Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Életre szóló "ajándékmondatok"

2019. február 2.

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját az örökifjú énekes, Korda György, aki egy országgal szerettette meg a pókert. Feleségével évtizedek óta a II. kerületben élnek.

Az ünnepelt elárulta, melyik ajándéka lepte meg a legjobban. Csatlakozott a beszélgetéshez Balázs Klári, aki nemcsak énekes-, hanem méltó kártyapartnere is férjének. Közösen anekdotáztak a Korda Villáról, meséltek annak bizarr látogatójáról, Béláról. Természetesen szó esett a pókerről és az idei koncertekről, köztük a kerület napi fellépésükről is.

Egy ország ünnepli önt születésnapja alkalmából. Számított erre?

Nagyon meglepett és őszintén mondom, nem gondoltam, hogy heteken át ünnepelnek majd. Már eddig is nagyon sok kedvességet, szeretetet, figyelmet és féltést kaptam, összetett és szívet melengető volt, és még mindig jönnek a köszöntések. Nem akartam összegezni, mert nyolcvan év ide vagy oda, rengeteg megvalósítandó tervem van, és ezernyi gondolat kavarog a fejemben. De óhatatlan eltöprengek azon, vajon mit csináltam eddig, mi volt a szerepem itt a Jóisten ajándékából.

Elégedett?

Soha nem voltam öntelt vagy elfogult magammal, mindig tele voltam kétellyel, de azért történt az életemben pár olyan dolog, amitől megnyugodtam. A legrégibb élményemmel kezdem. Még nagyon fiatal voltam, amikor kaptam egy nagyszerű mondatot Latinovits Zoltántól. Éveken át egy házban laktunk a Bajza utcában. Jó kapcsolatban voltunk, de barátkozni nem igazán lehetett vele. Egyszer bevittem a Fészek Klubba és leült az ajtó közelébe. Amikor belépett valaki, odavetett egy pikírt megjegyzést. A harmadik belépőnél megszólaltam, hogy „Zolikám, hagyjad már..!” Rám nézett és azt mondta, „Csend, mi vagy te? Egy hang! Semmi más.” Ha egy Latinovits Zoltán azt mondja, hogy te egy hang vagy – bár nincs masnival átkötve –, az ajándék. Két éve, amikor épp egy komoly kórházi kezelésen voltam túl, találkoztam a világhírű operaénekessel, Marton Évával, akit azelőtt nem ismertem. Egy kerületi bevásárlóközpontban odalépett hozzám, és azt kérdezte: „Gyurikám, hogy van? Nagyon aggódtunk magáért!” Hát az, akinek ő ilyet mond, boldog lehet.

A közelmúltban kapott olyasmit, ami hasonló örömet szerzett önnek?

A legváratlanabb és egyben legmeghatóbb születésnapi jókívánság Orbán Viktor miniszterelnök úré volt. Nem hivatalos levelet, hanem egy személyes, szinte baráti írást küldött, pedig korábban nem találkoztunk. Ha egy ország vezetője így ír valakinek, akkor az az illető valamit már letett az asztalra. Három ilyen fontos ajándék az életben már elég is lenne ahhoz, hogy úgy érezzem, érdemes volt. Persze a legnagyobb ajándék az, hogy a közönség szeret, és egy koncerten öt-tizenötezer ember énekli velem a dalaimat. Akkor is úgy érzem, talán joggal, hogy én már csináltam valamit. De ennél jobban nem szeretnék visszagondolni, mert elgyengülök, és sok dolgom van még.

Mióta él a II. kerületben?

Már 45 éve. 1974-ben a Vihorlát utcában vettem egy kis nyaralót. Folyamatosan alakítgattam, végül 1984-ben adtam el egy neves professzornak. A hetvenes években alig laktak erre, de ismertem pár színészóriást, akinek már akkor is ez a városrész volt az otthona. A szomszédságomban lakott Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre. Jó baráti kapcsolatban voltunk, felnéztem rájuk. Sokat kaptam tőlük. Vannak olyan mondatok, amiket egy életre elraktároztam magamban és későbbi pályafutásom során jó párat hasznosítottam. A jellegzetes hangsúllyal előadott „Uram, de uram!” mondatot például nagyon gyakran használtam a pókerközvetítéseimben. Akkor mondtam – és nagy sikert arattam –, amikor valami furcsaság történt.

