Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Emlékek egy emléktábla kapcsán

2020. szeptember 4.

A Margit körút 40. kapuja mellett, a Horvát utcától néhány lépésre 44 éve őrzi egy tábla Sztrókay Kálmán emlékét. Az emlékeim messzebbre nyúlnak. Gyermekkoromban sok időt töltöttem ebben a házban nagymamám testvéreinél.

A lépcsőház melletti lakás ablakán a gangról bekukkantva gyakran láttam az idős, kopaszodó Kálmán bácsi fejét, ahogy az íróasztala mögött könyveibe mélyed, vagy az írógépét kopogtatja. Azt hiszem, egy szót sem beszéltem soha vele; abban az időben nem is nagyon tudtam volna miről.

Halála évében kaptam meg első „Kis kémikus” készletemet és Sztrókay Kálmánnak az abban az évben második kiadásban megjelent Kémiai kísérletek című könyvét. Mire a könyv végére értem, sok-sok kérdést tudtam volna neki feltenni, de erre már nem volt lehetőségem. A válaszok egy részét középiskolai és egyetemi tanulmányaim során kaptam meg, másokat még ott sem.

Sztrókay Kálmán és Mandl Teréz az 1940-es években

Sztrókay Kálmán személyisége és munkássága olyan sokszínű volt, hogy azt nem egy kőtáblán, hanem a többemeletes ház egész homlokzatán sem lehetne bemutatni. Szerzőként a bohózattól a haditechnikai szabadalmakig, szerkesztőként a Zalai Közlönytől a Színházi Életen keresztül az Ifjú Technikusig terjedt a palettája. Baráti kapcsolatot ápolt Csáth Gézával, Kosztolányival, Karinthyval, Nagy Lajossal, munkakapcsolatban volt a csillagász Kövesligethy Radóval és Szent-Györgyi Alberttel. Aki kíváncsi ennek a szerteágazó pályafutásnak a részleteire, az sok mindent megtudhat Rezsabek Nándor rendkívül alapos Tudomány, technika, irodalom: Sztrókay Kálmán emlékezete című életrajzi könyvéből (Aura Kiadó, 2012).

A könyv rámutat a Sztrókay Kálmánnal kapcsolatos irodalom (pl. a Wikipédia) több tévedésére. Nem Szabadkán, hanem Budapesten született, bár iskolás éveinek egy részét Szabadkán töltötte (innen kelteződik irodalmi barátságainak egy része). Nem szerezte meg a matematika–fizika tanári oklevelét, mert pénzkereset után kellett néznie, és ezt találta meg az ismeretterjesztő cikkek írásában. Ez annyira magával ragadta, hogy a tanári pálya már kevésbé tűnt vonzónak számára. („Én egész népemet fogom...” – mondhatta volna József Attilával.) Nem állt közelebbi rokonságban névrokonával, Sztrókay Kálmán Imre geológus, mineralógussal.

A Margit körúti emléktábla

Sztrókay hosszú ideig – saját szavaival –„szép szabadfarkas életét” élte. Ötvenéves elmúlt, amikor feleségül vette a Margit körút 40. tulajdonosának a lányát, Mandl Teréziát. Felesége, aki akkor már – Mándi Teréz néven – elismert író, újságíró volt, a pszichoanalízis értő ismerője és művelője, zsidó családba született. Ezzel akkor, 1937-et írunk, nyilvánvalóan nagy terhet vállalt magára a „színmagyar”, evangélikus Sztrókay. A nehézségektől nem rettent vissza a legnehezebb időkben sem, olyannyira, hogy 1944-ben megszületett gyermekük, ifjabb Sztrókay Kálmán. Sajnos azt már nem láthatta, hogy fia továbbviszi az apai örökséget. Bár ő megszerezte tanári oklevelét, mindmáig az ismeretterjesztés művelésével, szervezésével és irányításával foglalkozik.

Szerettem volna idilli befejezéssel zárni ezt az írást. A Margit körúti táblától néhány száz méterre, a Varsányi udvarban látható Öveges József emléktáblája. Bár Öveges egy évtizeddel fiatalabb volt, képzeletemben a két „öreg” peripatetikus sétákon vitatta meg az élet nagy kérdéseit a Mechwart tér fái alatt. A valóság prózaibb. A két pályatárs semmiféle kapcsolatban nem állt egymással. Sztrókay már nem érte meg a televízió térhódítását, aminek következtében Öveges „professzor” népszerűsége valamelyest elhomályosította Sztrókay Kálmánét.

De ki mondhatja, hogy a valóság előbbre való a fantáziánál?

Schubert András