Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A zene nyelvén

2017. április 18.

  Különleges zenei élményben volt részem nemrég: kedves barátaim hívtak első nyilvános fellépésükre egy templomba, ahol a Csíkszerda kórus adott koncertet.

 Igen, Csíkszerda – nem elírás, nem egy határon túli kórus látogatott el fővárosunkba, hanem csupa amatőr, kivétel nélkül csíkosba öltözött énekes örvendeztette meg hallgatóságát e páratlan ajándékkal. És mint – majdnem – minden jó történet, ez is innen, a II. kerületből indult, hiszen Tóth Árpád, a kar megálmodója, vezetője, szíve, lelke és motorja II. kerületi.

 – Kuruclesen, a Tárogató úton nőttem fel, és négy évig a Budenz iskolába jártam – meséli a karvezető. – Mivel akkoriban túl sok volt a gyerek, az osztályok nem fértek el a Budenz épületében, a mi osztályunk egy külön épületben kapott egy termet meg a kertet. Egyedül voltunk, nem volt ki- és becsengetés, és az egész olyan bensőséges és barátságos volt, mint egy falusi iskolában. Nagyon szerettem egykori tanító nénimet, a mai napig kapcsolatban vagyok vele. Egyáltalán: csodálatos gyerekkorom volt, mindig kint voltunk a kertben, nyolc éven át egy végtelenített focimeccset játszottunk – a végén már ezresekben mértük az állást –, bejártuk az egész környéket. Két testvéremmel mindennek saját nevet adtunk. A Pasaréti út végénél például, ahol már kezdődik az erdő, a bátyám egyszer kifeküdt a napra és azt mondta: „Én szeretem az eget”. Azóta ezt a részt énszeretemazegetnek hívjuk.

Van kedvenc helye a II. kerületben?

Pasarét. Ez a város – de talán az ország – egyetlen megkomponált Bauhaus-tere. Oda el szoktam vinni a diákjaimat is – kultúrtörténetet is tanítok – és megnézzük a Pasaréti teret, a ferences templomot és a Napraforgó utcát.

Fotó: Soós Dániel

Mikor jegyezte el magát az énekkel és a zenével?

Már kiskoromban megfogott az éneklés. Nem akartam színpadra állni, csak azt éreztem, hogy ha éneklek, akkor jól vagyok. Ez odáig fokozódott, hogy kilencévesen arra kértem a szüleimet, hadd énekeljek kórusban (hozzáteszem: szombatonként reggel 8-ra jártam, miközben persze utáltam korán kelni). Később a Rádió Gyermekkórusában énekeltem, ami már nagyobb adagban tartalmazta azt, ami engem vonzott. A középiskolát a konzervatóriumban végeztem, és mivel addigra már egyértelmű volt számomra, hogy a közösségi zenéléssel szeretnék foglalkozni, a Zeneakadémiára mentem, ahol ének-zene tanár, karvezetés, szolfézstanár és zeneelmélet-tanár szakokon diplomáztam, később karvezetésből doktori fokozatot is szereztem.

Pedagógusi munkája mellett hozta létre a Csíkszerda kórust, aminek már a neve is nagyon szellemes.

Csík – mert csíkosban szoktunk énekelni, és szerda, mert szerdánként tartjuk a próbát. Igaz, azóta már annyira felduzzadt a létszám, hogy hétfőre és csütörtökre is felállt egy-egy csapat. Egy bizonyos létszám, úgy száznegyven fő felett már nehéz lenne a koncentrált munka, és be se férnénk a próbaterembe. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy jöjjenek új emberek, új energiák. Minden csoportmunkában lényeges, hogy legyenek friss fiatalok és tapasztalt, öreg rókák. A legnehezebb zenei anyaggal a szerdaiak dolgoznak, de természetesen lehetséges az átjárás. Van egy gyermek-, valamint egy kamarakórusunk is, utóbbi egy válogatott csapat, oda én hívom az egész nagy kóruscsaládból a tagokat.

A profi kórusok mellett több amatőr kar is létezik, de amit ön csinál, az sok szempontból és a szó szoros értelmében is páratlan.

A jó dolgok spontán indulnak. Én egyszerűen azt teszem, amit szeretek, és ha másnak van kedve, akkor csatlakozik. Szeretem megfigyelni, hogy a kórustagok hogyan jönnek, majd hogyan mennek el próba után. A közös zenélés talán valamiféle ősi ösztönt ébreszt fel az emberben, ettől annyira felszabadító és örömteli. Ezt igyekszünk minden próba és minden előadás alkalmával újrateremteni.

Ezt az örömöt bárki átélheti? Úgy tudom, a Csíkszerdába nincs felvételi, nem szükséges zenei előképzettség.

