Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Mindenben a dinamikát keresem

2019. november 6.

A nyolcvanas években ismerhették meg hangját és arcát a magyar rádióhallgatók és televíziónézők.

 

Azóta számos műsort szerkesztett és vezetett, ma is hétről hétre sokan várják Hogy volt?! című, nagy művészeket és korszakokat megidéző, népszerű beszélgetős műsorát. Radványi Dorottya harminc éve kerületünk lakója és a napokban ünnepelte születésnapját.

– Óbudai lány vagyok, az Árpád fejedelem útján nőttem fel – mesélte a népművelőként végzett tévébemondó, szerkesztő, műsorvezető csatárkai otthonában. – Számomra a Duna és a budai hegyek közelsége, a jó levegő nagyon fontos. A férjemnek, Esztergályos Károlynak a belvárosban, a Semmelweis utcában volt lakása, és amikor összeházasodtunk, én is odaköltöztem, de sóvárogtam vissza Budára. A férjem testvére, Esztergályos Cecília lakott ezen a környéken, őt látogatva sokat sétáltunk errefelé. Így tudtam meg, hogy társasháztelepeket építenek itt, a lakásokra pedig pályázni kellett. Szerencsénk volt, eladtuk a belvárosi lakást, és sikerült ideköltöznünk. A fiam már itt nőhetett fel.

Szeretnek itt élni?

A II. kerület nagyon szerencsés hely: van Duna-partja, turistaútjai, gyönyörű utcái és épületei. Nagy kedvenceim a Napraforgó utcai Bauhaus házak, az Országos Meteorológiai Intézet épülete és a Millenáris. A kerületen belül a Csatárka egy nagyon bensőséges és élhető városrész, van itt minden: iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, posta, de legnagyobb értéke mégis az erdő közelsége. Ha csak tehetem, felsétálok az Árpád-kilátóba, onnan esetleg még tovább le, a vitorlázórepülő-térig. Számomra a sok munka és sok beszéd után ez nyújtja az igazi kikapcsolódást és feltöltődést.

Bizonyára szükség is van a kikapcsolódásra, hiszen egyszerre dolgozik a tévénél és a rádiónál.

Amikor elkezdtem a pályámat, akkor is mindkét helyen dolgoztam. Szeretem a pörgést, nem tudok hátradőlni, és nem bírom a monotóniát sem. Mindig is kerestem a megújulási lehetőségeket, időnként persze kényszerből. Volt például egy időszak, amikor nem voltam képernyőn, akkor született a Kert a lelke mindennek című interjúkötetem, amelyben híres „kertőrültekkel” beszélgettem.

Mindig is a médiában szeretett volna dolgozni?

Jelmeztervező akartam lenni, a József Attila Gimnáziumban rajztagozatra jártam. Egyáltalán nem voltam szereplős típus, sőt, rettegtem attól, hogy kötött szöveget, verset kívülről mondjak, vagy hangszerrel kiálljak közönség elé, ugyanakkor az iskolában mindig én konferáltam az ünnepségeken – talán ez predesztinált a bemondó pályára.

És a kellemes beszédhang…

Amivel még sokat kellett dolgozni. A Színművészeti Főiskolán volt egy kitűnő beszédtanár, Fischer Sándor, aki nagy színészgenerációkat nevelt. Ő adott nekünk nagyon kemény iskolát: légzéstechnikát, artikulációt, hangképzést tanított, és sokat mélyített is a hangomon. Nemrég egyébként engem is felkértek, hogy beszédórákat adjak kollégáknak; nagyon fontos ugyanis, hogy ahogyan a sporttal a testünk izmait, ugyanígy az artikulációval az arcizmainkat is edzésben tartsuk.

Fiával, Esztergályos Mátéval

Jelenleg a Bartók rádióban is van műsora. Hogyan került oda?

Nagyom szeretem a komolyzenét. Gyerekkoromban az óbudai zeneiskolába jártam, ahol fuvolázni tanultam, de énekeltem kórusban, sőt statisztáltam az Operában is. A Bartók rádió vezetőjével a parkolóban futottam össze, és egyszerűen megkérdeztem, hogy nem vezethetnék-e műsort náluk is. Így kerültem a Muzsikáló reggelhez, és azóta már van egy Súgólyuk című kulturális ajánlóműsorom is.

A televízióban pedig a töretlen sikerű Hogy volt?!

Tíz éve megy a Hogy volt?!, ami számomra olyan, mint egy szabadegyetem, hiszen rengeteget tanulok abból, hogy állandóan készülök az adásokra. Csodálatos embereket hívunk, és csodálatos emberekre emlékezünk ezekben a műsorokban. Legutóbb a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Sándor Pál volt a műsor vendége, és a magyar filmtörténet ma élő legnagyobb alakjai jöttek el őt köszönteni: Ragályi Elemér, Szabó István, Gárdos Péter, Kern András. Vannak tematikus adások is, most vettük fel például a különböző korosztályok legnagyobb táncos komikusairól szóló műsorunkat.

A Bartók rádió stúdiójában

Melyik az igazi szerelem? A tévé vagy a rádió?

Mindig az, amelyik éppen valami újat ad. Én a kettőt egyszerre kezdtem: a rádió ifjúsági osztályán dolgoztam, miközben már bemondó voltam a tévében, illetve Héder Barnával, majd Geszti Péterrel készítettünk egy ifjúsági műsort. A tévés szakmát mindenkinek a rádiónál kellene elkezdenie, mert az egy nagyon jó iskola. A Súgólyukban sokat beszélünk például kiállításokról, képzőművészeti alkotásokról úgy, hogy közben nem tudjuk megmutatni a hallgatónak. Meg kell azt is tanulni, hogyan lehet a nem láthatót láttatni, a nem érzékelhetőt érzékeltetni.

Óriási élmény, ugyanakkor nem kis szellemi munka lehet ezeknek az adásoknak a tervezése, szervezése, levezetése.

Ez így van. Ha szellemileg nagyon elfáradok, fizikai aktivitással billentem vissza az egyensúlyt: a gyaloglás mellett hetente ötször vagy hatszor megyek spinningre vagy más edzésre. Bár nem hiszek a horoszkópban, de mérleg jegyűként folyamatosan a nyugalmi, egyensúlyi állapotra törekszem.

Spinningedzésen

Apropó mérleg: nemrég ünnepelte születésnapját. Milyen kívánságai, tervei vannak?

Néhány éve kollégákkal elkezdtünk villámutazásokat szervezni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit lehet egy adott városból 24 óra alatt kihozni. Elmentünk egy napra például Milánóba, Brüsszelbe, később két-három napra is egy-egy gyönyörű helyre. Ezek mindegyike őrült száguldás volt, de nagyon élveztük. Portugáliába, Andalúziába, a kis olasz városkákba azóta is visszavágyom. Alapvetően türelmetlen ember vagyok, mindenben a dinamikát keresem és művelem. Nagyon szívesen csinálnék egy olyan blogot, amelyre kis, szubjektív úti videókat töltenék fel – ehhez azonban sokat kellene utazni. Most erre nincs időm, de remélem, ez a tervem is megvalósulhat.

Péter Zsuzsanna