Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Jeges budai varázslat

2019. december 14.

Az egykori Széll Kálmán téri korcsolyapályáról.

A fővárosban telelő úri társaság kedvelt szórakozása volt a korcsolyázás. A kép bal szélén a háttérben a klubház látható ezen az 1916-ban készült képen (fotók: Fortepan)

„Van a sportnak egy neme, melynek nyara ép a csikorgó tél, és eleme a jég, ez a korcsolyázás nemes élvezete. Egy szép téli napon, midőn a napsugár ködfelleggel küzd, s szinte birkózva tör magának utat, hogy a jég sima tükrén mosolygó arcában gyönyört találjon, midőn a fa és bokor, fürt és ősz szakáll a zúzmara kristályától egyaránt fénylik, s a hévmérő 6 fok hideget jelez, egy ily napon a szűz jég sima felületén végiglejteni oly élvezet, mely szinte a repüléssel határos”

Ezt írta költői lelkesedéssel 1870 telén a Vadász és Versenylap. Az apropó legalább ennyire lelkesítő volt: megindulni látszott a pest-budai korcsolyázóélet!

A fővárosban telelő úri társaság kiváló, előkelő szórakozásra lelt a városi korcsolyázásban. Az első egyletek az 1860-as évek végén alakultak meg (az inspiráció Bécsből érkezett), 1873-tól pedig a Budapesti Korcsolyázó Egylet fogta össze egy szervezetbe a jeges sport kedvelőit. A budai korcsolyázóegylet alelnöke dr. Országh Sándor (a fővárosi közmunkatanács osztályvezetője) volt, elnöke pedig Lipthay Béla báró. Rendes tagnak 18 évesnél idősebb férfiakat és 15 évesnél idősebb nőket vettek fel, nekik éves tagdíjat kellett fizetni. Bár csak ajánlással lehetett tagsághoz jutni – ez biztosította az előkelőség fenntartását –, így is hamarosan több ezer tagot számlált az egylet.

A budapesti korcsolyázás messze földön híres, valóban páratlan szépségű jégpályája a Városligetben volt. Első korcsolyacsarnokát az akkor még fiatal, de nagyon tehetséges építész, Lechner Ödön tervezte 1875-ben. Bár ezt az épületet 1893-ban lebontották, a helyére épült neobarokk csarnok (Francsek Imre) máig álló épülete is igen előkelő és látványos helyszín lett és maradt.

Azonban nem csak a pestieknek volt szép pályájuk: Buda is büszkélkedhetett egy remek adottságú korcsolyázóhellyel, amely hamar szintén igen népszerűvé vált. Ez – ki gondolná ma – a mostani Széll Kálmán tér helyén állt. Hivatalosan 1895-ben vehette birtokba az előkelő közönség, de valójában már korábban is volt itt egy nem olyan szépen kiépített, de azért használható pálya. Mégpedig az egykori téglavető gödre szolgált alapul a téli sikláshoz már az 1870-es évek elején is. Akkoriban még nem volt gond a felmelegedés: a téli hónapok hosszan tartó fagyos időt hoztak, mesterséges hűtésre nem volt szükség.

A Széll Kálmán tér környékén több helyen is működtek téglavetők (a Mechwart liget területe is az volt), a környéket a Közmunkatanács javaslatára az 1880-as években kezdték el rendezni, amikor kiépítették a budai körutat. Ma is érzékelni az egykori Moszkva téren, hogy régen miért hívták egyszerűen csak „Gödörnek” a budaiak. Fel is kellett tölteni, miután a téglagyárak bezárása után a Budapesti Torna Egylet (ismert rövidítéssel a BBTE) kapta meg. A gödörjelleg jót tett a sportnak: védte a jeget és a korcsolyázókat az erősebb szelektől. Sokáig nevében még őrizte a téglavetős múltat: az egykori téglagyár után Christen-féle teleknek nevezték.

A fővárosi közgyűlés 1895-ben döntött a telek betöméséről, és arról is, hogy azt a Budai Korcsolyázó Egylet kapja meg használatra a következő tizenöt évre. Hamarosan, 1897-ben fel is állították itt a BBTE első klubházát: egy csodálatos favázas épületet. Igazi újrahasznosítás volt ez, hisz ez az építmény az előző évben a városligeti millenniumi kiállításon még vendéglőként, sörkóstoló pavilonként működött, de korcsolyafelkötőnek, öltözőnek, sőt, zenekari teremnek is kiválóan megfelelt új budai helyén. A Vasárnapi Újság 1901-ben lelkendezve írta róla: „Nagy melegedő és társalgó helyiségen kívül van benne ruhatár, orvosi, választmányi és irodai szobák: továbbá büffet s külön férfi és női Jackson Haines korcsolya-felkötő helyiségek. Azon kívül van még korcsolya- és szertár, gondnoki lakás, kamrák stb., az emeleten pedig alkalmas térség s melegedő szobák a katonai zenekar részére.”

A városligeti millenniumi kiállításon még sörkóstoló pavilonként üzemelt épület korcsolyafelkötő-öltözőként, büféként, illetve zenekari teremként lett újrahasznosítva új helyén. A felvétel 1896-ban készült

A budai téli esték legkiválóbb szórakozóhelye lett ezután a korcsolyapálya. Szép felidézni azt is, hogy az előkelő társaságban gyakran felbukkant a korabeli lapok szerint maga Széll Kálmán miniszterelnök is, nagypapai minőségében – ma pedig nemcsak a tér viseli (újra) a nevét, de immáron szobra is van itt. (Ki tudja, talán korcsolyával a lábán kellett volna inkább megformázni?)

A millenniumi sörpavilon az intenzív használatot csak egy évtizedig bírta, helyére Sándy Gyula tervezett új klubházat 1913-ban. (Ő a tervezője egyébként a tér fölé magasodó, hamarosan régi fényét visszanyerő Postapalotának is.) Modern sporttelep jött itt létre: egész alapterületét alagcsőrendszerrel és vízvezeték-hálózattal látták el. Az új klubházban választmányi, elnöki, igazgatói és orvosi szobákat alakítottak ki, itt volt a pénztár és persze egy ünnepélyes nagyterem, amely alkalmas volt nagyobb összejövetelek és táncmulatságok megtartására is. A helyiségeket gázradiátorok fűtötték.

A két világháború közt igen népszerű sporttelep működött itt nyáron. Ottlik Géza például így emlékezik meg róla Buda című regényében: „Az évek folyamán otthonosak lettünk a budai pályákon, leginkább a Széna téri BBTE tágas fa klubházában, a piszokul éles kétszázas kanyarjával.” Nyáron az atlétáké volt a terep, de télen újra meg újra a korcsolyázók vehették birtokba a villanyvilágítással is ellátott pályát. A dicső évtizedek végét a környék mind nagyobb beépítettsége hozta el, amikor elkezdték kiépíteni a villamos-végállomást, és a BBTE-nek költöznie kellett. Így ma már csak régi képeken tudjuk felidézni, milyen lehetett a Széll Kálmán tér tükörsima jegén siklani...

De szomorkodásra azért nincs ok! Aki korcsolyázni akar, most is talál a közelben pályát a Széna téren vagy a Marczibányi téri Sportcentrumban: bár a teleink már nem mindig fagyosak, de a „korcsolyázás nemes élvezetének” ma is lehet hódolni.

Viczián Zsófia