Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Folytatni a családi vállalkozást

2021. február 26.

Fehér, sárga, kék, ovális, kerek, apró vagy nagy tablettákkal többször is találkozhatunk életünk során, de talán sosem gondolkozunk azon, hány ember tudományos munkájának eredménye, hogy ami a tenyerünkben van, az meg is fog minket gyógyítani.

Dr. Kelen Ákos gyógyszerész első munkahelyén szilárdgyógyszerforma-kutatással foglalkozott, később mégis a szülei által alapított Dr. Kelen cég továbbvitelét választotta, mely a ’90-es évek elején napozókrémével, majd az elmúlt három évtizedben egészségtudatos kozmetikai termékek fejlesztésével vetette meg a lábát a piacon.

A márka alapítói és a vállalkozás létrehozói a mostanra nyugdíjas gyógyszerész szülők, dr. Kelen András és dr. Kelen Andrásné. A család vezette céget két gyermekük viszi tovább. Egyikük, dr. Kelen Ákos a Hűvösvölgyi úton él családjával, feleségével és három fiukkal. Lábbal hajtós rollerral érkezett az interjúra.

– Van két rollerunk, bárki elviheti, főleg, ha időben indul, és még jut neki. Amúgy én inkább biciklivel járok a XIII. kerületi munkahelyemre, mert nem érnék be sokkal gyorsabban kocsival sem.

Többgenerációs gyógyszerész családból származik.

Szüleim mellett négy nagyszülőmből három, a dédszüleim közül „csak” ketten dolgoztak ezen a területen. Emlékszem, mikor gyerekként Kapuváron apai nagyszüleimnél éppen az emeleten ebédeltünk, de ha csöngettek, nagyapám letette a kanalat, hogy kiadja a gyógyszert a földszinti patikában. Ebbe születtem bele.

Hogyan jött létre a családi vállalkozás?

Szüleim az egyetemen ismerkedtek meg, majd a Kőbányai Gyógyszerárugyárban (ma ismét Richter Gedeon Nyrt.) helyezkedtek el a kozmetikai ágazaton, Édesapám fejlesztő gyógyszerészként, édesanyám – mai szóval élve – termékmenedzserként dolgozott a kezdetektől egészen a ’90-es évek elejéig, amikor is a Richter leépítette a kozmetikai ágazatát, így mindkettőjük munkahelye egy csapásra megszűnt. Így azután egy-két év útkeresés után belevágtak a saját vállalkozásukba. Utólag nézve vakugrás volt, nulla tőkével; a lakótelepi lakásunk egyik félszobájában alakult meg a HighCosm – Dr. Kelen Betéti Társaság: íróasztal, telefon, fax, valamint húsz év kozmetikai, gyógyszeripari tapasztalat, szakmaszeretet és elszántság volt az alapja. A sikeres termékfejlesztéseket édesapám biztos szakmai tudása garantálta, ezért sosem volt kérdés a kifogástalan minőség, és az hogy a „Dr. Kelen természetesen hat”. Az viszont annál inkább, hogy megveszik-e az emberek az első naptejeinket. Szerencsére azon a nyáron jó sokat sütött a nap, így a szüleim meg tudták alapozni a jövőt. Ma mintegy száz saját fejlesztésű, a tudományt és a természetet ötvöző, egészségtudatos krémmel, géllel igyekszünk hozzájárulni az emberek mindennapi egészségéhez. Legyen szó a bőr nyári UV-védelméről, visszérről, sportsérülésről, ízületi fájdalomról vagy alakformálásról.

Ezek után egyértelmű volt, hogy szintén gyógyszerész lesz és a családi vállalkozásban kezd dolgozni?

Amikor 1994-ben leérettségiztem, különösebb szülői nyomás nélkül választottam a SOTE gyógyszerészkart, nem volt kérdés, hogy mi legyen belőlem, de nem gyógyszertári, hanem kutató-fejlesztő, iparban dolgozó gyógyszerész szerettem volna lenni. A gyógyszeripar ugyanis interdiszciplináris tudomány az egészségügy és a vegyipar között. Az egyetem végeztével a Richter kutatás-fejlesztési főosztályára felvételiztem, és hét évig foglalkoztam a szilárdgyógyszerforma-kutatással. A Richter támogatásával iparjogvédelmet tanultam, majd a szegedi tudományegyetemen szereztem PhD-fokozatot. Mindezek eredményeként az általam formulált kombinált vérnyomáscsökkentő tablettával 2005-ben Innovációs Nagydíjat nyertünk.

