Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Valóra vált gyerekkori álom

2019. október 24.

A Margit utcai bemutatóteremben Prézli fogadott minket vidáman, épp reggeli erdei sétájából érkezett gazdájával, Cakó Kingával.

 

A szakmai körökben elismert fiatal tervező szeret kirándulni. Neves zenészek, színészek és üzletemberek vásárolnak nála, de az Oscar-gálán is viselték ruháját. Kinga születése óta a II. kerületben él, már gyerekkorában divattervezőnek készült és közgazdász tanulmányai sem térítették el a pályától.

– Nagypapámék költöztek először a Rózsadombra. Nagyon szeretem a kerületet, akkor szoktam megnyugodni, amikor sikerül kikeverednem a pesti dugóból és már jövök fölfelé a Margit utcán. Kiskorom óta rengeteget kirándulok. Fantasztikus ez a városrész, elég a 11-es busz végállomásáig eljutnom és máris az erdőben lehetek, reggelente ott sétálok Prézlivel. Az erdő energiát ad és megnyugtat, utána könnyebb a napi stresszt elviselni, és ihletet is ad.

Hol dolgozik?

Nagypapám régi Tapolcsányi utcai lakásából alakítottuk ki a műhelyünket Dániel öcsémmel, aki szobrászként végzett. Volt olyan közös kollekciónk, amiben tusrajzos, akril képeit használtam a ruháimon. Nagyon izgalmas, vagány kollekció volt. A tavalyi apukám homokrajzainak a részleteire épült. Szeretek a családommal együtt dolgozni. Máskor az utazásaim inspirálnak, legutóbb Marokkó színvilága varázsolt el, de a portugál zegzugos kis utcák is erősen hatottak rám.

Cakó Kinga, Herrer Sára, Wágner Emil és Járai Márk

Hogyan szeretett bele a szakmájába?

Gyerekkorom óta divattervezőnek készültem, először a Barbie babáimnak varrtam a ruhákat. Jó érzés, hogy valóra vált a gyerekkori álmom. Többgenerációs művészcsaládba születtem, apai nagypapám festőművész volt, szerencsésnek érzem magam. Gyerekként persze lázadtam, ha a tengerpart helyett kiállításra vittek, de a mai napig emlékszem arra, amit apukám mesélt az Uffizi Képtárban. Nagypapám a Goldberger textilgyárban dolgozott, sokat utazott, mindig hozott haza Vogue magazinokat Párizsból. Imádtam nézegetni őket, lenyű lenyűgözött a modellek és kifutók mágikus világa. Ha születésnapom volt, divattal kapcsolatos könyvet kértem. Apukám értékelte, hogy rajzolok, és örült, hogy az öcsémmel továbbvittük a művészi vonalat, igaz más-más ágon.

Édesapja, Cakó Ferenc többek között a Sebaj Tóbiás című gyurmafilm alkotója, a homokanimáció feltalálója. Lapunknak adott interjújában mesélt arról, hogy annak idején egy-egy animációs filmje hónapokon át készült. Ön, gondolom, digitalizálva dolgozik.

Hát nem, én maradtam a ceruzánál, a radírnál és a papírnál. Szeretem kézbe venni a dolgokat, naptárat is kézzel írok, nem akarom számítógépen tervezni sem a napomat, sem a munkáimat.

Hogy indult a pályája?

A családom elvárta, hogy legyen egy normális diplomám. Ezért közgazdaságtan és kommunikáció szakon végeztem. Akkor nem értettem, miért nem csinálhatom egyből azt, amit szeretnék, de ma már belátom, hogy volt értelme, rengeteg hasznát veszem a tudásomnak. Londonban divatmarketinget tanultam, utána kerültem Herendi Gábor filmrendezőhöz, stylistként dolgoztam a filmjeiben. Nagyon szerettem a forgatások hangulatát, szuper időszak volt.

Ezután már tervezőasztalhoz ülhetett?

Egy nagy, márkás cipőket gyártó céghez kerültem, ahol az üzletek látványvilágáért feleltem. Öt ország tartozott hozzám, ezért állandóan utaztam, a reptereken éltem. Alig voltam itthon, honvágyam volt, besokalltam. Elkezdtem a saját kollekcióm tervezést. Egy fotós barátom, Oleg Borisuk készítette az első kampányfotókat. Azonnal felfedezték a magazinok, gyorsan bővítenem kellett a kollekciót. Óriási boldogság volt, hogy így megszerették a ruháimat. Eleinte több belvárosi dizájner üzletben és egy budai bevásárlóközpontban árulták a ruháimat, álmodni sem mertem saját boltról. Több tervezőbarátommal gondolkodtunk egy közös üzlet megnyitásán, de végül Budára esett a választásom, mert a vásárlóim többsége budai. Aztán egy nap észrevettem itt a kiadó feliratot. Előttem pizzasütöde működött itt, nagy fantázia kellett hozzá, hogy belelássam a leendő bemutatótermet, azaz a showroomot. De ez a kis, meredek Margit utca valahogy mindig vonzott, benne van egész Buda hangulata, és rálátni onnan a Dunára. Barátaimnak hála sikerült átalakítani, a homlokzatot is átfestettük, amit több szomszéd is megköszönt. Pezsgő élete van az utcának.

Megtalálják könnyen?

Igen, és örülnek, hogy Budán maradtam. A vásárlóim örülnének, ha több tervező is követné a példámat és létrehozhatnánk itt egy dizájnerutcát, ami szuper lenne. A boltomban először találkozhattam személyesen a vevőimmel, óriási élmény volt. Ma már névről ismerem őket. Ajándék minden visszajelzés, fotó, amit kapok. Egy fiatal lány nemrég azt írta, csak azért várja, hogy felnőtt legyen, hogy én tervezhessem majd az esküvői ruháját. Nagyon meghatott. Büszke vagyok arra is, hogy Mac Ruth hangmérnök felesége a ruhámat viselte a tavalyi Oscar-gálán. Ez mind a munkám sikere, az egész egy igazi szerelemprojekt. Nemrég jelöltek a szakmai elit Női kiválóság díjára, és az is elismerés, hogy felkérnek zsűrikbe, szakmai beszélgetésekre hívnak.

Az őszi kollekció, a kék és a szürke árnyalataiban játszó egyszerű vonalú, kényelmes ruhák már a boltban vannak. Azt hittem, átlagember számára nem megfizethető, de kezdek gyűjteni...

Sokan félnek, hogy jóval drágább vagyok, mint a fast fashion- boltok, de nekem fontosabb hogy visszajárjanak hozzám, mint hogy nagy ritkán egy-egy extra drága ruhát eladjak. A ruháim több szezont is kiszolgálnak. Vannak olyan vásárlók, akik azért jönnek hozzám, mert fontos számukra, hogy végig tudják kísérni a ruha gyártási folyamatát az anyagválasztástól a kész darabig, amit végül hozzájuk igazítok.

Hogyan öltözködnek a kerületinők?

Szerintem elég tudatosan, okosan és ízlésesen. Nagyon széles a vásárlói palettám, a 25 évesektől az idősebb korosztályig vannak vevőim, élvezik, hogy személyesen én foglalkozom velük. Be kell hozzám jelentkezni, de nem bánják, mert elérhető vagyok. Sok barátság is született már, vannak művészek, akik visszajárnak és a showroompartijaimon is fellépnek. A Margaret Island Lábas Vikije és Járai Márk is énekelt már nálam, nagyon hangulatos olyankor a bolt, a zenészek az egész utcát elvarázsolják.

Novák Zsófi Aliz