Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Hogy van, Kedves Szomszéd?

2020. május 22.

Sorozatunk következő részében ismét két nagy kedvencet kérdeztünk: Hűvösvölgyi Ildikó színművészben és Szilágyi János újságíróban kerületi kötődésükön kívül közös az is, hogy mindig olyat nyújtanak közönségüknek, ami több puszta szórakoztatásnál.

Kerületi kötődésükön kívül közös bennük az az energia és kortalanság, amivel aktívan követik a közéletet, pályájukon állandó megújulásra készek, és mindig olyat nyújtanak közönségüknek, ami több puszta szórakoztatásnál.

Több mint negyven évet töltött kerületünkben Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, ám nagyobbik lánya kérésére, hogy egymás közelében legyenek, két éve férjével, Kisfaludy András dokumentumfilm-rendezővel Ürömre költözött. Ennek most örül csak igazán, hiszen így a járvány ellenére is mindennap láthatja szíve csücskét, hároméves Bence unokáját.

Hűvösvölgyi Ildikó

– Háziasszonyként telnek a napjaim: sütök, főzök az egész családnak, a lányaim pedig jönnek és elviszik. Csodálatos család vesz körül, amelyről gondoskodhatok, és amelynek tagjaival sokat beszélgethetek. Olyasmire is jut időm, amire már évek óta nem: a költözésből vannak még dobozok, amiket ki sem bontottunk, most éppen a könyveinket rendezzük, képeket teszünk fel a falra. Mindennap nagyot sétálok a kutyával, esténkét mesét mondok vagy énekelek, amit a telefonomra felveszek és átküldöm az unokámnak. Jó, hogy nem kell hajtani magam, addig alszom, ameddig jólesik, hallgatom a madarak csicsergését, utánanézek a növények gondozásának. Sokat olvasok, telefonozom a barátnőimmel, Takács Katival, Egri Katival, Bencze Ilonával, és gyakran leülök a zongorához. Elővettem a régi kottáimat, Debussy Arabesque-je mellett ez a dátum szerepel: 1967. december – akkor tanultam a Konzervatóriumban.

Alapvetően optimista vagyok, igyekszem meglátni a helyzet jó oldalát is, nem érzem a bezártságot sem, de hiányzik a színház. Sok előadás marad el, nekem éppen aznap lett volna premierem, amikor életbe lépett a veszélyhelyzet. Ráadásul ezt a kétszemélyes darabot én írtam Blaha Lujza naplójából.

A legnagyobb baj, hogy nem tudhatjuk, meddig tart a járvány és mi lesz utána. Főleg a mi szakmánkban sok a kérdőjel, elsősorban az, hogy mikor indulhatnak újra a színházak. És vajon lesz-e közönség, be mernek-e ülni az emberek? Egy biztos: amikor legközelebb találkozni fogunk a kollégákkal a színpadon, ott szem nem marad szárazon.

Szilágyi János

Május elején ünnepelte születésnapját az örökifjú Pulitzer-díjas újságíró, műsorvezető, Szilágyi János, aki meghallva az idők szavát, az elmúlt hónapokban Szerintem címmel podcast-műsorral jelentkezett, amelyben közéleti témákról beszélgetett közismert emberekkel.

– Az első riportalanyom Kozma Imre atya volt, akivel arról beszélgettünk, hogyan kell bánni a beteg emberekkel, hogyan viseljük el a betegségeket, majd beszélt a saját betegségéről is. Eddig nyolc riportot készítettem, mindegyikben – hasonló módon – szóba került közélet és magánélet. De kiderült, hogy ma már semmi másról nem lehet beszélgetni, csak a koronavírusról. Így hát egyelőre abbahagytam a műsort, de folytatni szeretném, ahogy elmúlik a vírus okozta felfordulás.

Még „szerencse”, hogy erről a témáról nem csinálok rádió- vagy tévéműsort, mert csak felidegesíteném magam – persze ez így is megtörténik. Felháborít a kapkodás, az információk hiánya. Nem értem, hogy mit miért tesznek, és ha nem értem, akkor úgy érzem, hogy baleknak néznek – a többi honfitársammal együtt.

A veszélyhelyzetnek megfelelően jelenleg be vagyok zárva egy lakásomnak kinéző börtönbe, amit egyelőre nem hagyhatok el. A feleségem nagyon vigyáz rám, nem enged ki, az útvonalengedélyem a konyháig szól. A sok olvasás és filmnézés mellett nekiláttam régi irataim rendezésének, aminek egyik nagy előnye, hogy sok mindent ki lehet selejtezni, a másik pedig, hogy rengeteg mindent felidéznek ezek a régi papírok, írások. Követem a híreket, amiket megbeszélek a barátaimmal – persze csak telefonon, és „lógok a neten”, talán túl sokat is.

Sokféle szituációt hoz a be- és összezártság. Biztos, hogy vannak olyan családok, amelyeket összehoz, többet beszélgetnek, többet játszanak a gyerekekkel, de rengeteg feszültség is keletkezhet, ami veszekedéssé, durvasággá fajulhat. Tulajdonképpen háborús helyzet van, csak nem dörögnek az ágyúk és nem hullanak a bombák. Mindenki bezárkózik, mindenki fél, hiszen „megsebesülhetünk”, azaz elkaphatjuk a vírust. Nem jó ez senkinek, de majd csak visszatérnek a békeidők.

Összeállította: Péter Zsuzsanna