Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Aki sztároknak is kölcsönzi a hangját

2018. szeptember 10.

Orosz Helga színművész, de mondhatnám azt is: életművész. Hangját olyan csodálatos színésznőknek kölcsönözte, mint Angelina Jolie, Michelle Pfeiffer, Sharon Stone vagy Marilyn Monroe. 

Emellett játszott a Madách és a József Attila Színházban, láthattuk többek között a Szomszédok, a Nyolc évszak, a Kisváros, a Hacktion és a Tűzvonalban című sorozatokban. De ő nem elégszik meg ennyivel. Férjével, Szarka Csabával járják a világot, és amellett, hogy rengeteget tanulnak – pszichológiát, filozófiát, zenét, sőt drágakő-meghatározást – fontos számukra a hátrányos helyzetű gyerekek segítése is.

– Az elmúlt két évben sokat utazgattam a férjemmel a világban. Legutóbb fél évet töltöttünk Indiában, ami csodálatos volt.

 Miért éppen India?

Amikor megismertem a férjemet, ő nagy utazó volt, és többször járt már ott. Feltett szándéka volt, hogy engem is megismertet ezzel a különös világgal. Házasságkötésünk után oda vitt nászútra, és én is beleszerettem Indiába. Magával ragadó, ahogy az ottani emberek élnek, a spiritualitásuk, amilyen közelségben és közvetlenségben vannak az isteneikkel. Én zenét tanultam kint, a férjem pedig drágakő-szakértői tanulmányaihoz kapott inspirációt.

 Nem is vállal itthon színészi munkát?

Színházit egyelőre nem, szinkront viszont igen. Szeretnék majd visszatérni a színpadra is, de inkább önálló munkákkal. Van is már néhány ötletem, amelyeket évek óta dédelgetek. Ezek kicsit filozofikusabb, mélyebb, kevés szereplős előadások lennének, de úgy érzem, most még nincs itt az ideje, hogy elkészítsem őket. Mostanában inkább az számíthat nagyobb érdeklődésre, aki nagyon harcos – én pedig nem vagyok ilyen. Konkrétumokat még nem szeretnék elárulni, de az egyik ilyen darab témája a vallások egymás mellett élése, egy másiké pedig az emberek és az állatok kapcsolata. Szeretnék majd alkotótársakat is felkérni, Hudi Lászlót és Zsalakovics Anikót, akikkel már korábban dolgoztam együtt és kitűnő rendezőknek tartom őket. Sajnos, ahogy az alternatív színházi világ anyagi helyzete alakult, mind a kettőjük színháza tönkrement, és most alkalmi felkérésekre dolgoznak.

 

Hogy érzi, érezte magát az alternatív közegben?

Amikor megismertem ezt a világot, rájöttem, hogy nekem jobban tetszik, ha nem egy – akár tökéletesen – megírt színdarabot dolgozunk fel, hanem egy műre asszociálva mindenki hozzáteszi a maga gondolatait, esetleg szövegeit, és így születik meg az előadás. Több lehetőséget, kreativitást és élvezetet találok az ilyen jellegű munkában. Úgy érzem, többet tudok megmutatni és átadni abból, ami bennem van, és amit szeretnék megosztani másokkal. Ezért lettem színész.

Jelenleg szabadúszó. Nem nagyon bizonytalan így az életNagyon régóta vagyok szabadúszó. A főiskola után egy évet voltam a Madách Színház tagja, három évet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, majd ismét egy évet a József Attila Színházban töltöttem. A nyíregyházi igazgatóm, Léner Péter nagyon elkényeztetett, remek szerepeket kaptam. Amikor Péter a József Attila Színház igazgatója lett, engem is felszerződtetett, de itt már nem hozott igazán helyzetbe. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy sok, nagyjából egykorú színésznő volt a színháznál: Hegyi Barbara, Fehér Anna, Ivancsics Ilona, Radó Denise és Kocsis Judit. Be kellett állnom a sorba, és én ezt csak egy évig bírtam. Ha valahol nem érzem jól magam, inkább felállok. A szabadúszás nagy előnye, hogy szabad vagyok, hátránya pedig a bizonytalanság.

