Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A megmutatás lehetősége és lehetetlensége

2018. január 11.

Január végéig látogatható a Vízivárosi Galéria idei első kiállítása. A test epifániája – létmutatás – végjáték(a) című tárlat egy tízéves alkotói folyamat lezárása, azaz végjátéka.

A falakon látható kollázs-technikával készült, nagyméretű portrék és egészalakos figurák Bukta Norbert festőművész és tanítványai, pontosabban alkotótársai, Benyovszky Szűcs Domonkos és Gantner Dániel közös munkái.

A rendkívül színes és látványos kiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg, aki a kiállító, Bukta Norbert szavaira utalva elmondta: - Mintha naplóírás lenne – úgy vizsgálták a művészek annak lehetőségét, hogy hogyan lehet a különböző stílusokat ötvözni, és hogyan lehet a látható világ rejtett dimenzióit, a felszín alatti univerzum elemeit megmutatni. 

Erre utal a cím is, az epifánia, amelynek eredeti, szó szerinti jelentése: megmutatás. Az már azonban csak a véletlen műve, hogy a kiállítás néhány nappal vízkereszt, egyházi nevén Epifánia után nyílt meg. P Szabó szerint Bukta és művésztársai is a megmutatás lehetőségéről és lehetetlenségéről beszélnek – erőteljes színekkel, expresszív ellentétekkel, a szétvágott részeket újra összerakva. 

- A nagyméretű munkákkal Borkovics Péter üvegtervező művész plasztikájának szín- és fényeffektusai folytatnak párbeszédet, és a kettő együtt körvonalazza azokat a kozmikus összefüggéseket, amelyeket az alkotók meg akartak mutatni – fűzte hozzá bevezetőjéhez a művészettörténész. 

A kiállítás január 31-ig látható a Vízivárosi Galériában keddtől péntekig 13.00-18.00 óráig, szombaton 10.00-14.00 óráig (1027 Kapás utca 55. www.vizivarosigaleria.hu).