszélgettünk vele, amiről kiderült, hogy életének fontos színtere.

 – Édesapám ebben a házban nőtt fel, így mikor jöttem a nagyszüleimhez, ki voltam téve a cukrászdából áradó illatoknak, és mivel nagyon édesszájú vagyok, az Augusztnak az önuralmam fejlesztését is köszönhetem. Az Auguszt család munkássága számomra azt mutatja meg, hogyan kell egyszerre őrizni a hagyományokat, az értékeket és egyben haladni a korral. Szakmai kapcsolatba is kerültünk, amikor elkezdtem csokoládékészítést tanulni, hiszen Auguszt Ibolyáék nyitottak voltak arra, hogy itt gyakorolhassak. A csokoládékészítés is a kreatív énem kibontakozási lehetősége volt, ízekbe burkoltam a gondolataimat és érzéseimet egy-egy témáról.

Ébredéseim című könyve egy magánéletét őrző ember kitárulkozása. Miért írta meg?

Tulajdonképpen, mert felkértek rá. Hosszas hezitálás után mondtam igent, mert ennek a történetnek nemcsak én vagyok a főszereplője. A könyvben elmesélem, hogy milyen utat jártam be az anyává válás, a saját nőiességem megélése és karrierváltásom során. Kíméletlen őszinteséggel írtam magasságaimról, mélységeimről. Sok a tabutéma ezen a területen, pedig ezekről fontos lenne nyíltan beszélni, hogy az emberek merjenek szembenézni a saját történeteikkel és önmagukkal. Megjelent a valós élet mellett egy virtuális világ. Ez sokféleképpen hat a személyiségre. Megdöbbentő tapasztalataim vannak az emberek énképtorzulásáról. Nőnemben című, vezető- és tudatosság fejlesztő programomban egyebek mellett a nőiesség megélését is górcső alá vesszük. Több tréningemen is megéltem már, hogy különleges, csinos, dekoratív nők egyetlen olyan testrészt sem tudnak megnevezni magukon, amit szépnek látnak és elfogadnak. Nagyon könnyű kisiklani. A reklámok, a közösségi oldalak a legszebb és legjobb életpillanatokat mutatják meg elsősorban. A többi rejtve marad. A hozzáadott értékek nincsenek úgy fókuszban, mint ahogy a végeredmény. Nem mondom, hogy le az összes plasztikai sebésszel vagy okostelefonnal, de elgondolkodtat, amikor azt látom egy étteremben, hogy egy négytagú családban mindenki a saját telefonját nyomkodja és egy szót sem szólnak egymáshoz.

Nem véletlen, hogy sokszor kérnek segítséget tőlem azért, mert több diplomával és nyelvvizsgákkal a zsebben mégsem tudnak elhelyezkedni. A szakmai tudás mellett ma már szinte elengedhetetlen a jó kommunikációs készség több munkahelyen, de szerintem a mindennapi életben is. Éppen ezért foglalkozom ennek fejlesztésével, a hangképzéstől, a beszédtechnikán át nyilvános szereplésekre, állásinterjúkra készítek fel embereket, aminek a technikai képzés mellett egy önismereti része is van. Lemondani valamiről, megküzdeni valamiért, változtatni valamin, vállalni a felelősséget, az sokszor nem komfortos.

Én is keresztülmentem ezen, nagy pofont kellett kapnom, hogy sok mindenre ráébredjek a saját életemmel kapcsolatban. Föntről azonban kaptam még egy esélyt arra, hogy változtassak. Sokat teszek a személyes fejlődésemért és coachként másokért is, hogy szembe merjenek nézni önmagukkal és legyen akarat­erejük a változtatáshoz.

„Tíz évem, kilenc hónap alatt. Egy könyvben… Nem lehetett nemet mondani” – írja a könyve előszavában.

Bár nem az írott sajtóban dolgoztam, izgatott, hogy ennek a kihívásnak meg tudok-e felelni, mivel kísérletező ember vagyok. Úgy vágtam bele, hogy jó, kezdjük el, de ha nem megy, akkor ne erőltessük. Meg akartam találni az egyéni hangomat és izgatott, hogy hol tartok a saját történetem feldolgozásával. Komoly munka volt, kilenc hónapig tartott. Ez szinte egy második gyerek. A Zazie kiadó, Raskó Gabi és Tímár Rita, valamint az olvasószerkesztőm, Hollósi Nikolett azonban sokat segített, jó kezekben voltam.

Sokat beszél az önismeretről. Miért fontos?

Szerintem a reális énkép meghatározza az életminőségünket, önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkat. Ha valamiről nem tudok, nem ismerem, hogyan fogok érte felelősséget vállalni? Hogyan fogok helytállni az élet különböző területein, például egy párkapcsolatban. Mi alapján kezelem majd az egyes helyzeteket, például a párkapcsolatomban: háttérbe tudom-e szorítani az egómat és tudok-e alázatos lenni vagy épp fordítva, ha kell, képes vagyok-e kiállni önmagamért?

A könyvéből egy olyan ember rajzolódik ki, akinek volt gyerekszobája, aki egy jó értelemben vett budai úrilány.

