Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Többgenerációs házak Újlakon

2020. január 10.

Horváth Imre építészeti öröksége. Egyedi hangulatú, különleges városrésze a II. kerületnek Újlak, különösen az Ürömi utca fölötti része. 

 

A már a középkorban is lakott girbegurba utcák a Szemlő-hegy meredek oldalára kapaszkodnak fel, a legrégebbi házak pedig azokat az időket idézik, amikor még zömében csak téglagyári munkások és szőlősgazdák lakták a budai hegyvidéket. De a Felhévízi és Daru utca modernebb titkokat is rejt: a nemrég elhunyt Horváth Imre építőmérnöki munkásságát követve özvegyénél, dr. Marosi Ilonánál, a neves képzőművésznél és művészeti szervezőnél jártunk vendégségben.

Horváth Imre építőmérnök

Földszintes, nagykapus, udvaros régi és emeletes, modern családi házak váltakoznak itt a hegyoldalban, igazodva a domborzathoz. Mikor alakult ki a városrész mai képe?

A Felhévízi utca és környéke rendezési és újrabeépítési gondolata a nyolcvanas évek közepén fogalmazódott meg. Előtte régi munkástelep állt itt, bájos, de régi, korszerűtlen vályogházak rettenetesen rossz állapotban, sokszor komfort nélkül. Nyomorúságos hely volt, mégis sokan azért maradtak a házakban, mert az remélték, hogy a tanács majd kivásárolja őket ezekből, és kapnak helyette másik lakást. Férjem, Horváth Imre akkoriban a 23-as Számú Állami Építőipari Vállalatnak volt a vezetője. Ez a nagynevű vállalat – amelynek nevéhez olyan épületek kivitelezése kötődik, mint például az egykori Népstadion – éppen ezen a környéken dolgozott. Ő pedig az utcákat járva meglátta a hely adottságaiban a lehetőséget: ezekre a kisebb telkekre családi házakat lehetne építeni.

A kor uralkodó ideológiája ekkoriban még inkább a házgyári építkezést támogatta...

Igen, a többgenerációs ház építése még a nyolcvanas években sem volt igazán üdvözlendő koncepció. Neki mégis sikerült elérnie azt is, hogy a vállalat az e házakat igénylő családoknak a saját tőkéjéből hosszú távú kölcsönt is biztosítson. Egyedi homlokzatú, nem luxuskivitelű, de igényesen kialakított házakat terveztek ide, az akkor legjobbnak minősített, kifizethető minőségben. Sorház jellegű beépítés valósult meg – ennek hőtechnikai előnyei is vannak, gazdaságosabb a fűtésük. Horváth Imre az akkori kerületi tanáccsal kötött egy olyan megállapodást, hogy csak a házak felépülése után rögzítsék a telekárakat, hogy ne merülhessen fel a nyerészkedésnek még a gondolata sem. Így kifizethető árat lehetett biztosítani a kollégáknak.

Mikorra épültek meg a házak?

1985-86-ban készültek el a tervek, a házak 1989-90-re lettek beköltözhetők. Végül úgy alakult, hogy mi is idejöhettünk. A többi házba is hozzánk hasonló fiatal családok költöztek be, kisgyerekekkel. A generációs gondolat tényleg működött. A családok sem akkor, sem később nem adták el jó pénzért a kedvezményesen megszerzett házukat, hanem ma is ők élnek ezekben a lakásokban. Azóta egy generáció már elment, de a családok együtt maradtak. És éppen ez volt az eredeti tervezői gondolat: az idős, magára maradt ember a saját családjával élhetett továbbra is.

Miért volt olyan fontos a férjének, hogy így tervezze meg ezeket az épületeket?

Azért, mert a társadalom alapja a családi összetartozás. Sokszor a nagyszülőknek van igazán lehetősége átadni a tudást az unokáknak, így volt ez a hagyományos társadalmakban is. A szocializmus korszaka a munkaszervezés, a mobilitás, a tanulás szempontjából valóban kinyitott kapukat, ugyanakkor a család érzékeny rendszerét nem ismerte el és csorbította a hagyományozódásnak ezt az ősi rendszerét. Pedig szerintem mindenkinek fel kellett ismernie: ahhoz hogy, egy család megmaradjon, együtt maradjon, ahhoz minden tagjának kell tennie valamit.

A házakhoz tartozott egy kis zöldterület (képünkön Horváth Imréék kertje)

Hogy néz ki a gyakorlatban egy többgenerációs ház?

Szintenként élhet benne egy-egy család, közös lépcsőház van. Az utca terepadottságától függően lefelé vagy fölfelé vannak a szintek. És hogy mitől működik? Például a szomszédunkban élő családban először meghalt fiatalon a családfő, majd néhány évre rá az édesapja is. A nagymama azonban azóta is együtt tudott maradni a menyével és az unokáival, tudják egymást segíteni. A ház tehát betöltötte a neki szánt feladatot.

Ez tehát a közelmúltban elhunyt Horváth Imre újlaki építészeti öröksége?

Úgy gondolom, hogy igen. Ennek a hét háznak a felépítése mutatott akkoriban irányt: utána itt zömében családi házak, generációs lakások épültek, nem más. Később is kértek tőle tanácsot a környéken építtetők. Nagyon jó közösség alakult itt ki, de ehhez mindenkinek hozzá kellett tennie a saját munkáját. Én pedig azt teszem, amit a férjemmel már a házasságunk előtt eldöntöttünk: igyekszem a saját boldogulásom mellett a társadalmi környezetem boldogulásán is dolgozni. Úgy is, hogy a saját művészetem mellett szélesebb körben az embereknek közvetítem a képzőművészetet előadások, műterem-beszélgetések, kamarakiállítások szervezésével.

Viczián Zsófia