Schüllert vendéglő a Hárs-hegy tövében

A Hűvösvölgyi úton az elmúlt hetekben újra kávézhatunk: igaz, nem az ódon étterem falai közt, hanem csak egy kis robogóra szerelt kávégép készítette italt szorongatva.

A hely szelleme kötelez – talán mindennél jobban érezhetjük ezt, ha a Hűvösvölgyi úton, nem sokkal a benzinkút és bevásárlóközpont előtt behajtunk a kaviccsal felszórt parkolóba. A látvány, ami fogad, nem éppen megnyerő: az itt álló ódon épület toldozva-foldozva áll megkopott feliratokkal, mellette elhanyagolt zöldterület. Csak a lakókocsiból illatozó péksütemények, a mobil kávégép és a friss, hazai, kistermelői zöldségek és gyümölcsök feledtetik az összkép kuszaságát, no meg a Hűvösvölgyi út csillapíthatatlan zaját.

És mégis: megállunk itt, mert a helynek vonzása van. Ha végigtekintünk történetén, felismerhetjük, hogy ide már száz vagy akár százharminc évvel ezelőtt is kikapcsolódni, jót enni jöttek az emberek. Az ősrégi Hűvösvölgyi út itt ér el egy magaslatot (régen kiálló sziklák is voltak a hágóban), majd hamarosan egy elágazás következik: az egyik fele Nagykovácsi felé, a másik Pesthidegkútra visz. Így ábrázolják ezt a legrégebbi térképek is, és itt volt az útfenntartást segítő „útkaparó ház”, a benzinkút helyén pedig egy őrlak, majd vadászház is: tehát már a régi szekerezők is valószínűleg itt, a tulajdonképpeni hágóban állhattak meg egyet szusszanni, kortyolni az italukból.

Schüller Károly az 1880-as években ismerte fel, hogy ezen a helyen érdemes volna vendéglőt nyitni. A közelben ekkor már több is működött: a mai Nyéki és Ötvös utca közötti területen az Orvvadászhoz címzett (később Holtz­sprachként is ismert) fogadó, lenn az Ördög-árok mellett a Lipótmezei vendéglő, Hűvösvölgy felé pedig a Balázs. A vállalkozás nagyon hamar sikeres lett: a pesti nép hétvégenként óriási számban indult el a zöldbe egy nagyot sétálni és egy jót enni. A forgalmat növelte a szomszédos (a Hűvösvölgyi út 122. szám alatt ma is álló) „Hűvösvölgyi Park-Szanatórium Klimatikus Physikális és Diétás Gyógyintézet”, és talán a lipótmezei Országos Tébolyda is. A századfordulótól járt már villamos is a völgyben, így azzal is jól megközelíthetővé vált; de az erdei sétautak is itt bukkantak éppen ki az (akkor még Hidegkútiként ismert) útra. A kilátás pazar volt a szemközti hegyekre, a levegő friss és tiszta, a kifli ropogós, a sör hideg.

A hely hamar kialakuló rangját jelzi, hogy a Budai Vendéglősök Ipartársulata 1908-ban itt ülte meg (katonazenével egybekötött) 25 éves fennállási jubileumát. A Schüller vendéglő gyakori vendége volt 1913-ban Ady Endre is, aki a szomszédos Park Szanatóriumban töltötte az őszt. Sőt, 1915 márciusában itt ülték meg esküvői ebédjüket Boncza Bertával és barátaikkal. A kellemes kerthelyiséget egy fakerítés zárta el ekkoriban az út porától, a klasszikus kockás abroszos asztalokra a környező fák hűs árnyéka vetült.

Az I. világháború után válságok tépázták meg a helyet, a II. világháború után pedig nem kerülte el az államosítás sem. A szocializmus évtizedeiben ennek ellenére – immáron Hársfa néven – fogalom maradt. Elsősorban a vadételek tartoztak a vendéglő specialitásai közé, belső terében pedig kitömött állatok és trófeák idézték meg a hajdani vadászatok hangulatát. Számos baráti társaság, egyesület tartotta itt évi közös vacsoráját, voltak esküvők és búcsúebédek is, és (ki tudja, miért, de) rendszeresen itt gyűltek össze a különteremben az Újpesti Dózsa futballistái is. A vendéglő megmaradt igazi „polgári” helynek, ahol még régivágású főpincérek szolgáltak, és ahol a legtovább szólt a cigányzenekar.

A Hársfa rendszerváltás utáni privatizációja kissé döcögve haladt, a kilencvenes és a 2000-es években pedig a gyakori tulajdonváltások jelezték, nincs minden rendben a hely körül. Nemcsak a politikai-gazdasági környezet, de a vendéglő környéke is nagyon megváltozott: a Hűvösvölgyi út forgalmas, rendszeres dugókkal terhelt autóút lett, a környék beépült és a természetjárók is el-elmaradoztak a budai erdőkből.

Az épület egy jó ideje üresen áll. Pedig belső terében ott van még sok minden a régi dicsőségből: például a régi ablakkeretek, amelyeken még akár Ady is könyökölt, de ott a régi zongora is, amelynek hangja mellett egykor hajnalig mulattak a vendégek, és persze az erdő felé nyitott, hangulatos kerthelyiség az üvegezett verandával, a régi gerendák látványával. A hely szelleme hívogat: ha most még csak egy kávéra vagy egy doboz eperért is, de érdemes megállni, és hátunkat az évszázados falaknak vetve elmerengeni a tűnt időkön.

Viczián Zsófia