2006-ban válaszút elé kerültem: vagy maradok a gyógyszeriparban és foglalkozom tovább gyógyszerfejlesztéssel, vagy pedig elkezdek dolgozni az addigra felfejlődött családi cégben. Úgy éreztem, a család részéről kimondatlan elvárás volt, hogy a Dr. Kelennél folytassam a pályafutásomat.

Már kamaszkorától láthatta a családi cég megszületését és működését.

Amíg otthon laktam, folyamatosan szagolgattuk, kenegettük a fejlesztés alatt lévő legújabb Dr. Kelen termékeket. Egyetemi éveim alatt hajnali egyig tanultam, majd éjjel egy zöld 105-ös Skodával szállítottam az éjszakai raktárakba az árut, mert akkor alig volt forgalom. A szüleim mind a munkában, mind a családban nagyon jól együtt tudtak működni. A biztos szakmai tudás és a kiegyensúlyozott gazdálkodás lassú, de töretlen növekedést garantált. Édesanyám érdeme, hogy elsők között lehettünk közvetlen beszállítói a Magyarországon újonnan megjelent multiknak.

Ma már a közgazdasági egyetemet végzett Réka húgommal is együtt dolgozunk, ő vezeti a cég kereskedelmét. Neki köszönhetően a humán kozmetikai üzletágunk új lendületet és arculatot kapott, és elindítottuk állatgyógyászati termékeinket is.

Marad még tennivaló a következő generációnak?

Biztosan. Öt fiúunoka van, nyilván nagyon jó lenne, ha egyik-másik a Dr. Kelenbe jönne dolgozni, de azért az még odébb van. Előtte tanulni kell, tapasztalatot szerezni, emberré formálódni. Hiszek abban, hogy a mesterévek előtt vándorútra kell indulni, és hazajőve úgy vinni tovább a családi vállalkozást.

Mit szeretne még átadni a fiainak?

Amíg kicsik voltak, minden hétvégén kirándultunk. Nemrég a legkisebbel, Mártonnal kint sátoroztunk a Pilisben a hóban. Apa-fiú program volt. Amúgy minden évben van öt nap, amikor csak én vagyok velük, teljesen nomád módon: sátrazunk, evezünk vagy biciklizünk.

Úgy érzem, a legfontosabb az életben, hogy találjanak párt maguknak, mert ha otthon minden rendben van, ha van hová hazamenni, az biztonságot teremt mindenhez.

Hogyan kapcsolódik ki?

Nagy előny, hogy a kerékpárral munkába menet-jövet ideje alatt nem tudom felvenni a telefont. Az a kétszer negyven perc az áthangolódásé. Otthon nem dolgozom, mert a cég gondolatilag véget ér a hazafelé úton. Ha tehetem, hetente járok jégkorongozni a Széna térre, illetve úszni vagy futni.

Miért szeret II. kerületi lenni?

Fiatal házasként a Vízivárosban laktunk, ott születtek a fiaim. A mostani lakóhelyünktől a Páfrány utca végi erdő hét percre van. Úgy tudunk elmenni futni és kirándulni, hogy közben nem kell utaznunk. A Hárs-hegy, a Nyéki-hegy és a vitorlázórepülő-tér a szomszédunk. De ahhoz képest, hogy erdő szélén élünk, villamossal gyorsan bejutunk a városba. A szüleim és a húgomék is kerületiek.

Tevékeny életet él. Hogy fér bele ennyi minden?

Nekem is csak 24 órából áll a nap. Az ember kicsit mindig le van maradva a terveihez képest, de így legalább nem felkeléskor kell kitalálnia, mit fog csinálni aznap – az már régóta a fejében van.

Zsoldos Szilvia