Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy bölcs indián, karizmatikus, de esendő

2017. március 10.

 Az Arany Medve díjas Testről és lélekről című film főszereplője, Morcsányi Géza egy olvasókörből érkezett az interjúra. 

A beszélgetés Esterházy Péterrel kezdődött, álmokkal és csodákkal folytatódott, és szó esett a filmforgatás kulisszatitkairól is.

 – Az olvasókörben minden hónapban más könyvet veszünk elő. A mai különösen szép alkalom volt, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat című műről beszélgettünk. Húsz évig voltam Esterházy kiadója, így természetes, hogy Esterházy-rajongó vagyok. Egy ilyen beszélgetés legnagyobb sikere az, ha azok, akik olvasták már a könyvet, azt mondják, „hú, elolvasom még egyszer”.

A Testről és lélekről egy vágóhíd középkorú gazdasági igazgatója, Endre és egy fiatal minőségellenőr, Mária lassan kibontakozó szerelmét mutatja be. Összeköti őket az, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják. Önt foglalkoztatják az álmok?

Nem vezetek álomnaplót, ritkán emlékszem a részletekre. A filmben azért fontos az álom, mert ezt a szinte banális történetet új fénytörésbe állítja. Egyszerűsége ellenére egy bonyolult költői konstrukció elemévé válik. Azt üzeni, hogy ha nem zárunk ki minden transzcendenst és költőit az életünkből, vagyis nem számolunk le rutinszerűen az álmainkkal, akkor új dolgokat vehetünk észre.

Fotók: Soós Dániel

Ez az első film, amiben játszott, és ami mindjárt megnyerte a Berlinalét. Ön hogy élte ezt meg?

Abszolút csodaként.

Gyakran történnek önnel csodák?

Fiatal felnőttkorom kezdetén egy komoly tudással és empátiával rendelkező hölgy megcsinálta a horoszkópomat. Nem olvasta a fejemre a hibáimat, nem javasolt megoldásokat, csak tükröt tartott. Akkor hangzott el az a mondat, hogy jók a vágyteljesítő képességeim. Hogy valóban jók voltak-e, vagy ennek a mondatnak köszönhetem, hogy azok lettek, soha nem fogom megtudni. De minden alkalommal, amikor egy vágyam valóra válik, felidézem magamban ezt a mondatot. Szerencsés vagyok, mert sok jó dolog történt már velem, hogy csak párat említsek, része lehettem az Irodalmi Nobel-díjnak (a Magvető Kiadó, amelynek igazgatója volt két évtizeden át, jelentette meg Kertész Imre Sorstalanság című művét – a szerk.), dramaturgként, fordítóként is értek sikerek. Ehhez képest soha nem akartam színészkedni.

Nehéz ezt elhinni arról, aki a fél életét színházban töltötte… Soha nem lépett színpadra?

Harminc éven keresztül dolgoztam dramaturgként a Radnóti Színházban, de nem. Egyszer egy vidéki színházban megkértek, hogy olvassak fel pár oldal szöveget, ami a darabban elhangzik, illetve a feleségemmel (Balog Judit színésznő – a szerk.) egy alkalommal benéztünk a Jadviga párnája forgatására és statisztaként egy báli jelenetben táncoltunk. Ennyi. Mindig nagyon hatni akartam, de nem éreztem magamban tehetséget a szerepléshez. Így számomra tényleg csoda, hogy ekkora sikert aratott a film. A forgatás végén nem tudtam megítélni, hogy mi sül ki ebből. Már tudom, hogy nem okoztam nagy bajt.

A film főszereplője, Borbély Alexandra nyilatkozta, hogy a személyiségétől idegen, nőietlen karaktert kellett eljátszania. Önnek mennyire rokon a természete Endrével, meg kellett játszania magát?

Abban állapodtam meg a rendezővel, Enyedi Ildikóval, hogy mindent megcsinálok, amit mond, és amit bírok, de nem tudok róla, hogy egyetlen árva színészi eszközöm is lenne. Ő meglátta bennem a gazdasági igazgató, Endre alakját. Megjegyzem végzettségem szerint közgazdász vagyok, így akár gazdasági igazgató is lehettem volna, de nem dolgoztam soha közgazdászként. Ami a férfi szerepéhez tartozó tüskésséget, bizalmatlanságot illeti, azt is el tudta képzelni rólam.

Kívülről meglátnám én is, de ahogy beszélgetünk, egész más benyomásom alakult ki önről, hevesen gesztikulál, átéléssel mesél…

Nem gondolom, hogy zárkózott lennék. Ha viszont szabadjára engedem a jól kordában tartott hiúságomat, akkor nincs ellenemre Endre személyisége, aki a külvilágtól függetlennek tudja magát. Az én célom annyi volt, hogy ne váljak nevetségessé, és ne hozzam kellemetlen helyzetbe a feleségemet, a lányaimat. Szerencsére ők elégedettek voltak. Én pedig nem haltam bele, amikor viszontláttam magam a vásznon. Ez is a rendezőt dicséri.

Honnan tudott önről?

Futólag ismertük egymást a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, ahol mindketten tanítottunk. Egy sajtótájékoztatón mondta el, hogy nem emlékszik rá, mikor jutottam eszébe, de onnantól engem akart. Azt mondta, olyan vagyok, mint egy bölcs, öreg indián, karizmatikus, de mégis esendő. Zavarba ejtően szépeket nyilatkozott rólam.

Nem is volt szereplőválogatáson?

Csak felhívott, és megkérdezett, elvállalnám-e. Igent mondtam. Csináltunk egy próbafelvételt, azzal elégedett volt, és utána végig kitartott mellettem, pedig a producerek tiltakoztak, még az első muszterek (nyers felvételek) sem győzték meg őket. Hasonló esetben én is mindent megtettem volna, hogy ezt az őrültséget megakadályozzam. Az első vetítés után viszont fejet hajtottak Ildikó döntése előtt.

Milyen érzés volt, hogy a rendező ennyire hitt önben?

Általában megdolgozom a bizalomért, de nem szoktam elvárni. A feleségemtől és a barátaimtól is ajándékba kapom.

Most min dolgozik?

Nemrég mutatták be a Radnóti Színházban Shakespeare Téli regéjét, aminek dramaturgja voltam, sok apróságot kellett módosítani benne. A Katona József Színházban is lesz márciusban egy bemutatóm, emellett a Líra Könyv Zrt. kiadói igazgatója vagyok. Nem készülök újabb filmszerepre, amit lélekben megtudtam erről, az most bőven elég. Isten tudja, hoz-e még ehhez hasonlót az élet

Novák Zsófi Aliz