Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Együtt messzebbre juthatunk

2018. február 2.

 A többség még ma is úgy képzeli, hogy megházasodik, gyerekei születnek és boldogan él, amíg meg nem hal. A történet nem ilyen egyszerű, nincs olyan házasság, együttélés, amelyben ne lennének csalódások, súrlódások.

  De ha valami elromlik, az javítható. Mindig lehet segítséget kérni, és mindkét fél felelős azért, hogy önmagán alakítson úgy, hogy az a másiknak jobb legyen. A Házasság Hete rendezvénysorozat kapcsán beszélgettünk a Szelényi Zsolt–Szelényi Barbara házaspárral arról, nekik mit jelent a házasság. Öt gyerekükből négyen a II. kerületi Szent Angéla iskolába járnak, a legkisebb pedig a Kitaibel Pál Utcai Óvodába. Zsolt itt nőtt fel és Barbarával is 12 évig a II. kerületben éltek.

 

Szelényi Zsolt: – A házasság – talán mondhatom kettőnk nevében is – számunkra azt jelenti, hogy együtt messzebbre juthatunk. Annak az életnek van igazán értelme, amit nemcsak magunkért, hanem másokért is élünk, és ez a házasságban elsősorban a társunk. Az ideális az, ha ebben viszonzásra is találunk.

Szelényi Barbara: – A házasságban a személyiségünk is fejlődni tud, ha nem félünk változni. Nem jó az embernek egyedül, mindenképp jó így együtt élni, megosztani örömet, fájdalmat.

Zsolt: – Nekünk, keresztények lévén, ennél még sokkal többet is jelent. Van egy transzcendentális dimenziója is. Amikor 2001-ben házasságot kötöttünk, úgy éreztük, hogy nemcsak ketten, hanem hárman léptünk szövetségre.

Barbara: – Igazi istenélményünk volt a házasságkötésünk pillanatában, tényleg úgy éreztük, hogy nem vagyunk egyedül. Ez a mai napig kitart, a nehézségekben is.

Tudatosan készültek a házasságra? Mert azt egyetlen iskolában sem tanítják, hogyan kell együtt élni. Mintákat viszont hozunk a családból.

Zsolt: – Voltak jegyeskísérőink, a mi esetünkben a bátyámék, akik korábban kötöttek házasságot, és már tagjai voltak a Családok Jézusban Közösségnek. Két-három hetente találkoztunk és konkrét tematika alapján átbeszéltük a dolgokat.

Barbara: – Bármiről szó eshetett, és segítettek abban, hogy mi Zsolttal mire szenteljünk nagyobb figyelmet. Nekik akkor már három gyermekük volt, így a család dinamikájába is beleláthattunk. Ez jól kamatozott, amikor aztán 2003-ban megszületett Zsombor, 2005-ben Bátor, 2007-ben Dalma, 2011-ben Hajnal, 2014-ben pedig Tomor.

Barbara: – Elejétől fogva próbáltuk tudatosan építeni a kapcsolatunkat, amiben a kezdeti lelkesedés után voltak kudarcok, amikor rájöttünk, nem annyira könnyű alkalmazkodni, van megbántódás, sértettség, igény arra, hogy külön legyünk. Ezt még akkor tanultuk, amikor nem volt gyermekünk.

Zsolt: – A házasság egyfajta fejesugrás is, modellezni nemigen lehet. Ám szerencsénk volt, a mindennapi rutin kialakítása zökkenőmentes volt, a súrlódások később jöttek a mélyebb dolgokban lévő különbségek miatt, hogy például az egyikünk másmilyen, mint amilyenre a másik vágyna.

Barbara: – Volt egy megtorpanásunk később, a harmadik gyermek születése után is, mikor nyolcéves házasok lehettünk. Azt éreztük, hogy egyre több a konfliktus, és nem tudunk egyről a kettőre jutni. Akkor külső segítséget kértünk egy pszichológustól, aki segített átbillenni. A küzdelmek aztán az érzelmi változást is meghozták, a szerelmünk újból lángolt.

A gyerekek számát is előre megbeszélték?

Zsolt: – Én előzetesen azt mondtam, hogy legfeljebb három, Barbara pedig azt, hogy legalább három gyerekünk legyen. Mindig akkor született a következő, amikor mindketten rá tudtunk bólintani. És láthatjuk, ki győzött – nevet. – De nem nyomásként vagy elvárásként éltük meg. Megbeszéltük, hogy ha netán nem lehetne gyermekünk, akkor is keresünk közös hivatást.

Ha vannak konfliktusok, azok elsimításában segítség, hogy vannak gyerekek, vagy nehezítik a helyzetet?

Zsolt: – A gyerekek születése nem megoldás a problémákra. Persze jelenthet nehézséget is, például ha kialvatlan az anyuka, akkor kevesebb energia jut a házasság mindennapi ápolására.

Barbara: – A kisbabák mellett is igyekeztem Zsoltra figyelni, próbáltunk kiszakadni itthonról, kettesben lenni, hogy megélhessük, házaspár vagyunk, és aztán a gyerekekhez feltöltődve térjünk vissza. Először első gyermekünk egy hónapos korában mentünk el pár órára. És bár Zsombor végigsírta az estét, mégis meg tudtuk fogalmazni, hogy nagy szükség van arra, hogy kettesben legyünk; legyen az séta, vacsora, színház, hangverseny, vagy futás a Margit-szigeten. De ha nem volt lehetőségünk elmenni, akkor csak annyit tettünk, hogy egy estére azt mondtuk, nincs munka, házimunka, hanem kibontunk egy bort vagy csak teázunk és beszélgetünk.