Én a sors kegyének köszönhetően ebben a szép fekvésű budai kerületben nőhettem fel, egy értelmiségi család gyerekeként. Ez komoly, biztos alapokat adott nekem, csakúgy, mint a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, ami érzékennyé, kifinomulttá tett. Hálás vagyok, hogy Budán születtem, a Garas utcában nőhettem fel a nővéremmel együtt, de az 54 négyzetméteren nem volt bejárónőnk vagy francia nevelőnőnk. Sokáig azonban velünk élt az egyik nagymamám, aki fél szemére vak volt, de még hetvenévesen is hazacipelte a Fény utcai piacról a rengeteg barackot és befőzte. Igazi példakép volt. Neki és a szüleimnek is köszönhetően igényes, őszinte ember lettem. Tizennégy éves korom óta dolgozom, mert ha szerettem volna valamit, amivel a szüleim nem feltétlenül értettek egyet, azért nyári munkát kellett vállalnom, főiskolás koromban pedig délelőtt tanultam, délután dolgoztam.

Gyermeke születése után átélte a klinikai halált. Változtatott-e ez a hitén és a halálhoz való viszonyán?

A hitem sokat segített abban, hogy talpra tudjak állni. Szüleimmel a Torockó téri református templomba jártunk, ott konfirmáltam, kaptam tehát vallásos nevelést. Tudom, a dolgok okkal történnek, a könyv a bizonyítéka. Minden embernek van dolga a földön, a kérdés, ki, mit hoz ki ebből a lehetőségből. Megtapasztaltam, hogy az életet egy pillanat alatt el lehet veszíteni, hogy nem olyan magától értetődő dolog. Szülés után voltak olyan pillanatok, amikor már nem voltam itt, de még nem is voltam odaát. A halál elkerülhetetlen, de fiatalon nem erről filozofálgat az ember. Kiváltság és felelősség, hogy átéltem egy halálközeli élményt. Sok mindenre rádöbbentett és sokszor segít a mélypontjaimon összekapni magamat. Coachként arra szeretném rávezetni az embereket, hogy hasonló élmény nélkül is képesek legyenek változni, változtatni, ha kell, és felfedezzék a bennük rejlő erőt, aminek segítségével akár a legnehezebb helyzetekből is fel tudnak állni. Remélem, amikor ismét ott állok majd abban a bizonyos kapuban, akkor elégedetten nézhetek vissza az életutamra.

Van, akinek szülés után szinte minden ösztönösen megy, van, akinek könnyek, nehézségek árán. Mit jelent önnek az anyaság?

Nehéz szerep, amibe bele kellett tanulnom, de hálás vagyok a lehetőségért. Kislányom tízéves, más karakter mint én, máshogy éli az életét, meg kellett erőltetnem magamat, hogy ne a saját képemre akarjam formálni, tehát elfogadásra tanít. Ezt el tudom mondani a férjemről is, aki sokkal türelmesebb nálam. Az anyaság megtanított arra is, hogy jelen tudjak lenni az életemben, hogy a nagy pörgésben is meg tudjam élni a pillanat nagyszerűségét. Néha úgy érzem, a lehetetlent kell végrehajtanom, de mégis mindenre hagyok már időt. Mint most erre az interjúra vagy egy jó kávéra, sütire. Hát nem jó most itt ülni?

A zene meghatározója az életének. Tanítói diplomája mellett magánénekesi oklevelet is szerzett a Weiner Leó Konzervatóriumban, énekelt a Városmajori Gimnázium híres Angelica Leánykarában.

A zene, az bennem van. Hálás vagyok Rózsika óvó nénimnek, akitől a Fillér utcai oviban rengeteg gyerekdalt tanultam meg. Szerintem nagyon fontos lenne a művészeti nevelés, és ehhez az énekelni tudó óvónők. Később a zeneiskolában a kórusénekléstől is sok mindent kaptunk, megélhettük és kifejezhettük az érzelmeinket egy-egy dalban, emellett fegyelmet, figyelmet tanultunk, hiszen egyetlen tévesztés negyven ember munkáját ronthatta el. Megtanultam árnyalni az érzelmeket, hogy mi a finomság, hiszen piano és piano közt is különbség van. Otthon feszültséglevezetésként csak berakok egy zenét vagy nagyáriázom a fürdőkádban. És akkor jön a gyerek, hogy anya, ne… De ő is nagyon szeret zongorázni, énekelni, meg a férjem is. A mi családunknak ez fontos.

A II. Kerület Napja díszpolgári gálájának évek óta műsorvezetője.

Megtisztelő, hogy bizalmat szavaz nekem a kerület, így valamit visszaadhatok neki abból a sokból, amit kaptam. Jó érzés a Marczibányi Téri Művelődési Központ színpadán állni, és különös visszagondolni arra, amikor kislányként ugyanott a kisdobos nyakkendőmet kötötték fel. De részt veszünk a kerületben szemétszedési és virágosítási akcióban is a lányommal. A férjem, a szüleim, sok barátom is II. kerületi, én pedig mindennap hálát adok, hogy ebben a városrészben lakhatok, ahol nem nehéz lokálpatriótának lenni.

Zsoldos Szilvia