Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Budai polgárok a kerületből...

2019. március 11.

Nem hisz a véletlenben, de hisz a művészet felszabadító és gyógyító erejében. Nemcsak alkotni szeret, de fontos számára, hogy átadhassa az alkotás örömét minden korosztálynak.

Balázs Brigitta egy éve nyitotta meg stúdióját a Buday László utcában, oda várja gyermek és felnőtt vendégeit egy kis rajzolásra, festésre és persze beszélgetésre.

– Gyerekkorom óta állandóan festek, rajzolok, alkotok. Bécsben jártam a képzőművészeti egyetemre, majd itthon, a Budapesti Metropolitan Egyetemen fejeztem be a tanulmányaimat. Textiltervezőként diplomáztam, majd egy manchesteri képzésen művészetterapeuta végzettséget szereztem. Mivel mindkét terület nagyon érdekelt, szerettem volna mindkettővel foglalkozni. Ezért hoztam létre a stúdiót, ahol sokféle emberrel, sokfélét csinálunk. Heti rendszerességgel tartok rajz- és festésórákat, foglalkozunk divattervezéssel is, ahol festjük, hajtogatjuk, gyűrjük, varrjuk az anyagokat, hétvégén pedig kreatív műhelymunkára várom az érdeklődőket. Gyerekeknek szervezek tematikus szülinapot, amire a dekorációt én készítem, de szívesen adok helyet születésnapi zsúroknak a stúdióban is. A csütörtök este a felnőtteké, ilyenkor színezős estére gyűlünk össze, ami remek módja a stressz levezetésének. Színezés közben beszélgetünk – minden alkalomra hozok egy témát – így mind a két agyfélteke dolgozik. Művészetterápiás foglalkozást is vezetek, ami olyan esetekben segít, ha valamilyen elakadásunk van az életben, amit nehéz megfogalmaznunk, de akkor is nagyon jótékony hatású, ha csak szeretnénk kikapcsolódni, relaxálni. Mindig meditációval kezdünk, majd vezetett alkotás következik. A szimbólumok útján kommunikálunk, de igény szerint meg is tudjuk beszélni az adott problémát.

A művészet végigkíséri az életemet, számomra ez jelenti a szabadságot. Akár jó dolog történik velem, akár rossz, valamilyen képzőművészeti formában dolgozom fel. A szüleim kicsit féltettek is a művészélet rögös útjaitól, de én ezt élvezem. A legnagyobb öröm számomra a gyerekek és felnőttek mosolya az alkotás vagy a foglalkozás végén. Rengeteget kapok tőlük, ebből töltekezem. Amennyire szeretem az emberek társaságát, olyan jól tud esni időnként kicsit visszavonulni, egyedül festeni, rajzolni. Sokat foglalkozom meditációval és jógával.

A Mechwart ligetnél van a stúdióm és Pasaréten lakom. Élvezem az erdő közelségét, és nagyon szeretem a II. kerület kétarcúságát, azt, hogy közel vagyunk a város szívéhez, mégis zöld környezetben. Esténként nagyokat szoktam sétálni a vőlegényemmel, olyankor megbeszéljük a nap történéseit, hogy azután másnap új energiával lássak hozzá a munkának és várjam a hozzám érkezőket.