Zsolt: – Ha a gyerekek nagyobbak, akkor már több napra is el lehet menni, most is el fogunk, ők pedig a nagymamával lesznek, és élvezik majd a kényeztetést.

Milyen a munkamegosztás egy ilyen nagycsaládban?

Zsolt: – Semmiképp sem nevezném a miénket klasszikusnak, Barbarában sok olyan jellemvonás van – racionalitás, szervezettség –, amit férfiakhoz szoktak társítani, nekem sokszor nehezemre esik tervezni, sokkal spontánabb vagyok. Nem véletlen, hogy ő matematikatanár lett, én pedig nyelvszakokon végeztem.

Barbara: – Alapvetően én viszem a háztartást, mert főállású anya vagyok, Zsolt pedig eljár dolgozni, ugyanakkor szeret a konyhában lenni, szívesen főz, akár hétvégén is. Megbeszélés dolga. Ez is tanulás volt, nem tudtam egykönnyen elfogadni, hogy Zsolt nem mindenben tipikus férfi. Idővel rájöttem, hogy másfelől ennek megvannak a maga kincsei is.

Zsolt: – Sztereotípiáknak nem érdemes megfelelni, az a jó egy házaspárnak, ami náluk működik.

Mégis, hogyan találkoztak?

Zsolt: – Barbara a Városmajor utcában nőtt fel, én pedig tőle tíz percre a Margit körúton, mégis négyszáz kilométert kellett utaznunk ahhoz, hogy megismerkedjünk. A plébánia tábort szervezett Kárpátalján ottani gyerekeknek, ahová P. Fekete András ferences atya hívott el bennünket, Barbarát mint volt diákját, engem pedig ministránsaként. Két évig udvaroltam Barbarának, két évig jegyben jártunk, utána házasodtunk össze.

Mi az, amit fontosnak tartanak, hogy átadják a gyermekeiknek?

Barbara: – Az egyik a stílus, hogy miként szólunk egymáshoz; kedvesen, és ne utasítva. A másik a bizalom, hogy ne feltételezzük a másikról, hogy rosszat akar nekünk, lehet, csak rossz napja van. Előfordul, hogy ha az egész nap terhét hazahozzuk és rázúdítjuk a társunkra, undokok vagyunk egymással. Viszont ha tudatosul bennünk, hogy ez nem neki szól, és bocsánatot is tudunk kérni a tetejében, még épül is a kapcsolatunk általa.

Zsolt: – Szóvá is tehetjük a másiknak, hogy így reagált, és nem visszavágunk vagy visszafojtjuk. Ezt a kommunikációt, konfliktuskezelést is folyamatosan tanuljuk.

Barbara: – Sokszor jogosan érezzük, hogy a másik a hibás, mégis gesztust teszünk felé, nem eljátsszuk a megbántott felet. Inkább odakészítjük neki a kávét, írunk egy sms-t, megtéve ezzel az első lépést.

Zsolt: – A párkapcsolat jobbá tételében az akarati tényező elengedhetetlen. Ha ez mindkét félben megvan, lehet rá építeni. Az, hogy mit vesznek át a gyermekeink, nem kiszámítható: ami az egyiknél működik, az a másiknál nem. Igyekszünk jól nevelni, mégis valószínűleg sok hibát is elkövetünk, de egy határon túl – ezt jól kell érteni –, már nem vagyunk felelősek azért, hogy milyen emberek lesznek, mert ott vannak az egyéni döntéseik is. Hisszük, hogy amit mi esetleg elrontunk, a Gondviselés kiigazítja.

Barbara: – Az esti ima remek alkalom arra, hogy egymásra is odafigyeljünk. Ott helye van a dolgok kimondásának és a bocsánatkérésnek egyaránt. Nem az a baj, ha elesünk, hanem az, ha nem állunk fel.

Zsolt: – A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk, ha azt látják, hogy a szüleik szeretik egymást, mert ez adja nekik a legnagyobb biztonságot.

Barbara: – Sokat segít, ha humorral tekintünk a dolgokra; nem félünk az öniróniától sem, ami sok konfliktuson átsegít, elvéve a dolgok élét. Ezt nem győzzük hangoztatni azoknak a jegyespároknak sem, akik hozzánk járnak nyolcszemközti fekészítésre. 2009 óta ugyanis mi is a Családok Jézusban Közösségbe tartozunk, ahová havonta eljárunk, hogy épüljünk a házasságunkban, és emellett igyekszünk tenni is a házasságokért.

Mit mondanak a leendő házasoknak?

Barbara: – Hogy az út, amire most rálépnek egy csodálatos kaland kezdete.

Zsoldos Szilvia

 

A Házasság hetéhez kapcsolódó programok: február 14., szerda 19.00: Szerelmesek miséje (országúti ferences templom), február 15., csütörtök 19.30: Mi terem a családfán? – minták, szerepek, értékek, fények és árnyak egy házasságban – kétfelől. Előadó: Lothringer Éva SSS, családterapeuta (Országúti Ferences Plébánia).