A művész házaspár nagy állatbarát

Túlzás nélkül mondhatom, hogy testestől-lelkestől kerületi vagyok. A Frankel Leó úti résztől kezdve a Szépvölgyi-tetőn át mindegyik városrészt szeretem, bejártam. Évről évre fejlődik a kerület. És ha már az ajándékoknál tartunk, polgármester úr minden évben felköszönt, ez a kedves gesztus mindig jólesik.

Honnan jött az ötlet, hogy két művész panziót nyisson?

Balázs Klári (B. K.): – Erre sétáltunk egy téli vasárnap, megláttuk és megszerettük az egész környéket. Akkor egy romház volt itt, később a helyén építkeztünk.

Korda György (K. GY.): – Egy időben sokat utaztunk. Melbourne-ben megismerkedtünk egy családdal, amelynek volt egy kis családi hotelje, maguk is ott laktak. Náluk éreztem úgy, de jó lenne nekünk is egy ilyen. A kilencvenes évek végén épült fel a villánk, amelyben nekünk is van egy külön lakrészünk.

B. K.: – Persze álmunkban sem gondoltuk, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket. Rengeteg feladattal jár egy hotel fenntartása, de nagyon szeretjük ezt a munkát.

Egy interjúban úgy fogalmaztak, hogy a villa a közös gyerekük.

K. GY.: – Mi tagadás, „kicsimnek” hívom. Örömet szerez a vendégeinknek, és abban bízunk, hogy a kerület hírnevét is öregbíti. Magyar és külföldi törzsvendégeink is vannak. Nemrég újítottuk fel, és tovább csinosítjuk. A napokban kapta meg legújabb „kiegészítőjét”, a Piano bárt.

Klári mióta „budai polgár”?

B. K.: – Debrecenben születtem. Amikor fiatal énekesként Budapestre kerültem, sokáig a XII. kerületben éltem. Aztán volt egy idő, amikor Gyurival „kalandoztunk”, Törökbálinton és Velencén is laktunk, de csak itt éreztem magam igazán otthon. Imádom ezt a kerületet, nekem ez a világ közepe. Sok helyen jártam, de nyugalmam ebben a házban van. Sokáig édesanyám is velünk lakott a villában, a Kolosy térre járt a lottózóba. Egy természetvédelmi terület található mellettünk, így madárcsicsergésre ébredünk. De járnak erre mókusok, őz, sőt Béla is, aki egy vaddisznó. Először egyedül jött, aztán hozta az asszonyt és a kicsinyeit. Állatbarátok vagyunk, két cicánk és egy kisebb kutyusunk van. Régebben volt egy behemót angol masztiffunk. A szomszédom elmesélte, hogy egyik este be akartak törni hozzájuk, de Artúr olyan hangerővel ugatott a kertünkben, hogy elmenekültek a betörők.

Az esküvőjükön

K. GY.: – Artúr egyszer jól ránk ijesztett, mert egy forró nyári napon szőrén-szálán eltűnt. Pánikba estem, nem tudtam, merre induljak. Épp arra jött egy zeneszerző barátom, aki rögtön a segítségemre sietett. Mondta, hogy gondolkodjunk kutyafejjel. Felfele nem szívesen mennek, inkább lefele, így hát elindultunk a Pálvölgyi-barlang irányába. Mire odaértünk, óriási tömeg állt a bejáratnál, mert  Artúr keresztbe feküdt és nem engedett be senkit. Úgyhogy nemcsak mi örültünk, amikor rátaláltunk végre. Azt hiszem, a kutyánk egy kis hűvösre vágyott.

Tavaly koncertekkel zárták az évet. Hogyan alakul az idei év?

K. GY: – Az Erkel színházi fellépéseknek is lett hozománya. Az ottani szervezők felvetették, hogy szülinapom alkalmából megakoncertet szerveznének a Sportarénába, sztárvendégekkel.

B. K.: – Már fel is hívtak egy világsztárt, a Mamma Maria szerzőjét. Elkezdték magyarázni neki, hogy van egy híres magyar énekes, akinek a születésnapi koncertjére invitálnák, mire Ricchi e Poveri visszakérdezett, hogy Korda György-e az, mert őt nagyon szereti, és szívesen énekelne vele. De hadd áruljam el, az egyik legnagyobb öröm, hogy idén először a II. Kerület Napján is fel fogunk lépni. Piros betűs nap lesz, mást nem is szervezünk akkorra, nagyon készülünk rá. A nyáron  először énekelünk Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválján, a VOLT-on is.

