Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Budai polgárok a kerületből…

2017. június 2.

 Hajnal Ágnes végzettsége szerint biológus, farmakológus. Egyetemista korában szeretett bele a barlangászatba, ami néhány év alatt a szenvedélyévé vált. Minden szabadidejét a Pál-völgyi-barlangban tölti.

AMagyar Barlangi Mentőszolgálat első női tagja, büszke arra, hogy részt vehetett olyan mentésekben, amikor ténylegesen segíteni tudtak bajbajutottakon, súlyos sérülteken.

 – Szegeden végeztem, az egyetemi testnevelésóra keretében barlangásztam először, és szerelem volt első látásra. Megfogott a barlang varázslatos atmoszférája, és a társak, akikkel együtt barlangászhatok. Apukám bányamérnökként dolgozott, és mindig hozott a fejtésből különleges dolgokat, ennek is része volt abban, hogy megszerettem a barlangászatot.

Sokan kérdezik, hogy szoktam-e félni. Erre az a válaszom, hogy mindenki fél, csak abban van különbség, ki hogyan küzd meg a félelmével. A barlangászat önismeretre tanít. Én is kerültem már olyan helyzetbe, amikor egy pillanatra pánikba estem, mert megakadt a fejem egy szűk lyukban és nem tudtam megmozdítani. Akkor arra gondoltam, nyugi, kicsit visszamész és semmi gond nem lesz. Így is lett.


Fotó: Soós Dániel

Tizenöt éve dolgozom együtt a Pál-völgyi-barlangot kutató Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoporttal. Minden hétvégén lemegyünk a párommal a barlangba, gyakran még a 72 éves apukája is velünk tart. A Pál-völgyi-barlangban főként feltáró kutatásokat végzünk, eddig nem ismert járatokat keresünk. Dokumentáljuk a feltárt részeket, térképet készítünk róla. Az új szakasz – geológiai, ásványtani, állattani – jellemezése is fontos feladat. Mivel mi nem vagyunk szakemberek tevékenységünk főként a mintagyűjtésből és fotódokumentációból áll. A balrangban vizsgáljuk még a csepegő vizek szennyezettségét, de segítünk a denevérek élősködőinek összegyűjtésében is. A barlang faláról szedjük le a kullancsokat, amelyek egyébként az emberre nem veszélyesek. Civilben én is kutató vagyok, csak más területen. Egy humándiagnosztikai cégnél dolgozom, ahol főleg meddőségi vizsgálatokat végzünk.

Mindig is motivált a segíteni vágyás, ezért nagyon örültem annak, hogy bekerültem a barlangi mentőszolgálatba, amelynek én vagyok az első női tagja. Sokfelé részt veszek mentésekben, az utóbbi években főként felszíni eseményekhez riasztottak minket, például a Rám-szakadékhoz, a Vadálló-kövekhez. Sajnos, néha olyan baleset is történik, aminél már nem tudunk segíteni. A tragédiák nagyon megrázóak, de érzelmileg véd minket, hogy csapatban dolgozunk.

2009-ben jártunk először a párommal abban a francia kutatótáborban, amelynek a Grotte des Chamois (Zergék-barlangja) feltárása volt a célja. 2008-ban két búvárnak sikerült átjutni a barlang bejárati zónájában található szifonrendszeren, így lehetőség nyílt új részek feltárására. Az egyik bejárás alkalmával egy osztrák barlangásszal közösen mentünk le térképezni. Először dübörgést hallottunk, azt gondoltuk, hogy a nagy hőingadozás miatt zúg a szél. Ahogy továbbhaladtunk, már jól kivehető volt a csobogás is. Lenéztük egy aknába, és úgy húsz méteres mélységben megláttuk a föld alatti Coulomb folyót. A megtalált részt „K und K-Schacht”-nak (Kaiser und König-akna) neveztük el.

Lejegyezte: Novák Zsófi Alíz