A fenyőkkel körbeölelt Nagy Lajos tér

 A XIX. századi térképeken hiába is keresnénk a környékbeliek számára oly kedves kis teret. Ez a vidéke Budának akkoriban nem a hangulatos parkokról, hanem remek szőlőjéről volt híres: itt, a pasaréti lapály felett az egész domboldalt „Termőoldalnak” hívták, és legfeljebb csak egy-egy csőszház állt rajta. (Egyikük talán épp a tér felső sarka mellett.) A mai utcák vonala azonban már jól kivehető: a parkot szegélyező Hidász és Fenyves utca egy-egy árok volt, és a Pasaréti út is ugyanott haladt, bár kissé szűkebb nyomvonalon.

Fotó:Fortepan

Az első ház a környéken az 1870-es évek végén bukkant fel (nagyjából a mai Hidász utca 23. helyén), de az igazán jelentős változást a műszaki gyakorlótér, illetve a Császári és Királyi Hadapródiskola századforduló környéki idetelepítése hozta. A tér is ekkor, 1904-ben kapott először nevet: Hidász tér lett. Nagyjából 110 éve a környéket is átszabták – legalábbis a tervezőasztalon – a mai formájára: ekkor született terv a mély és kanyargós Virág-árok rendezésére, és a széles szerpentinút, a Branyiszkó út kialakítására. Ez utóbbi kijelölte a park felső határát is. A teret hivatalosan 1937-ben nyilvánították parkterületté.

Érdekes, hogy sokáig átszelte egy kis árok, illetve egy, annak nyomvonalát követő keskeny út, mely két részre osztotta. Amikor Sóvári János Korsós nőt formázó szobra ide került 1938-ban, akkor még megvolt (sőt, utána még évtizedekig). A terméskő talapzaton térdeplő nőalak előtti medencében valamikor víz is volt, körülötte pedig rózsalugas látszik a régi képeken. A ’30-as években évről évre egyre jobban benépesülő környéknek ez lett a maga kis sétatere, és amikor az elemi iskola is megnyitotta a kapuit (1934-ben), a terepet birtokba vették a gyerekek is.

Ekkoriban telepíthették be a ma már magasra nőtt fekete fenyőket, amelyek jellegzetes hangulatot kölcsönöznek a térnek – amit mindenki csak „Fenyves térként” emleget. Pedig a neve hivatalosan, 1958 óta Nagy Lajos tér: de nem a középkori nagy király, hanem az író előtt tisztelegve, aki a környék lakója volt.

A térből a ’70-es években lett „szuper” játszótér, ekkor számolták fel a világháborús légoltalmi medencét, amely nagyjából a mai csúszdavár helyén volt. Ezekben az években – nyilván nem függetlenül a kiugró adatoktól – fontos társadalmi téma lett a játszóterek ügye, 1977-ben még többnapos szimpózium is volt a témában Budapesten. A gyorsan növekvő fővárosban felismerték, hogy a gyerekeknek kell megfelelő helyszín a mozgásra, de a tereket egyúttal az esztétikai és erkölcsi nevelés helyszínének is tartották.

A Nagy Lajos tér Killer István tervei szerint újult meg 1976-ra. Szinte egy időben a korszak legendás játszótereivel: a Gellért-hegyi csúszdással, a Városliget korosztályos parkjaival, vagy a Margit-szigetivel. (Tervezőjük is részben azonos volt.) A kor divatja szerint a „Fenyvesre” is fából készült játékok kerültek: gerendákból emelt torony, háromszög házikó, fabirkák és más állatok. Persze volt piros műanyag csúszda és stabil fémhinta is. A terepszint teraszosítását és a homokozók elkerítését is rönkökkel oldották meg, a korsós szobor köré pedig talpfákból és kockakövekből alakítottak ki sétányt. A játszószerek és rönkpadok zömét a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság műhelyében készítették, egyedileg ide, erre az erdei hangulatot árasztó térre.

Fotó: Fortepan

Az egykori, természetes anyagokat felvonultató játszótérből ma már kevés látszik, de az akkori koncepció azért ma is visszaköszön itt-ott. A fenyők és a többi fa (például néhány tekintélyes kőris) is időközben nagyra nőtt az újabb és újabb generációk nagy örömére. Törzsük is ugyanolyan gyantás, mint egykor, amikor a ma ott rohangáló gyerekek szülei még hasonló kisgyerekek voltak, és a lovarda felől érkező, a térnek falusias miliőt adó szagfoszlányok is megvannak még.

Viczián Zsófia