Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Budai polgárok a kerületből…

2017. április 24.

A Zöld Péter mára már fogalom lett a II. kerületi gyerekek körében: sokan ismerik és szeretik a Millenárison található tematikus fa játszóteret. 

Van azonban egy másik Zöld Péter a kerületben, egy hús-vér fiatalember, aki „névrokonához” hasonlóan szintén arra hivatott, hogy megkönnyítse és szebbé varázsolja a II. kerületi gyerekek és szüleik életét. Péter a II. kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központja házi gyermekfelügyelői csapatának egyetlen férfi tagja, aki a testnevelő tanári pályát cserélte fel a segítő munkával.


Fotó: Soós Dániel

Gimnazista korom óta készültem a testnevelő tanári pályára. Sokféle sportot kipróbáltam, kosaraztam, atletizáltam és fociztam, nyáron szörföztem, télen hódeszkáztam, a kick boxba is belekóstoltam. Egyértelmű volt számomra, hogy a Testnevelési Egyetemre jelentkezzem. Tanulmányaim mellett a harmadik évben egy fociedző mellett segédedző lettem. Nem volt könnyű feladat egyszerre harminc kamaszfiúra figyelni, és szakmailag se voltam még felkészülve. Úgy éreztem, mégsem ez az én utam. Viszont mindig jól értettem a gyerekek nyelvén – már kiskoromban is „apáskodtam” a tőlem két és fél évvel fiatalabb testvérem felett – és egy ismerősön keresztül értesültem arról, hogy a Család- és Gyermekjóléti Központban házi gyermekfelügyelői képzést indítanak. Elvégeztem a tanfolyamot, és rögtön a mélyvízbe kerültem: az első családnál egy autista testvérpárra vigyáztam, majd egy szellemi fogyatékos és mozgássérült kisfiúnál is segítettem. Utóbbit minden reggel én kísértem a Pető intézetbe.

Nagyon szeretem ezt a munkát. Jó érzéssel tölt el, hogy olyan embereknek segíthetek, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe. A segítőkészség gyerekkorom óta megvolt bennem, és ezt most ott használhatom fel, ahol a legnagyobb szükség van rá. Cserébe maximális bizalmat kapok, hiszen a családok rám bízzák a számukra legfontosabbat, a gyermeküket.

Jelenleg öt családnál dolgozom, a legfiatalabb, akire vigyázok, féléves, a legidősebb tizenegy. Amikor kiderült, hogy egy féléves kisfiúnál kell segédkeznem, egy kicsit tartottam attól, hogy mi vár rám, de azután megmutatták, hogyan kell pelenkázni, etetni, öltöztetni – most már tudok mindent. És amikor ez a pici teljes őszinteséggel rám mosolyog, úgy érzem, szuper dolog lehet apának lenni! Bár a magánéletemben még nem tartok itt, sokszor hallom a családoktól, hogy jól fog velem járni a jövendőbelim.

Ebben a hivatásban a legfontosabb a türelem és a következetesség. Nagy felelősség vigyázni a gyerekekre akár otthon, akár az utcán, akár a játszótéren. Fontos, hogy hallgassanak rám, de persze az is, hogy elfogadjanak, szívesen legyenek velem. Jólesik a szeretetük, sokszor kapok rajzokat vagy kis ajándékokat, amiket az iskolában készítenek. A testnevelői énemtől sem kellett elszakadnom, igyekszem a gyerekeket mozgásra bírni, együttsportolni velük.

A munka mellett jelenleg tanulok, mert jelentkeztem az egyetemre, szeptembertől szociális munka szakon szeretném folytatni a tanulmányaimat. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, ennek így kellett történnie. Nem bánom, hogy az utam elkanyarodott a sporttól, mert ebben a segítő munkában megtaláltam önmagam és a hivatásom, amit szívvel-lélekkel tudok végezni.

Lejegyezte: Péter Zsuzsanna