 

Mire használja ezt a szabadságot?

A férjemmel, akivel még csak nyolc éve ismerjük egymást, olyan dolgokat valósítunk meg, amelyek nekem gyermekkori vágyaim voltak, ilyen például az utazás, amelynek során új embereket, új kultúrákat ismerünk meg és sok mindent tanulunk. Fontos számunkra az is, hogy nyitottak legyünk, ha tudunk, segítsünk a magunk eszközeivel. A 2000-es évek elején kerültem egy alapítványhoz, a Mus-e Magyarország Egyesülethez, amely hátrányos helyzetű gyerekek segítését tűzte ki célul. A Mus-e alapítója a világhírű hegedűművész és karmester, Yehudi Menuhin volt. Eleinte csak a zenét vitték el a nehéz sorsú gyerekekhez, később ez bővült ki a többi művészeti ággal. Amikor megismertem a férjemet, aki pantomimmel is foglalkozott, ő is csatlakozott ehhez a munkához. Együtt vállaltunk alsó tagozatos osztályokat, amelyekkel hetente egyszer találkoztunk, és tartottunk nekik foglalkozást, az év végére pedig mindig egy kis előadást készítettünk velük. A cél az volt, hogy örömet szerezzünk a magunk művészetének eszközeivel. Közben persze rengeteget fejlődtek, tanultak a gyerekek – nem feltétlenül színjátszást, inkább önismeretet. Nagyon nehéz, de gyönyörű munka volt. Két éve hagytuk abba, mert éreztük, hogy nagyon elfáradtunk. Akkor kezdtünk utazgatni.

Említette, hogy szinkronmunkákat most is vállal. Szeret szinkronizálni?

Nagyon szeretem, amikor jó a feladat: a film és a színész, akinek a hangom kölcsönzöm. Óriási élmény egy valóban nívós produkcióban így részt venni. Olyan ez, mint a színpadon: belehelyezkedünk egy másik világba, és egy kicsit ott élünk. Minden szerep, minden szinkronszerep is egy külön élet, és éppen az a csodálatos a színészi szakmában, hogy rengeteg életet élhetünk. Amíg tart a próbafolyamat, majd az előadás, addig az adott figura bőrébe bújva az ő életét éljük. Ez nemcsak nagy élmény, hanem nagy tapasztalat is. Olyan érzések is keletkeznek bennünk egy-egy szerep kapcsán, amit a való életben talán sosem élnénk meg.

 Az alternatív Andaxínház Még távolabb című előadásában a budapesti MU Színházban

Van kedvenc színésze?

Sokat szinkronizáltam Angelina Jolie-t, most ő a kedvencem, előtte pedig Michelle Pfeiffer volt a favorit. A legutóbbi munkám a Demóna volt, ott is a címszereplő Angelina Jolie-nak kölcsönöztem a hangom. Nagyon élvezetes, egészen varázslatos feladat volt. Persze olyan is előfordult, hogy nem találtam meg a hangot. Egy egész sorozatban szinkronizáltam Cybill Shepherdet úgy, hogy szerintem nem találkoztunk.

Úgy tudom, kötődése a II. kerülethez több generációra nyúlik vissza.

Az osztrák származású dédapám a Ganz-gyár mérnöke – egyes családi legendák szerint főmérnöke – volt, akinek még a hullámvasút építéséhez is volt kapcsolódása. Az ő lánya volt Róde Mária, az én nagymamám, aki a háború után költözött édesapámmal a Fény utcába, abba a lakásba, amelyben most mi is lakunk. Sokat jelent nekem ez a környék, a ház, az Auguszt cukrászda háza és persze a lakás, amit imádunk – bár néha felmerül bennünk, hogy jó lenne egy kert. De nem tudom elképzelni, hogy más éljen itt. Ha becsukom magam mögött az ajtót, csönd van, az ablakból zöldre látok, a cukrászdából fantasztikus illatok szállnak fel, és közben karnyújtásnyira itt dübörög az élet.

Péter Zsuzsanna