Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A Fónagy-kastély

2019. december 14.

A felvidéki Fónagy Aladár (1878–1965) már huszonévesen „fakirály” lett, a hazai fakitermelésből, fakereskedésből és fafeldolgozó iparból előtte senki sem gazdagott meg ennyire. 

Az I. világháború utolsó évében már mint a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt. vezérigazgatója vásárolta meg Bláthy Ottó udvari tanácsos Trombitás úttól – akkor még – a Szent János Kórházig „érő”, Retek utca által határolt ősfás birtokát.

A Budai Napló nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor az adásvételről tudósított: „Délibábos illúziók színesednek majd meg, milliók segítségével a régi Blátthy-féle telken, a fogaskerekűvel szemben. […] Ez a hatalmas park most cserélt gazdát: Fónagy Aladár vette meg 1 millió 300 ezer koronáért és gyönyörű modern palotát épít majd a régi kúria helyére.”

És az újságíró nem is túlzott, hiszen a bankárnak valóban grandiózus tervei voltak „egyemeletes lakóházára”, melyeket Lóránd Zsigmond okleveles építész 1918. augusztus 27-én adott be az illetékes fővárosi hatóságoknak engedélyeztetésre.

Az inkább az abbáziai tengerpartra, mintsem a budai panorámába illő „Horthy-barokk” stílusú épület főbejárata a Trombitás út szintjére emelt homlokzaton nyílt. Csak a dupla légterű hall közel száz négyzetméterre rúgott, de a szintén két emelet belmagasságú ebédlő és az üvegtetős képtár sem volt sokkal kisebb.

Fónagy Aladár

A szobrokkal és domborművekkel díszített, íves lépcsőpárokkal a kertbe ereszkedő palota csupán öt év múlva vált teljesen lakhatóvá: ekkor szerelték be a központi gőzfűtő berendezést. A Színházi Élet 1923/27. száma lelkes beszámolót közölt a június 30-i „premierről”:

„Budapest közgazdasági társadalmának érdekes eseménye volt szombat délután. Fónagy Aladár, a Mobil Bank elnöke, aznap mutatta be Trombitás uti uj kastélyát Budapest társadalmi előkelőségeinek. A Svábheggyel szemben, valóságos őserdőben, a Trombitás uti hegyoldalon fekszik Fónagy Aladár uj villája, amely messziről kivilágítva, mintegy lovagvár tűnik fel a sötét estében.

Szombat délután hat óra felé hatalmas autó- és kocsipark jelezte, hogy nagy esemény színhelye lesz az uj villa. Fónagy Aladár tudvalevően a háború után kezdte építeni uj otthonát, amely a forradalmi viszonyok miatt lassan készült el. Most sem készült még el tulajdonképpen teljesen, azonban a 14 szoba, a hall, az ebédlőcsarnok és a képtár legnagyobb része már teljes díszben várta Fónagy Aladár budapesti jóbarátainak és tisztelőinek seregét.

A villa angol rendszer szerint van építve, középen hatalmas csarnokkal, amelybe egy hosszú képtár-terem nyílik. A hatalmas ebédlőcsarnokot emeletes galériák veszik körül és a szobák ezekbe az erkélyekbe nyílnak. A szombati ünnepségen a galériákon helyezték el a zenekart amely egyik pompás meglepetése volt a jól sikerüli teadélutánnak.”

Fónagy Aladár zűrös bankügyei miatt Bécsben majd Olaszországban próbált pénz keresni, de néhány év múlva a gazdasági válság és a sorozatos feljelentések hatására ismét csődközelbe került, ezért beáldozta házát is az üzletbe:

„Ez a villa hatalmas termeivel, pompás építkezésével, az övező háromholdas, szobrokkal ékes parkkal különösen alkalmasnak látszott arra, hogy itt megvalósítsák Párizs előkelő kirándulóhelyének, a Bois-beli Armenoville-nek pandantját […] és rövidesen egy bájos kirándulóhellyel lesz gazdagabb a főváros: Florida lesz a hűvösvölgyi Armenoville neve” – Írta a Fővárosi Hírlap 1929. május elsejei számában.

Május 26-án nyitott ki a Florida étterem és kávéház, melyet kitűnő konyha és alacsony árak jellemeztek. A gyorsan felkapottá vált szórakozóhelyen Erdélyi Dolli zongorázott és énekelt.

Fónagy Aladár 1929 novemberében végleg megvált a villától, új tulajdonosa az Általános Ház- és Birtokforgalmi Részvénytársaság lett, a cég egyik igazgatói székében testvére, dr. Fónagy Lajos ügyvéd ült... Fónagy aukcióra bocsátotta festménygyűjteményét, ám új bankja, a Garancia ellen érkezett 53 feljelentést követően csalás és sikkasztás vádjával letartóztatták.

A fizetésképtelenné vált Florida éttermet Rajna László cukrász bérelte ki. A Rajna-park hat esztendeig töretlen népszerűséggel működött, két pengőért teát, csokoládét, sört, szendvicset vagy debrecenit lehetett kapni. Emellett kivételesen olcsó menüről és dzsesszmuzsikáról gondoskodtak, a bigint és tanganillát Vogl Imre tánctanár mutatta be a vendégeknek.

1938-ban ismét gazdát cserélt az egykori Fónagy-villa. Aczél Géza vagyonkereskedő vette meg, aki belső tereit felszabdalva, illetve beépítve panziót alakított ki falai között, az eleganciát pedig „kocsma” váltotta fel. A május 4-én megnyílt Fogaskerekű sörözőt Villányi Vilmos, a Gül Baba étterem és a Tinódy söröző volt főpincére vezette.

A német megszálláskor a villát a Waffen-SS ellátó tisztje vette birtokba. Tisztázatlan, hogyan pusztult el az épület, hiszen a környező villák megúszták a háborús pusztítást. Lebombázták, felrobbant vagy szándékosan robbantották fel a németek? Helyén húsz évig bozótos grund maradt a környékbeli gyerekek legnagyobb örömére.

Az üres telket Gáspár Sándor, az MSZMP budapesti bizottságának első titkára javasolta magasház-beépítésre, Szrogh György építészmérnök pedig megkapta élete büszke-keserves feladatát, hogy megálmodja a szocialista ipar és a szocialista ember diadalát hirdető Körszállót.

Verrasztó Gábor