Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Van közös hazánk

2019. augusztus 13.

Erdély és Kárpátalja kistelepüléseiről már hetedik alkalommal érkeztek táborozók a Magyar Páneurópa Unió szervezésében július 16-án.

Idén 73-an töltöttek két napot Budapesten, egy hetet pedig a Balaton mellett, Révfülöpön. A gyerekek utazása összefogással valósult meg, budapesti tartózkodásuk két fő támogatója Grezsa István miniszteri biztos és Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere volt.

A gyerekek július 17-én a Parlament épületéről és a Szent Koronáról tudhattak meg érdekességeket, és a Budai Várba látogattak, ahol a látnivalók mellett a magyar történelem egy-egy szeletét is megismerhették. A szervező Magyar Páneurópa Unió elnöke, Aba Béla lapunknak elmondta, hogy Erdélyből Kézdivásárhely környéki településekről 51-en, Kárpátaljáról – Beregszász és Munkács melletti falvakból – 22-en érkeztek.

– Igyekeztünk olyan gyerekeket elhozni, akiknek másképpen nem sok esélyük lett volna ellátogatni hozzánk. Az utazás sok jó ember összefogásával valósult meg. A budapesti programnak két fő támogatója van, amiért a Magyar Páneurópa Unió nagyon hálás: Grezsa István miniszteri biztos segítségével az utazást, Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere segítségével az étkezést biztosítottuk a gyerekeknek.

A kétnapos budapesti városnézést követően hét napot a Balatonnál töltöttek a fiatalok. Igyekeztünk sok olyan programot összeállítani nekik, ami kulturális és történelmi szempontból is erősíti az önbecsülésüket. Üdvrivalgásban törtek ki, amikor Budapest felé közeledve meglátták a város fényeit. Nagy élmény volt nekik. A fővárosi programban szerepelt a Parlament, a Szent Korona, a Hősök tere és a Budai vár megtekintése, itt két elnökségi tagunk vázolta fel a történelmi hátteret, de körbevittük őket busszal is, hogy még többet lássanak a városból. A Tropicariumot sem hagytuk ki, nagyon tetszett nekik. A balatoni hét alatt a fürdés mellett történelmi helyeket is meglátogattak: Tapolcát, Tihanyt, Szigligetet és Nagyvázsonyt.

Aba Béla, a szervező Magyar Páneurópa Unió elnöke

A Páneurópa Unió elkötelezettje az EU-nak, de mi a nemzetek Európájában gondolkodunk. Az EU eddigi vezetése elhanyagolta a kisebbségekkel való törődést, ezért próbálunk törődni a határon túli magyarokkal és tartani bennük a lelket. A gyerekek egyszer felnőnek, és mi azt szeretnénk, ha éreznék, van egy közös hazánk – tette hozzá Aba Béla.

Zsoldos Szilvia

Szeles Petronella (14), Csetfalva: – Még sosem voltam a Balatonon, nagyon várom. A Parlamentben már jártam pár éve, a Várba délután megyünk. Nagyon szeretem a történelmi helyeket, azt, hogy bepillanthatunk a kulisszatitkokba. A Parlamentnek nagyon szép a díszítése, sok érdekességet tudtunk meg róla.

Tóth Veronika (13), Csetfalva: – A falunk nagyjából hétszáz lakosú település, magyar iskola és magyar óvoda van, ukránul nem nagyon tud senki. Magyarországon már jártam, de Révfülöpön még nem. A Parlament nagyon gyönyörűséges, érdekes volt arról hallani, hogy a II. világháború idején hogyan menekítették meg az üvegeket, illetve hogy csak gyűrűnyi arany kellett a sok aranyozáshoz.

Sipos-Vízaknai Katalin (9), Kibéd: – Révfülöpön még nem, Magyarországon már voltam, mert Gödön laknak az unokatestvéremék. A Tropicariumban nagyon tetszett, hogy az alagútban körülöttünk úsztak a halak, és nagyon szép volt az arany lépcsőház a Parlamentben. Két katona őrizte a koronát. Azt mesélték, hogy a mai napig nem tudják, baleset miatt ferde-e a kereszt rajta, vagy így készült.