Ezek szerint vevők önökre a fiatalok is?

B. K.: – Abszolút, rendszeresen fellépünk a fesztiválokon, és ez nagy öröm. Sok együttes feldolgozza Gyuri dalait. Legutóbb a Blahalouisiana zenekar Szűcs Krisztiánnal énekelte a Mondd, hogy szép volt az este című dalt, és olyan jól szólt, hogy arra gondoltam, fel is vehetnénk a repertoárunkba. De olyan felkérésünk is volt már, hogy rendezzünk egyetemistáknak pókerversenyt. Az egyik intézmény rektora külön megköszönte Gyurinak, hogy elvállalta. Azt mondta, amióta pókerklub van, a fiatalok nem kocsmába mennek, hanem estig az egyetemen maradnak.

K. GY.: – És hangsúlyozom, ez egy szellemi sport, nem csupán szerencsejáték. Ha nem így lenne, nem űzték volna a világ legnagyobb elméi. Jókai Mór híres tarokkjátékos volt, Petőfi Sándor preferánszot játszott, Kossuth Lajos Paskievics-tarokk-játékos volt. Utóbbi elnevezés Ivan Fjodorovics Paszkievics tábornok nevét viseli, aki orosz csapatai élén részt vett az 1848–49-­es forradalom és szabadságharc leverésében. Régen azt mondták, az a politikus, aki nem tud kártyázni, rögtön le is mondhat a politikai karrierjéről. De Liszt Ferenc is élete végéig játszotta a viszt nevű angol kártyajátékot, Ottlik Géza is kártyázott. Nem értem, hogy miért kapott olyan pejoratív jelzőt a kártya, hogy az „ördög bibliája”. Egy sakkparti elején ugyanúgy eldönthetik a résztvevők, hogy nagy tétben játszanak-e, vagy egy pohár borban, mint a kártyánál.

Mióta játszik?

K. GY.: – Már gyerekkoromban tudtam kártyázni, de az úgynevezett Texas Hold’Emet csak felnőttként ismertem meg. Televízióban ezt a fajtát lehet érthetően közvetíteni, mert meg tudják mutatni a játékban részt vevő lapokat a kamerának.

Egy ország szerette meg a pókert önnek hála.

K. GY.: – Sok pozitív visszajelzést kapok a mai napig. Az egyik pókerműsort eladó angol forgalmazó látta a kommentálásomat. Azt mondta, nagyon sok nyelven hallott már közvetítést, de ilyen érdekeset most hallott először. Ez komoly elismerés. A másik ilyen jóleső mondat egy író szájából hangzott el. Spiró Györgyöt kérdezték arról, szokott-e televíziót nézni. Azt mondta: „Nem, ja bocsánat, de, Korda György pókerközvetítéseit”.

Évtizedek óta alkotnak párt a színpadon is

A feleségét is megtanította pókerezni?

Volt olyan partnerem, aki azt mondta a feleségemnek, „Klárika, ha nem tanulsz meg pókerezni, nagyon boldogtalan örökséged lesz”. Megtanult és jól játszik.

B. K.: – Versenyekre is járok! De a feszes játékosok közé tartozom, szeretem a tuti jó lapokat, Gyuri mindig mondja, hogy „Klárika, rossz lappal is meg kell nyerni egy-két partit!”. Gyuri szárnyai alól sok profi kikerült, de nem szokott erről mesélni. Egy időben működött a Korda Klub, sokan megfordultak ott, jó páran már világversenyeken vesznek részt. Egy fiatal házaspár például Las Vegasban él, élvonalbeli versenyzők lettek. Nagyon okosan csinálják, a nyeremény kétharmadát félreteszik, és a fennmaradó összeggel versenyeznek tovább.

Nem akartak pókerklubot a villába?

K. GY.: – Sokáig gondolkodtunk ezen, de a szállodához jobban illik ez az elegáns bár. Pókeres összejövetel csak a lakásunkban szokott lenni.

B. K.: – És egész más a hangulata, mint a szintén népszerű, de sterilebb online játéknak. Borzasztóan izgalmas, és vidám perceket szerez nekünk és a barátainknak is.

Olyan átéléssel játszik a férje, mint ahogyan közvetít?

B. K.: Még olyanabbul. Rekedtre nevetjük magunkat.

Novák Zsófi Aliz