Valóban mindenki jöhet, mert nagy csoportban mindenki képes a zenealkotásra. Viszonylag magasan képzett zenészként hallom a zenei folyamatokat, és úgy kell ügyeskednem, hogy vállalható zenei anyag szülessen egy-egy fellépésre – még akkor is, ha az éneklők többsége teljesen amatőr, akár a kottát se ismeri. A hangsúly a közösségen van, az együttalkotáson, hogy mindenkinek az öröme benne lehessen a közös zenélésben. Meggyőződésem, hogy a koncerteken zenei minőséget hoz létre már önmagában az is, hogy a kórustagok kitüntetettnek érzik magukat.

Önnek mit jelent a közös éneklés, az, amikor az intésére akár több száz torokból is felzeng az ének?

Nehéz ezt szavakba önteni. Pont azért lettem zenész, mert a zene nyelvén azt is el tudjuk mondani, amit ezer szóval sem lehet körülírni. Vannak olyan zenei pillanatok, amelyek túl vannak az anyagi valóságon, de még az érzelmi megfogalmazhatóságon is. Nekem az is fontos ebben, hogy teljesen szabad vagyok – olyan értelemben is, hogy nincsenek fenntartók, megbízók. Mindig az egyéni érdeklődésemet teljesíthetem ki. Legutóbb például az izgatott, hogy középkori anyagokból össze lehet-e állítani egy kicsit popos, mindenki érdeklődését felkeltő koncertet. Létezik-e, hogy a popzene átível akár évezredeket is. Ilyen ötletem van még sok, és ezeket kipróbálhatom a Csíkszerdával.

Ezzel a szabadságszeretettel függ össze az is, hogy nem ragaszkodik a kottában leírtakhoz és sokat improvizálnak?

Azt hiszem, a mai fogalmak szerinti zeneiség eltávolodott attól, ami életre hívta a zenét az emberiség kultúrájában. Ez talán fellengzősen hangzik, de mégis azt érzem, hogy valami nagyon régit, eredendőt élesztünk fel az éneklésünkkel. Meggyőződésem, hogy a Csíkszerda sikerének éppen ez a titka – a tagok megélik a zeneiségnek ezt az ősi voltát. A kotta csak egy bizonyos részét tudja átörökíteni az eredeti zenének, ezért szeretek hallás után tanítani, ami egy picit ugyan lassú, de nagyon mély tanulási folyamat. És ha így sajátítunk el egy dalt, onnan már könnyebb út vezet az improvizációhoz. Ilyenkor a megírt anyag csupán egyfajta támpont, és egészen különleges – modern, ugyanakkor könnyen emészthető – hangzásokat tudunk létrehozni. Ez talán a közönség számára is izgalmasabb, mint ha klasszikus módon, mappákkal állna fel a kar és reprodukálná a leírt dallamot.

Azon a koncerten, amit hallgattam, az énekesek szinte folyamatosan változtatták a helyüket, így valósággal körülölelte a hallgatókat a zene. Csodálatos élmény volt!

Ez is tudatos koncepció. A zene térbeli művészet, egészen máshogy halljuk elölről vagy hátulról, közelről vagy távolról. Miért kéne az énekesnek egy helyben állnia, amikor tud mozogni. Mi olyan sokan vagyunk, hogy körbe is tudjuk állni hallgatóságunkat, akár több száz embert is. Valóban folyamatosan változtatjuk a pozíciókat, a szólamok helyet cserélnek, sétálnak a közönség között, így meg tudjuk mutatni a hangzás összetettségét és sokféleségét. Ez sokat hozzáad a zenei élményhez.

A koncertek helyszíne is sokszor különleges. Volt már fellépésük a II. kerületben is?

Felléptünk egyszer egykori iskolám, a Budenz iskola tornatermében, ahol egy amerikai romantikus zeneszerző művét adtuk elő. Ez nagyon szép emlék, a bordásfalról meg a kötelekről lógva énekeltünk. Vagy Hűvösvölgyben a csak félig felépített Magyar Szentföld-templomban egy kortárs operát mutattunk be Az elvarázsolt disznó címmel. Nagyon szerettük ezt a helyet. Izgalmas helyszín volt még a Malom-tó melletti áltörökfürdő, ahol az első operabemutatónk volt, egy barokk darab, a Cupido és a halál. Rengeteg csodálatos épület van a II. kerületben, amelyeket nagyon jól lehetne kulturális célokra használni.

Az immár ötéves múltra visszatekintő Kórusok éjszakáját is ön és a kórus szervezi.

Idén június 10-én lesz az esemény, aminek célja, hogy közelebb hozza az utca emberét a kórusénekléshez, és a kórusokat a teljesen szabad, laza, barátságos, emberközeli előadásmódhoz. Szeretnénk megmozgatni az ország kórusait, ami a közönségnek egy újfajta ráismerés lehet az egyébként nagyon gazdag és virágzó magyar kórushagyományra. Ezeken az esteken több helyszínen, több – más-más karakterű – kórus lép fel, nincs hangosítás, nincs hangszer, csak az emberi hang, a vox humana. Péter Zsuzsanna