A kirándulóházak története

Az első, jótékony célú kirándulóhely 1927-ben, a hűvösvölgyi Nagy-rét mellett, egy erdészháznál nyitotta meg kapuit.

A Székesfőváros vezetése a gyermekek rendszeres kirándultatásait is megszervezte az 1920-as évektől. Az első világháború idején, majd az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság alatt állami és magánszervezésben is volt már ezekre példa. Bár a főváros vezetése később teljesen más ideológiát vallott, a gyermekek szociális és jóléti programjai közé felvette az iskolai keretben való csoportos kirándulások megvalósítását is. Érdekes felmérés látott ekkoriban napvilágot: a tízéves vagy annál kisebb gyermekek fele, akik a pesti oldal akkori peremkerületeiben éltek, még nem látták a Dunát sem, nemhogy a budai hegyeket. Ebből is táplálkozhatott az ötlet, hogy a szegényebb családok gyermekeit is kivigyék a közismert kirándulóhelyekre. A villamosköltséget és az ebéd, illetve az uzsonna árát a főváros állta, így azon valóban részt vehettek az anyagilag rászoruló kisdiákok is.

Az első ilyen célt szolgáló ideiglenes kirándulóhelyet 1927 nyarán, a hűvösvölgyi Nagy-rét mellett, a Nagykovácsi útnál fekvő erdészháznál állították fel. Először még a szabadban létesített üstökben főzték az egytálételből álló egyszerű ebédet. A következő évben azonban a Nagy-réten felépült az első kirándulóház, majd 1929-ben a Városkútnál, míg 1931-ben, a Városligetben is létesült egy-egy. A kirándulóházakat a megfelelő főző- és evőeszközökkel látták el, így kényelmesebbé vált a gyermekek étkeztetése. 1928-tól az ebéd mellett már uzsonnát is adtak, így lényegében a programok is hosszabbak lehettek. Az iskolák az előző napi létszám lejelentése alapján kapták meg másnapra az ingyenes villamosjegyeket, amelyeket csak a kirándulóházakhoz eljutásra volt szabad felhasználni, sőt ott kizárólag ezekre adták ki az ebédet.

A gyerekek kísérőikkel a tanintézményből reggel 8 és háromnegyed 9 között indultak el, és a villamosok végállomásától úgy vezették nekik a sétát, hogy dél és egy óra között érjenek a kirándulóházhoz. Ott megkapták az ízletes ebédet, majd kis pihenő után az uzsonnát is kézhez vehették, úgy folytatták útjukat. Egy erre alkalmas helyen az uzsonnát elfogyasztották, majd délután hat óráig visszaértek iskolájukba. Útközben a játék és éneklés mellett a tanítók megmutatták a növényeket, a fákat, a virágokat és meséltek a budai hegyek megannyi történelmi eseményéről, régi regékről és mondákról is. A kirándulások a gyermekek kedélyére és egészségére rendkívül jó hatással voltak, ezt szakbizottság is vizsgálta. A hűvösvölgyi kirándulóházban 1927-ben 11 112 ebédet, 1928-ban már 25 816 ebédet és 15 205 uzsonnát osztottak ki. Az 1929-es és 30-as adatokban már a városkúti kirándulóház is szerepel: 35 776, illetve 33 476 ebédet és ugyanannyi uzsonnát osztottak ki.

Talán meg kell még emlékeznünk az iparostanonc-iskolai leányoknak a székesfőváros által szervezett kirándulásairól is. Ennek a csoportnak semmilyen lehetősége nem kínálkozott a természetjárásra, a szervezett mozgásra, a fiúknak ott volt a leventemozgalom. Az iparostanonc-iskolai lányok döntő többségének még törvényes szabadsága sem volt, és a felszólítás ellenére alig néhányuk kapott a munkáltatójától szabadságot kikapcsolódás céljára, de ha mégis, akkor csak fizetés nélkülit. Így nem maradt más hátra, a Székesfőváros gyermeknyaraltatási akciója karolta fel az ő kirándulásaiknak a lebonyolítását is. Sajnos, erre is csak az érintettek töredéke jutott el, de legalább történt e téren némi előrelépés. Nekik az első kirándulássorozatot 1931. július 12. és augusztus 30. között szervezték meg. A meghívott lányoknak a város öt nagy forgalmas pontján kellett gyülekezniük és onnan már vezetővel mentek a központi találkozóhelyre, a hűvösvölgyi és a zugligeti villamosok Retek utcai hurokvágányához. Innen indultak el a budai hegyek különböző nevezetességei felé, ők is kaptak délben meleg ebédet és uzsonnát a kirándulóházakban. A kísérők a nap folyamán beszélgettek a lányok gondjairól, problémáiról, sőt még rövid etikai tanácsokat is adtak, persze az akkori társadalmi felfogás szerint.

A Székesfőváros egész kirándultatási akcióját a születésétől a megszűnéséig végigkísérte a szűk anyagi lehetőség és a nagy gazdasági világválság dermesztő hatása is. Így a szervezett kirándulásokat sem tudták a kívánatos mértékre fejleszteni, az abba bevonható gyermekek számát növelni. Pedig óriási igény mutatkozott ezekre, egy-egy kisdiák vagy tanonclány jó, ha egy évben egyszer részt vehetett ilyenen. A kirándulóházakat is hiába keresnénk ma már. régen elvesztették funkciójukat, illetve épületeik sem maradtak fenn.

Kertész Z István